Belföld

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat

Vért, verítéket és könnyeket most egyetlen párt sem ígér. Ezen a választáson, úgy látszik, inkább tejen és mézen vett szavazatok hátán remélnek behajózni a következő négy évre a parlamentbe.

A kampány hajrájában a pártok képviselői nem álltak elő meglepően új ötletekkel és ígéretekkel. A jelenlegi ellenzék és a parlamenten kívüli pártok képviselői többnyire kormány-, illetve rendszerváltást ígérnek – az egyetlen kivétel talán a MIÉP, amely kiegészíteni szeretné az ország jelenlegi vezetését. A kormányoldal továbbra is avatási lázban ég, Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt pedig immáron hivatalosan is bejelentette, hogy pénteken elmegy vitázni Orbán Viktorral.

Centrum: “Minden bizonnyal bejutunk a parlamentbe”

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat 1Kupa Mihály a Centrumpárt elnöke töretlenül bízik benne, hogy pártja bejut a parlamentbe. A szervezet elnöke Nyíregyházán a bejutás esélyeit latolgatva elmondta: a négy hónapja létrejött párt annak köszönheti a hazai politikai életben példátlanul gyorsan növekvő népszerűségét, hogy összefogni akarja a társadalmat, nem pedig megosztani. Az érdekeket szakmai alapon, nem pedig pártszempontok szerint kívánja képviselni a parlamentben.

A párt programjai – mondta Kupa -, legyen az mezőgazdaság, vidékfejlesztés, önkormányzatiság, egészségügy, oktatás, vállalkozástámogatás vagy környezetvédelem, szerényen fogalmazva is állják a versenyt a többi párt programjával. Hozzáfűzte: reméli, hogy a biztos választók támogatása mellett a még bizonytalan szavazók közül is sokan a Centrum jelöltjeire, megyei és országos listájára adják voksukat.

Az utolsó kő?A választási kampány utolsó előtti napján Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter Szerencsen egy kétszázmillió forintos költséggel épülő tanuszoda alapkövét helyezte el. Az alapkőletétel alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) igyekszik segíteni a sportoktatáshoz nélkülözhetetlen vidéki intézmények létesítését. Az uszoda építése a tervek szerint 2004-re befejeződik.

Fidesz: Széchenyi-terv, a “jövő műhelye”

Orbán Viktor miniszterelnök Szombathelyen beszélt a választási kampány utolsó előtti napján. A miniszterelnök szerint a most előttünk álló választás pontot tehet a rendszerváltás végére. Orbán a Fidesz eredményei közül kiemelte, hogy ma ismét áll a Nemzeti Színház, Esztergom és Párkány között újra felépült a Mária-Valéria híd, és a státustörvénnyel tettek valamit az erdélyi magyarságért is.

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat 2Orbán Viktor szerint országszerte egyre többen vannak, akik úgy vélik, hogy magyar polgárnak lenni jó. A miniszterelnök beszéde végén a szombathelyieket arra biztatta, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt az áprilisi voksoláson.

Matolcsy György gazdasági miniszter Lentiben tartott fórumot, ahol a Széchenyi-tervet “a jövő műhelyének” nevezte. Véleménye szerint osztrák, ír, finn és több más példa igazolja, hogy az államnak igenis részt kell vennie a gazdaság, a vállalkozások erősítésében, mert a multik és a nagybankok jelenléte önmagában nem oldja meg a gondokat. Az infrastruktúra megteremtése, az olcsó hitel, az állam, az önkormányzatok és a beruházó vállalkozók összefogása a siker receptje, nem lehet mindent a piacra bízni – emelte ki Matolcsy György.

Az MSZP a fiatalokat és nyugdíjasokat célozta meg

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat 3Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke Németh Zsolttal, a Fidesz alelnökével tartott választási fórumon a szocialisták programjáról beszélt. Elmondta: pártja a családi pótlék emelésén kívül növelni kívánja az ösztöndíjakat, az egészségügyben dolgozók bérét. Adómentessé tennék a minimálbért, új jövedéki törvényt alkotnának, egyszerűsítenék a vállalkozói adókat, az idősek foglalkoztatásáért pedig járulékkedvezményben részesítenék a munkaadókat.

Az MSZP székesfehérvári képviselői a kampány finisében a családi pótlék összegének 20-25 százalékos emelését ígérték, amennyiben kormányra kerülnek. Külön családi pótlékot szánnak azoknak az iskoláskorú gyermekeket nevelő családoknak, amelyeknek anyagi gondot jelent az augusztusi iskolakezdés. A szocialisták elképzelése szerint az iskolás diákok ingyen juthatnának a tankönyvekhez, az óvodákban és a bölcsődékben pedig ingyenes lehet az étkezés.

A fiatalok mellett a nyugdíjasokra is gondoltak az MSZP székesfehérvári képviselői. Programjuk alapján a nyugdíjasok “visszakapnák a tőlük elvett 52 milliárd forintot”, s egyszeri 19 ezer forintos többletjuttatásban is részesülnének. A szocialisták a nyugdíjasok fogyasztói kosarában szereplő árucikkek árát az infláció mértéke alatt kívánják tartani.

Bántják a MIÉP-etA MIÉP több képviselője arról panaszkodott, hogy választási plakátjaikra horogkereszteket rajzoltak és egyik óbudai plakátragasztójukat bántalmazták is.

A MIÉP kormányképes erővé szeretne válni

Csurka István Budapesten felyezte be a kampányt. A MIÉP elnöke szerint pártja kormányképes erő és a jövő pártja, amely az MSZP-vel és az SZDSZ-szel ellentétben nem akarja a kormányt leváltani, hanem ki akarja egészíteni. Csurka szerint “a magyar életet megtartó, szilárd kormánya csak akkor lesz ennek az országnak, ha az kiegészülhet a MIÉP töretlen, tiszta nemzetszolgálatával, ütések, rágalmak alatt megedzett politikusaival”.

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat 4Újságírói kérdésre válaszolva Csurka István elmondta, hogy a gazdaság, a pénzügy, az oktatás, a nevelés, a külpolitika, a környezetvédelem és a tájékoztatás területein képzelik el tevékenységüket – természetesen a választás eredményétől függően -, beleszólást és ellenőrzést akarnak ezeknél a tárcáknál.

Munkáspárt: a kizsákmányolók, a kapitalisták és a multik ellen

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat 5A Munkáspárt csütörtökön a Parlament melletti József Attila szobornál tartotta országos kampányzáró nagygyűlését. Thürmer Gyula pártelnök a fúvószenekarral is megtámogatott rendezvényen a rendszerváltást a XX. század legnagyobb csalásának nevezte, amely megbocsáthatatlan bűn volt a dolgozó ember ellen. A pártelnök ígéretei szerint a Munkáspárt igazi ellenzék lesz, “a kizsákmányolók, a kapitalisták, a multik, az állami tolvajok, a korrupt tisztviselők ellensége”.

A “fideszes banda” az olimpia ötletével egy egész nemzedéket gyalázott meg, “amikor a szegény emberek a gyereküknek nem tudják megvenni a tornacipőt sem” – mondta Thürmer Gyula, majd hozzátette: a szocialisták sem különbek, hiszen a földvásárlást nem engedték, azt viszont igen, hogy a külföldi megvásárolja a villamosáram-elosztást.

Demszky és a feleségekDemszky Gábor főpolgármester elismerése jeléül virágcsokrot adott át Kunczéné Fellegi Katalinnak. A gesztussal a főpolgármester a kampány megpróbáltatásait férje, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke oldalán megértéssel viselő politikusfeleséget köszöntötte. Budapest főpolgármestere ugyancsak virággal kívánja köszönteni Medgyessy Katalint, Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt feleségét és Lévai Anikót, Orbán Viktor kormányfő feleségét.

SZDSZ: virágcsokrok és plakátkiállítás

A Szabad Demokraták Szövetsége csütörtökön a Parlament előtt tartotta kampányzáró rendezvényét. Kuncze Gábor elnök beszédében a párt programpontjai közül az adók csökkentését, a korrupció megszüntetését, az egészségügy rendbetételét emelte ki. Megjegyezte: a kormánynak ma sincs elképzelése az egészségügy rendbetételével kapcsolatban, továbbra sem tudja, hogy mit kellene tennie ebben a tízmillió embert érintő kérdésben, az SZDSZ-nek azonban van erre vonatkozó programja.

Választási kampányhajrá – nem mondtak újat 6A párt komoly vitákat kavart kampányfilmjével kapcsolatban Kuncze Gábor azt mondta: örülnek annak, hogy megtámadták őket, mert ezzel legalább lehetőség nyílik arra, hogy beszéljenek az elképzeléseikről. Az Országház előtti területen kiállított, a kampányában felhasznált plakátokról elmondta: sok támadás érte miattuk a pártot, az ellenzéki politikusnak azonban bátornak, szókimondónak, szellemesnek, fiatalosnak és esetenként ironikusnak kell lennie. Kuncze szerint a plakátokon mindig szerepeltek az SZDSZ választási programjának főbb üzenetei is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik