Belföld

Saját zsebre – folytatódik a fúziós harc a HP-nál

Walter Hewlett, a HP igazgatótanácsának tagja kedden hozta nyilvánosságra, hogy a HP-Compaq fúzió esetén a két cég vezérigazgatója több mint 115 millió dolláros prémiumot kapna. Az eddigi hivatalos bejelentések nagyságrendekkel alacsonyabb összegről szóltak.

A HP-Compaq fúzió körül egyre magasabbra csapnak az indulatok. Ez nem is csoda, hiszen március 19-én tartják a mindent eldöntő szavazást, az egyesülés pártolói és ellenzői addig egyre kétségbeesettebb harcot vívnak a voksokért.

Önérdekből?

Saját zsebre – folytatódik a fúziós harc a HP-nál 1A fúziót ellenző Walter Hewlett, az egyik alapító fia, a kompenzációs bizottság tagja, kedden jelentette be, hogy az amerikai értékfelügyeletnek (SEC) benyújtott adatok szerint a Hewlett-Packard (HP) és a Compaq vezérigazgatói több mint 115 millió dolláros prémiumot kapnak a fúzió esetén. A cégek által eddig nyilvánosságra hozott adatok jóval alacsonyabb, 20 millió dollár körüli összegről szóltak.

Olvassa el……korábbi cikkünket a HP és az alapítók utódainak elmérgesedő kapcsolatáról:• HP-Compaq fúzió: nász vagy gyász?

A HP közleményben utasította vissza Hewlett vádjait. A cég “megtévesztőnek” bélyegzi az igazgatót, aki – a HP szerint – “ismét félre akarja vezetni a befektetőket”.

Alacsony támogatottság

Az eddigi állás szerint a szavazatok 19,7 százaléka biztos nem, míg a fúzió mellett eddig csak két intézményi tulajdonos állt ki, övék a szavazatok 2,34 százaléka. A HP vezérigazgatónője, Carly Fiorina további szavazatok elnyerése érdékében ma New Yorkban tart előadást egy elemzői konferencián.

A piac sem hisz még a fúzióban: bár a HP 12,69 dollárt kínálna a Compaq részvényekért, de azokkal ennél csaknem 18 százalékkal alacsonyabb áron, 10,45 dolláron kereskednek.

A melósok sem akarják

David Packard, a másik alapító fia egy közvéleménykutatást szponzorált, amelyet egy független cég hajtott végre a HP két gyáránál. Az eredmények szerint a dolgozók csaknem kétharmada ellenzi a fúziót.

Az egyik üzemben 57 százalék ellenezte a fúziót, míg csupán 18 százalék támogatta, a másik helyen pedig az alkalmazottak 63 százaléka fejzte ki ellenérzéseit az egyesüléssel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik