Belföld

Lemondott az Arthur Andersen első embere

Kedden jelentette be az Egyesült Államokban lemondását Joseph Berardino, az Arthur Andersen vezérigazgatója. Döntését az Enron-botrány miatt ránehezedő és egyre fokozódó nyomással indokolta.

Lemondott az Arthur Andersen első embere 1A hetek óta párhuzamos tárgyalásokat folytató könyvelési világcéggel aligha történhetett volna rosszabb. Jelenleg az Andersen ellen Amerikában bűnvádi eljárások és polgári perek tucatjai folynak, ezzel egy időben pedig egyszerűen lehetetlen meghatározni egy konkrét irányvonalat, amely mentén a cég jövője biztos lenne. A jelen körülmények közepette nem dönthető el teljes biztonsággal, hogy az auditorcégnek az egyszerű beolvasztás vagy a részekre bontás lenne-e a megfelelő megoldás. Az elmúlt napok híradásai inkább az utóbbi mellett szólnak.

Berardino az elmúlt időszakban hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy mindeddig jól prosperáló világcége ne veszítse el majd’ egy évszázados hitelét. Mégis úgy tűnik, a kétségbeesett próbálkozásoknak nem sok hasznuk lett. Hiába próbálta rávenni az amerikai hatóságokat, hogy ne emeljenek vádat az Enron-iratok megsemmisítésének ügyében, mert az a társaság végét is jelentheti. Berardino természetesen nemcsak az imázs elvesztése miatt aggódott, hanem 28 ezer amerikai Andersen-alkalmazott jövőjét is veszélyben érezte.

A nyilatkozat”Bár saját egyéniségem szerint maradnom kellene és a végsőkig küzdeni, mégis az Enron-iratok megsemmisítésének ügye miatt hamarabb lejárt az időm, így talán mindenkinek az lesz a legjobb, ha távozom a vezérigazgatói székből.”

Joseph Berardino visszavonulása négy nappal követte az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve korábbi elnöke, Paul Volcker nyilatkozatát, amelyben sürgette az Andersen vezetőségének leváltását. Volcker elképzelése szerint független igazgatótanácsot kell kinevezni a társaság élére, amely válságterv kidolgozásával és levezénylésével képes megmenteni a céget a csődtől. Berardino erre egy nyilatkozatában reagált is: “A precedens nélküli botrány után maradásom, úgy érzem, akadályozná Paul Volckert és másokat, akik a társaság megmentését tűzték zászlajukra.”

Berardino távozását egyébként nemcsak az egykori Fed-vezér óhajtotta. Lemondásában elmodása szerint szerepet játszott az is, hogy az Andersen amerikai partnerei e-mailekben is egyre gyakrabban “ajánlották” neki ezt a lehetőséget.

A tervek szerint Berardino még néhány napig hivatalában marad, míg ki nem jelölik utódját, a társaság vezetősége pedig még a héten összeül Londonban, hogy megvitassa a mentőtervet, miközben a tárgyalások továbbra is folynak a rivális KPMG-vel egyes részlegek eladásáról. (Korábbi hírünk a témában)

Az Andersen közben újabb hatósági eljárásra készülhet, fény derült ugyanis egy korábbi ügyre is. Feltételezések szerint könyvelési trükkökkel segítették a Waste Management Inc. vezetőit, hogy 1,7 milliárd dollárral megemeljék a bevételt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik