Belföld

Electro World – a hiperárérzékeny fogyasztók

A 30 ezer forintos gáztűzhely, a 28 ezres tévé, a 15 ezres videó vagy a 40 ezres DVD sokakat nem hagyott aludni szerdára virradóra. A budaörsi Electro World előtt reggel 15 ezren vártak a korlátozott mennyiségben szuperolcsó árakkal kecsegtető műszaki áruház megnyitására.

Electro World – a hiperárérzékeny fogyasztók 1Helyszíni tudósítók szerint a tömeg reggel hatig türelmesen várakozott, ám akkor elterjedt a hír, hogy a másik oldalon nyitják ki a kapukat. Oly mértékű tolongás keletkezett, hogy a nyolc órai kapunyitást el kellett halasztani. Fél kilenckor 30 rohamrendőr is érkezett.

Kordon felhúzás után tíz órától kisebb csoportokban megkezdődött a vásárlók beengedése. (Szemtanúk szerint a tömeg az áruházban sem viselkedett fegyelmezettebben: a vevők egymás kosarából kapkodták ki az árut.) A sláger a porszívó és tévé volt, ráadásul a vásárlók a mennyiség bűvöletében nagy tételben csaptak le az árukra.

A megnyitás után három órával elfogyott az összes akciós termék, a hangosbemondó közölte a kinn ácsorgókkal, hogy az áruház mára bezár. A hitetlen tömeg azonban nem mozdult – nem hiába: a hangosbemondó később módosította álláspontját, eszerint este hatkor újra kinyit az áruház. A bejutáshoz sorszámokat osztanak.

Vérre menő árharcA brit Dixons-csoporthoz tartozó Electro World Magyarország Kft. mesterségesen gerjesztett árversennyel kívánja lekörözni a konkurenciát. Sebestyén Péter, a cég ügyvezető igazgatója az olcsó árakat azzal magyarázza, hogy a termékeket közvetlenül a gyártóktól szerzik be. A cég árképzésének elsőként minden valószínűség szerint a kisebb üzletek esnek áldozatul. A piac további meghatározó szereplői a tavaly 27,4 milliárd forintos nettó árbevételt elérő Media Markt és a Fotexnet érdekeltségébe tartozó, tavaly 16 milliárd forintos forgalmat elkönyvelő Keravill Rt.

Olvassa el a ma megjelent Figyelő cikkét is az árverseny éleződéséről: A Media Markt kihívója – Elektrolicit

A konkurencia sem habozott

A helyszíni tudósítások szerint a Tesco szórólapkon hirdette a tömegben, hogy szomszédos áruházában vissza nem térő árzuhanás történt a műszaki cikkek árában. Különleges ajánlatok – például 100 forintos kávéfőző – várták a Média Marktba látogatókat is.

A Média Markt nem ellenkampányt folytat, a különleges akciókkal a héten ötéves születésnapját ünnepli – közölte a FigyelőNettel Maurer Andor a cég ügyvezető igazgatója. Míg egy átlagos hétköznap az áruházba 10 ezer vevő látogat, a budaörsi áruházukban ma délig már 7000 vevőt regisztráltak.

A kampány elsöprő sikert aratottAnko Reijnders, az Electro World kampányát lebonyolító Leo Burnett reklámügynökség ügyvezető igazgatója a hirdetési stratégiáról a FigyelőNetnek elmondta: a kampány során rádió- és újsághirdetéseket, óriásplakátokat, a nyitás előtti napon tévéspotokat használtak, valamint a város forgalmasabb pontjain osztották szét az áruház 20 A3-as lapból álló, négyszínnyomásos prospektusát. A költségvetés ugyan titkos, de Reijnders annyit elárult, hogy a célhoz mért volt, meghaladta a 10 millió forintot. A kampány szándékolt célja az érdeklődés, a kíváncsiság felkeltése volt. Az ügyvezető igazgató szerint elsöprő sikert arattak. A hisztérikus jelenetekért a cég nem tartja magát felelősnek, szerinte azok az emberek a felelősek, akik nem tudnak viselkedni. A történtek arra is rámutattak, hogy a fogyasztók mennyire árérzékenyek, a közeljövőben árharc alakulhat ki az áruházak között.

A cég szerint sikeres volt a nyitás

Balogh Sándor, az Electro World pénzügyi igazgatója egyértelműen sikeresnek értékelte a nyitást. “Az érdeklődés és a forgalom hatalmas volt – tajékoztatta Balogh a FigyelőNetet -, az emberek már tegnap este 7-től kezdtek sorban állni, a forgalomra pedig jellemző, hogy a 12 pénztár mindegyikében folyamatosan dolgoztak az alkalmazottak.”

Az emberek civilizálatlan viselkedéséről az igazgató egyértelműen leszögezte: ez nem az áruház hibája. A kíváncsiság meghaladta a várakozásokat, így biztonságtechnikai okokból az áruház nem tudott a megfelelő időpontban kinyitni. Átmenetileg ugyan bezárták, de még a mai napon kinyit, és jelenleg is több száz vevő van az üzletben.

A további terveikről Balogh azt mondta el, hogy hamarosan törzstőkeemelésre kerül sor, ami után a vállalkozás tőkéje meghaladja az egymilliárd forintot. (Jelenleg 801 millió forint.) A tervek szerint még idén két áruházat nyitnak Budapest körzetében.

A cég százszázalékosan a Dixons Holdings PLC tulajdona, s a holding első beruházása a régióban. A vállalatcsoport egyébként 2001 decemberében átvette a európai vezető helyet az elektronikai cikkek piacán, megelőzve a Media Marktot.

Azokat is megvigasztalta a vezérigazgató, akik lemaradtak a nyitásról: számos akciós termék lesz kapható továbbra is. Az áruház a legalacsonyabb árszintet akarja tartani a minőségi szórakoztató elektronika terén.

Az árérzékeny fogyasztónak akciókkal bármit el lehet adni

Ha a marketingeseknek kétségeik lettek volna eddig akcióik, promócióik eredményességét illetően, az Electro World körüli hisztéria egyértelmű bizonyitékul szolgálhat: a magyar piac jelentősen árérzékeny – mondta el lapunknak Schiller Tamás, a GfK Hungária Piackutató Intézet Kiskereskedelmi Panel területvezetője.

Az ország 260 kiskereskedelmi üzletét vizsgáló GfK felmérései szerint a háztartási elektronika területén tavaly stabil, illetve enyhén csökkenő kereslet volt a jellemző. Ám a magyar fogyasztók árérzékenysége miatt akciós árakon minden iránt élénk a kereslet, legyen szó bármilyen termékről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik