Éppenhogy a mindenkire kiterjedő, általános vagyon-nyilatkozatételi kötelezettség alkotmányellenességét megállapító Alkotmánybírósági határozat vezette le, hogy “a jövedelem elhallgatása, a jövedelembevallási kötelezettség pontatlan, hibás teljesítése, a jövedelemadóra vonatkozó adóügyi előírások egyéb megsértése alkotmányosan más eszközök (becslés, ellenőrzés stb.) alkalmazását alapozhatja meg.” (21/1993. (IV. 2.) AB határozat).
Kis idő múlva meg is született egy törvénymódosítás – az 1996. évi LXXXVI. törvény – amely 1997. január 1-i hatálybalépéssel az adózás rendjéről szóló törvénybe iktatta a vagyongyarapodás becslési eljárását.
Vagyongyarapodás-számítás: becslés az életvitel alapján
E szerint: ha az adóhatóság megállapítja, hogy az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapíthatja meg. Ez esetben az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
Egy másik tévedésAz 2002. január 1-én hatálybalépett elévülési szabályok vonatkozásában is él egy tévedés. A módosítás szerint “az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.” Ez nem jelenti tehát azt, hogy az adóhatóság az elévülési időn túli időszakra is megállapíthatna adóhiányt. A rendelkezés bár kiterjeszti elévülési időn túlra az ellenőrzést, de adómegállapítási jogot nem ad hozzá. Ezek után az elévülési időn túlra is fennáll az adózó ellenbizonyítási kötelezettsége. Ha ezt nem tudja a törvényben írtak szerint hitelt érdemlően teljesíteni, akkor az adóhatóság a vagyongyarapodást az elévülési időn belülre teszi, és adóztatja, bírsággal, pótlékkal.
Az adóhatóság az így feltárt adóalapot annak az évnek az összevonás alá eső jövedelméhez számítja hozzá, amelyre nézve a jövedelemeltitkolást megállapítja. Ha a vagyongyarapodás forrásaként az adózó többévi eltitkolt jövedelme szolgált, az adóhatóság a vizsgálattal érintett évek között a jövedelmet egyenlő arányban megosztja.
A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
Ez az utolsó mondat már egy jogfejlődés eredménye – 2002. január 1-i hatálybalépéssel része a törvénynek -, nyilván a gyakorlati ellenőrzés – adózói védekezési taktikák – tapasztalatai alapján. Ezt a rendelkezést alkalmazza tehát az adóhatóság, amikor vagyongyarapodási vizsgálatot végez.
Leggyakrabban tanúk beidézésével védekeznek a vádlottak
A vagyongyarapodási becslési eljárás alá vontak védekezése a tapasztalatok szerint kétirányú: az egyik a vagyongyarapodás forrásaként idegen forrást – pl. kölcsönt – jelöl meg. Ezesetben az adóhatóság az eljárást – kezdetben nyilatkozattételre felhívással, majd tanúkénti idézéssel – kiterjeszti a forrást nyújtó magánszemélyre, egyidőben vizsgálat alá vonja az ő bevallásait is.
Ha ez nem nyújt fedezetet a kölcsön nyújtására – és a tanú az adóhatóság által hitelt érdemlőnek minősíthető más forrást sem tud megjelölni – a tanúként megjelölt személy vallomását bizonyítékként nem fogadják el.
A másik védekezési irány – amelyet a fentebb már hivatkozott törvénymódosítás is korlátozni kíván – az, amikor a magánszemély az elévüléi időn túlra – de leginkább 1988. január 1-e előtti időre teszi vagyongyarapodásának forrását. Ekkor lépett hatályba a mindenkire kiterjedő személyi jövedelemadózás rendszere – a korábban megszerzett magánjövedelmekre nem volt bevallási kötelezettség.
Többen 1988 januárja elé teszik a vagyongyarapodást
Igaz, akkor is volt un. általános jövedelemadó, de az korántsem volt általános. Ebben a védekezési irányban is a bizonyítékok hitelessége a döntő. Egyáltalán nem kizárt, hogy ebben az időszakban a legváltozatosabb magántevékenységekből – fehér, szürke, fekete gazdaságból – bizonyíthatóan képződtek a jelenlegi vagyongyarapodás forrásául szolgáló vagyonok. Ilyen esetben az adóhatóság leginkább a bankszámlák megjelölését kéri, ezekkel azonban a vádlottak ritkán tudnak szolgálni.
Az adózók részéről a tanúvallomások a leginkább favorizált bizonyítási eszközök, amelyek figyelembevétele nyilvánvalóan nem tagadható meg az adóhatóság részéről önmagában azon a jogcímen, hogy a tanúvallomás mint bizonyítási eszköz a kérdéses tények bizonyítására nem alkalmas. A tanúvallomás hitelessége, tényszerűsége, egymást erősítő számossága alkalmas lehet a vagyongyarapodási vizsgálat alá vont magánszemély állításainak bizonyítására. Nem árt azonban ha a tanúvallomásokat más bizonyítékok – pl. okiratok – hitelt érdemlően erősítik.
Esetenként, félig komolyan felmerül az a védekezés is, amely a vagyon forrásaként a büntetőjogi elévülési időn kívűl elkövetett bűncselekményt jelölne meg. Ennek kapcsán általánosságban azt lehet mondani, hogy a becslési eljárás alá vontnak önérdekéből is kerülnie kell a valótlan, életszerűtlen, bizonyítékokkal még csak valószinűsítésre sem alkalmas állításokat.
