A tőzsde tavalyi zuhanása miatt nem kellett, hogy fájjon a fejem – meséli egy kisbefektető, aki korábban a BÉT igen aktív ügyfelének számított. A pesti börzeáner azért úszhatta meg a parkett körüli izgalmakat, mert 2000 végén a család teljes megtakarítását egy új lakásba fektette. Nem egyedül fordított azonban hátat a tőzsdének: tavaly összességében közel 88 milliárd forinttal kevesebb pénzt tett a lakosság részvényekbe, mint egy évvel korábban.
Tőzsde: év eleji pénzosztás
A szakembereket természetesen nem lepte meg, hogy a rossz tőzsdei klíma elriasztotta a befektetők egy részét, a börze mellett kitartókat mégis azzal vigasztalják, hogy járhattak volna rosszabbul is. Aki régiónk részvénypiacaira voksolt tavaly, az tulajdonképpen jó lóra tett. Átlagosan 2,5 százalékos hozamot értek el a kelet-európai részvényekre specializálódott befektetési alapok. Az első pillantásra meglehetősen gyatra teljesítmény annak fényében mindjárt másképpen fest, hogy a fejlett piacokra szakosodott alapok – mint az a Standard & Poors adataiból kiderül – ezzel szemben 18 százalékos veszteséget kényszerültek elkönyvelni. Ami a magyar tőzsdét illeti, már nem ilyen rózsás a helyzet. A BUX index az elmúlt évben 9,2 százalékot vesztett értékéből, ami nagyjából megfelel a 2000. évi produkciónak, így nem csoda, hogy az itt befektetők jócskán ki vannak éhezve egy kis nyereségre. Az elmúlt 4 hónapban azután erre már nem lehetett panaszuk. Az amerikai terrortámadást követő, szeptember 21-én bekövetkezett mélypont óta – akkor a BUX 5671 pontra süllyedt – a budapesti index közel 40 százalékot erősödött, s e tempóval a világ éllovasává lépett elő.
A múlt év nagy nyertese azonban – Vízkeleti Sándor, a CA IB közép-európai befektetéseinek igazgatója szerint – a lengyel és az orosz piac lehet, ám kis szerencsével ebben az évben a magyar is e körbe léphet. “Az idén ismét előtérbe kerülhet az EU konvergencia, ám most már inkább a monetáris unióhoz való csatlakozás, s nem az EU-tagság közeledése miatt” – értékel Vízkeleti. A befektetők kockázatát ugyanis jobban mérsékli a valuta unióhoz való csatlakozás, mint csupán az EU-ba való belépés. Jól mutatja ezt Portugália, Görögország és Írország példája, ahol 3-4 évvel az EMU-tagság elnyerése előtt ugrottak meg a részvényárfolyamok. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar társaságok teljesítménye szépen meghaladja az európai átlagot, kurzusuk viszont még jócskán elmarad azokétól.
A nemzetközi alapok az idén nem fukarkodtak a BÉT-tel, az év elején szokásos “pénzosztás” során jutott bőven tőke a magyar börzére is. Olyannyira, hogy az OTP részvényeinek 19 ezer forint körüli ára igen közel áll a csupán 2002 második felére kitűzött elemzői célárakhoz, így kérdéses, mi várható még az idén. Jóslásokba ugyan egyik megkérdezett elemző sem bocsátkozott, ami nem is csoda az előző évek kedvezőtlen tapasztalatai után, ám mindenki egyetértett abban, hogy ez még nem bull piac, amikor stabil és több hónapon át tart az emelkedés. A friss tőke beáramlásából legtöbbet a blue chipek – a Matáv, a Mol, az OTP, a Richter és az EGIS – profitálhatnak, s azokat a kisebb likviditású részvények csak akkor követhetik, ha az emelkedés tartós marad. Ez azonban sok tényezőtől függ. “A kulcskérdés az, hogy valóban véget ér-e az Amerikára és Európára nehezedő recesszió. Amennyiben nem, akkor az súlyos következményekkel járhat hazánkra nézve is” – mutat rá Csont Dávid, a CA IB külföldi befektetésekért felelős igazgatója, hozzátéve ugyanakkor, hogy a világszerte tapasztalható mostani optimizmus nem alaptalan. Az amerikai gazdasági mutatók és vállalati eredmények egyelőre arra engednek következtetni, hogy a gazdaság túl van a nehezén, s az év második felére elindulhat a fellendülés. Ebben bízva, Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője a részvények túlsúlyozását ajánlja a befektetői portfólióban. Szerinte a technológiai társaságok részvényei az év legígéretesebb papírjai, hiszen világszerte e cégek tekinthetők a gazdaság motorjának. Makray mindenkit arra bátorít, hogy a BÉT mellett szenteljen több figyelmet a nemzetközi piacoknak, hiszen ott a választék a honinál sokkal szélesebb.
Befektetési alapok: ütemes bővülés
A némileg csekélyebb kockázatot hordozó, egyre bővülő kínálatú befektetési alapok által kezelt vagyon 2001-ben 25 százalékkal gyarapodott, s elérte a 700 milliárd forintot. “Ez a növekedési ütem az idén is megmaradhat, elsősorban a kötvény- és pénzpiaci alapoknál” – mondja Fatér Gyula, a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) elnöke. A folyamatot csak erősítheti, hogy az inflációval párhuzamosan csökkennek a banki kamatok, és a betétek egyre kevésbé bizonyulhatnak vonzó megtakarítási módnak. Tavaly egyértelműen a pénzpiaci, és a kötvényalapok voltak a legerősebbek, 10 százalék körüli hozamukkal, s ez a várakozások szerint nem lesz másképpen az idén sem. Detrekői László, a CIB Rt. elemzője elsősorban a 3-5 éves futamidejű állampapírokat ajánlja, ezeknél ugyanis a 10-15 évesekkel ellentétben még nem “árazták be” teljesen a várhatóan továbbra is folyamatosan csökkenő inflációt. A részvényalapok háza táján viszont eztán sem várható komolyabb bővülés, legfeljebb csak akkor, ha a részvényárak emelkedése tartósnak bizonyul.
Aki szintén csak csekély rizikót hajlandó elviselni, és ráadásul még azon kérdést illetően is tanácstalan, hogy a pénzpiacon vagy az ingatlanpiacon fialtassa forintjait, az választhatja az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ingatlan alapokat. Ez lehet ugyanis az alternatívája az egyre inkább kiszámíthatatlan ingatlanpiaci befektetéseknek – mondja Forgó Ferenc, az Európa Ingatlanbefektetési Alap szekértője. Náluk a befektetők átlagosan 2-3 millió forintot helyeznek el; ilyen viszonylag szerény összeggel az ingatlanpiacon közvetlenül manapság már nem lehet megjelenni.
Az Európa Alap 2001-ben több mint 15 százalékos hozamot ért el, lényegében hozva az átlagos ingatlanok áremelkedését. A két befektetés közti különbség azonban igen nagy: míg ingatlanba csak több millió forintot lehet elhelyezni, ráadásul hosszabb időre, addig az ingatlan alapokba akár csak pár százezret is bele lehet tenni, méghozzá kötetlen időtávra. S mit tehet az befektető, akit megrémisztenek a jövő bizonytalanságai, miközben azért szeretne elérni némi hozamot? Mivel a magyar gazdaság teljesítménye továbbra is kiszámítható és stabil, az állampapírok ma elég biztonságos befektetésnek mondhatók.
Betétek: biztos menedék
Tavaly a megszokottnál is többen léptek a kockázatmentesnek számító bankbetétekhez vezető menekülő ösvényekre, sokan közülük természetesen olyanok, akik a tőzsde rossz teljesítményének voltak szenvedő alanyai. Így aztán a legbiztonságosabb és egyben legnépszerűbb megtakarítási formának számító betétek közel 3 ezer milliárd forintos állománya – amely a hazai összes megtakarításnak a felét szívta fel 2001-ben – az átlagosnál is ütemesebben gyarapodott tavaly, a növekmény éppen 3,5-szerese volt a 2000-ben elértnek. Szerepe volt ebben még a forint erősödésének, a kiszélesedő forint intervenciós sávval növekvő valutakockázatoknak, valamint az eurós átállásnak is, melyek végeredményeként tavaly a devizabetétek harmadát – 16 milliárd forint értékben – forintbetétekre cserélték. Mindez sokat elárul a magyarok kockáztató kedvéről, hiszen a minimális rizikónak az ára a nagyon rossz kamat, amely 2001-ben többnyire az inflációt sem követte a hazai kereskedelmi bankoknál. Míg az árszínvonal emelkedése 9,2 százalék volt a múlt évben, addig például a 3-12 havi lekötésű átlagos betétekhez 9,24 százaléknyi kamat társult, az egyhavi lekötést 8,72 százalékos kamattal honorálták a bankok, a látra szóló betéteknek pedig átlagosan 3,76 százalék “hozama” volt. Akadtak persze pénzintézetek, amelyek ügyfélszerzési akcióhoz kötötten nemcsak a piacot, de az inflációt is meghaladó, 10 százalék fölötti kamatot fizettek a betétekre, ám ezek ritka kivételnek számítottak. Ilyen számokkal találkozhattunk az Inter-Európa Banknál, valamint a Kereskedelmi és Hitelbanknál.
Az utóbbi hasonló akcióra készül az idén is. Külön figyelmet érdemel az OTP Bank, hiszen a vezető lakossági pénzintézet a lakossági betétek mintegy 40 százalékát tartja kézben. E bank az erősödő piaci versenyben is megengedhette magának, hogy az alacsony piaci átlagnál is szerényebb kamatokat ajánljon betétei mellé, ám a korábbi 1,5-2,0 százaléknál már csak kisebb mértékben árazhatta alá a konkurenseket. E feltételek mellett egyébként a betétek állománya – mint évek óta, most is – az inflációval megegyező mértékben növekedett az OTP-nél, míg a K&H-nál a relatíve magas kamatok 16 százalékos gyarapodást eredményeztek. A piaci átlagnál kisebb kamatokat a vezető pénzintézetnél az idén is tartják, ám a különbség tovább szűkül. Az OTP-nél azért döntöttek a korábbinál némileg vonzóbb feltételek mellett, hogy betétpiaci részesedésük olvadását megállítsák. Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a biztonságra vágyó befektetőknek a hazai bankok túlnyomó többsége 2002-ben is a régről megszokott feltételekkel – kicsiny kockázat mellett kínálják a különféle betéteket, de gyakorlatilag reálkamat nélkül vagy éppen negatív reálkamattal. A szakértők egyelőre semmi okát nem látják annak, hogy a betétállomány tavalyi, a szokásosnál nagyobb ütemű növekedése az idén megismétlődjön, de ez nem is csoda, hiszen az esztendőből alig másfél hónap van mögöttünk, s e rövid periódusban jórészt a tőzsdének állt a zászló.
Unit-linked biztosítások: újragondolt ajánlatok
Mindenkori jövedelmünk legalább 10-30 százalékával érdemes a nyugdíjas évekre előtakarékoskodni – javasolják a biztosítók. Azt azért “megengedik”, hogy ne e teljes hányadot költsük életbiztosításra, válasszunk mellé más előtakarékoskodási formát is. Kifejezetten befektetésként az elmúlt évekkel ellentétben a biztosítók ma már nemigen hirdetik egyetlen terméküket sem, az ügynöki érvelésben újból hangsúlyosabbá vált a biztosítási elem. Ebben az játszik közre, hogy a befektetési egységekhez kötött (úgynevezett unit-linked) termékek a biztosítók legtöbbjének és a biztosítottaknak egyaránt csalódást okoztak. Az utóbbiaknak a hirtelen felismert kockázat okozott problémát, például az, hogy a tőzsdei mélyrepülés a biztosítási díj részvényalapokban tartott részére is negatívan hatott. A biztosítók pedig azon bánkódhattak, hogy az ügyfelek visszavonulót fújtak, és már korántsem kötöttek olyan szívesen unit-linked szerződést. Főleg nem egyszeri díjasat, amit egyetlen befizetés indít el és tart életben: a tavalyi első háromnegyed év adatai alapján feleannyit – 20 milliárd forintot – költöttek erre az ügyfelek, mint az előző év hasonló időszakában.
A helyzetre egyébként a biztosítók különbözőképpen reagáltak. A többség a klasszikus termékek erényeit kezdte újból dicsőíteni, néhányan viszont továbbra is a unit-linkedre szavaznak, annak azonban a folyamatos díjas verziójára. Ez utóbbiak nem is jártak rosszul: a csalódások ellenére úgy tűnik, hogy e befektetési termékre fókuszálva nagyobb díjbevétel-növekedést lehetett elérni – ezt mutatja a többieknél gyorsabban gyarapodó ÁB-Aegon és az Union példája.
Összességében ennél a terméknél is fontos a – biztosítotti – szakértelem. Kevéssé valószínű ugyanis, hogy egy legalább tíz évre, pláne mondjuk 25 évre kötött szerződésnél mindvégig az a portfólió az üdvözítő, amelyet a szerződéskötéskor határozott meg az ügyfél. Nem árthat tehát azt néhanapján átrendezni – erre egyébként az ügyfelek alig néhány százaléka, néhol ezreléke vállalkozik. A biztosítók által elért hozamok a maguk kategóriájában egészen jók, legalábbis követik a hasonló eszközökkel elérhető hozamot, így például a BUX vagy a MAX (a magyar állampapírok mozgását követő index) környékén mozog. Jellemzően, ha nem is vonták ki tömegesen az ügyfelek a részvényt is tartalmazó alapokból a befektetéseiket, az új szerződéseknek a korábbinál jóval nagyobb részét terelték tavaly állampapír alapokba.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy bár a unit-linked termékek a többi biztosításnál könnyebben mobilizálhatók – azaz egyszerűen kivonható belőlük a befektetés -, az első két évi befizetés java része mindenképpen elvész. Könnyebben azok az úgynevezett eseti befizetések tehetők likviddé, amelyeket a rendszeres díjfizetés mellett alkalmanként ejtettünk meg. Mindenesetre figyelembe kell venni egyfelől a befektetési egységek vételi és eladási árfolyama közti különbséget, ami kiszálláskor nyilvánvalóan lefelé “kerekíti” a nyereséget, miként arra is gondolni kell, hogy azért kötöttünk 10 évnél hosszabb lejáratú életbiztosítást, hogy élhessünk a díj 20 százalékáig, legfeljebb évi 50 ezer forintig terjedő szja-kedvezménnyel.
Ingatlanok: szakadó piac
Az értékpapírok izgalmakkal teli világa és a biztonságos menedéknek tekintett betétek között félúton, az ingatlanokban továbbra is jó helyen tudhatják pénzüket a befektetők. Az előző évekkel ellentétben azonban extra profitra idén már nem lehet számítani, legfeljebb arra, hogy e piacon az inflációt követi a drágulás. Egy-egy jó döntés azonban két-három éves távlatban még kellemes meglepetéssel is szolgálhat, igaz a közeledő uniós csatlakozás miatti áremelkedés már egyre szolidabb mértékűnek ígérkezik. Sőt, az idei drágulást e piacon elsősorban nem a kereslet élénkülése okozza majd, hanem az energiaárak növekedése, ami természetesen kihat az építőanyagok árára is. A használt lakások tulajdonosai azonban nem sok jót remélhetnek. A kínálat nő, a kereslet csökken, jó esetben stagnál. Legfeljebb a hitelfelvételi kondíciók folyamatos javulása segíthet a helyzeten. Aki extra profitra szeretne szert tenni, annak nyitott szemmel kell járnia, különben elfelejtheti az ingatlanpiacot.
A lakáspiac kettészakadása továbbra is megfigyelhető lesz mind árban, mind pedig minőségben. Az új építésű, kisebb méretű (80 négyzetméter alatti) lakások az inflációt kissé meghaladó mértékben drágulhatnak, míg a használtak, vagy nagyobb méretűek ára jelentősen nem emelkedik az idén. A tavaly megjelent kedvező hitelkonstrukciók tovább erősíthetik a már amúgy is eltolódott keresletet az 50-60 négyzetméteres lakások irányába. Az ilyen méretű lakások már vállalható nagyságú havi törlesztő részletekkel megvásárolhatók, azaz egyre szélesebb réteg számára elérhetők. A használt lakások piacát továbbra is a túlkínálat jellemzi, elsősorban az 1999-2000-es boom következményeként, amikor az árak szinte mindenhol az egekbe emelkedtek. Ezt máig nem heverte ki a piac. A panelek manapság szinte eladhatatlanok, hiszen elsősorban az ilyen lakásokban élők vennék fel az említett hiteleket, az új lakások megvásárlásához azonban el kellene adniuk a régit. Az így megnövekedett kínálat pedig az árak látványos, nem egy helyen 10-20 százalékos eséséhez vezetett. A folyamat az idén is kitarthat, de az sem kizárt, hogy a kezdeti sokk után megáll.
A tapasztalatok szerint egyébként az új lakást vásárlóknak több mint a fele régi lakását cseréli le, így kénytelen szembesülni a használt lakások túlkínálatának következményeivel, s engedni az eredetileg “belőtt” eladási árból.
DRÁGA ÉS KAPÓS. A legkeresettebb a piacon – mondja Tóth Zsuzsanna, a Mareco Ingatlan Rt. új lakásüzletág vezetője – továbbra is a négyzetméterenkénti 250-300 ezer forintos árkategória. Ennél olcsóbb új építésű lakások Budapesten csak a kevésbé frekventált kerületekben találhatók. Kifejezetten befektetési szempontból, az eddigi rossz hírű helyek kerülhetnek előtérbe. E területeket üzleti és állami beruházások során folyamatosan rehabilitálják. Ilyen például Budapesten a VII., VIII., IX. és X. kerület, ahol 220-230 ezer forinttól lehet egy négyzetméternyi új lakást venni. “E környékek a környezetük felújítása után, pár éven belül átlagon felüli árnövekedést produkálhatnak, ami kárpótlást nyújthat a most felvállalandó nagyobb kockázatért” – véli a szakember.
A bérbeadási célra vásárolt ingatlanok is jó befektetésnek bizonyultak korábban. A piac mérete is ezt tükrözi: míg az irodaházakban lekötött bérlemények összterülete mintegy 1,0-1,2 millió négyzetméter, a lakásingatlanoké 500 ezer négyzetméterre tehető. Ám az elmúlt egy-két évben az utóbbiak bérleti díja kimutathatóan csökkent. Egy általunk megkeresett magánbefektető elmondta, hogy már tavaly közel 25 százalékos engedményre kényszerült. Hiába van felújított és irodai célokra átalakított nagyméretű lakása a belváros frekventált helyén, bérlője közölte: ha nem mérsékli a bérleti díjat, akkor költségtakarékossági okokból kénytelen lesz felmondani a szerződést, mivel olcsóbban jutna máshol bérleményhez. Magyarázatként ehhez azt is hozzátette, hogy az utóbbi időben árbevételük sem a tervezettnek megfelelően alakult.
A lakásirodák bérlői tipikusan magyar tulajdonban lévő, viszonylag kis cégek, amelyek tehát hajlamosak jobban megnézni a bérletményre kifizetett összeget. S mivel rendszerint ez a legnagyobb állandó költségük, ha nem jól megy az üzlet, gyorsan kisebbe, olcsóbba költöznek. Az utóbbi három évben a kínálat is jócskán bővült, hiszen sok magánbefektető választotta az ingatlanbefektetést a rosszul teljesítő tőzsde helyett, és a lakások irodának még mindig jobb áron és megbízhatóbban adhatók ki, mint lakás céljára. Michael Smithing, a Colliers ingatlanközvetítő cég irodapiaci vezetője megerősítette azt a piaci értesülést, hogy csökken a kiadott lakásirodák száma. Ám ő némileg optimista, úgy véli, amennyiben a kis magyar cégek száma nő, akkor ismét megugorhat a kereslet ebben a szegmensben.
A profi irodaházak éves négyzetméterenkénti bérleti díja hosszabb ideje változatlan, a Váci út környékén 27-28 euró, a Belvárosban 28-30, Bel-Budán 30-32, s a szintén népszerű Budaörsön 24-25 euró körül mozog. A lakásirodákért viszont – többek között a díjesés miatt – ennél általában 25-30 százalékkal kevesebbet lehet kapni, a legjobb helyeken is legfeljebb 20 eurós ár érhető el.
TELKET VIDÉKRŐL. A lakáspiacéhoz hasonló a helyzet a telekpiacon is. A fővárosban lényegében már nem lehet megfelelő minőségű telket elérhető áron találni, így aki mégis építkezésre adná a fejét, az jobban teszi, ha a városon kívül néz körül. Bár az árak a Budapestkörnyéki területeken is igencsak nekirugaszkodtak, s a fővárosi magasságokat ostromolják, de akadnak még olyan területek, ahol elérhető áron lehet friss parcellázású, összközműves telekhez jutni: például Tinnyén, Ürömön, Veresegyházon vagy Zsámbékon 8-13 ezer forintért négyzetméterenként. A kínálat bőséges, és a jelek szerint ez így is marad. A múlt év egyik új jelensége volt az ingatlanforgalmazók szerint, hogy erősödött a vevők alkupozíciója, még új parcellázások esetén is. Nem ritkán akár 5-10 százalékos árengedmény is elérhető volt az alku során, de aki manapság kifejezetten befektetési szándékkal, akár több telket is felvásárol, az még nagyobb diszkontra számíthat. Ráadásul már szinte sehol sincs beépítési kötelezettség. Aki telket vesz, a piac egyöntetű véleménye szerint az inflációnál nagyobb hozamra tehet szert.
Ami a vidéket illeti, ott továbbra is nagy a csend. Az árak ugyan a kevésbé fejlett országrészekben is elkezdtek felzárkózni, de még mindig nagy a szakadék. A legnagyobb problémák: a közművesítés hiányosságai, az elmaradott infrastruktúra és az átlagnál magasabb munkanélküliség. A Széchenyi Terv turizmus-fejlesztési programja ugyan növeli a beruházási kedvet, de ez csak néhány területet érint. Jó befektetési célpontok elsősorban a termálfürdővel rendelkező települések – Hévíz, Bükkfürdő, Zalakaros – lehetnek, amelyek az utóbbi egy-két évben egyre több külföldi befektetőt vonzottak. A trend itt folytatódhat, és az árak 10-15 százalékos emelkedése prognosztizálható.
Termőföld: spekulánsok álma
Kettősség uralkodik a termőföld-befektetéseknél. Egyrészt tavaly a termőföld törvény módosítására várók egy része gőzerővel vásárolt, az óvatosabbak azonban inkább a kivárás mellett döntöttek a bizonytalan helyzetben. E két magatartás eredőjeként a termőföld forgalma az uniós csatlakozáshoz fűzött vérmes remények ellenére tavaly nem nőtt a 2000-es adatokhoz képest. Becslések szerint a 4,5 millió hektáros termőföld terület 1,5-2,0 százaléka, mintegy 70-80 ezer hektárnyi terület cserélt gazdát. Az EU-csatlakozás utáni árboomról szóló szakértői jóslatok azonban továbbra is az árak megötszöröződésével, meghatszorozódásával számolnak, bár afelől sincsenek kétségek ma már, hogy az uniós agrártámogatások mérséklődésével a tagállamokban is csökkennek valamelyest az árak. Egyelőre csak azt lehet biztosan előrevetíteni, hogy az árlanyhulás mértéke nemzetenként eltérő lesz.
Az itthoni viszonyokat az új esztendőben változatlanul a bizonytalanság jellemzi leginkább, mert bár a törvény módosítása 2001 végén megtörtént, a végrehajtási rendeletek még nem jelentek meg. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, valamint a Magyar Agrárkamara az Alkotmánybírósághoz fordult a diszkriminatívnak tartott törvény felülvizsgálatáért.
A tulajdonosok és a lehetséges befektetők ennek megfelelően várják, mit hoz majd a gyakorlat, miután a jogszabályok megkülönböztetett előnyöket, elővásárlási és előbérleti jogokat adtak a családi gazdaságoknak valamint a helyben lakóknak és gazdálkodóknak más földvásárlókkal szemben. Lendít viszont majd a forgalmon, hogy az agrártárca a birtokkoncentrációt, a családi gazdaságok földvásárlását tetemes kedvezményes hitellel is támogatja.
A jogi szigorítás okozta néhány hetes, hónapos “ijedtség” elmúltával várhatóan előbb-utóbb megindul az adásvétel. Nem csak a “szakmai befektetők”, azaz a gazdák vásárlási kedvének visszatérte várható, hanem a pénzügyi befektetőké is, akik már megtalálták a módját, miként dolgozhatják le az elővásárlási jogok miatt kialakult hátrányukat: csere útján szerzik meg a kiszemelt földterületeket, e megoldás alkalmazását ugyanis a törvények nem akadályozzák.
TORZULÁSOK. A szakértők így az elmúlt évben tapasztaltnak megfelelő, a pénzromlás ütemét némileg meghaladó, 8-12 százalékos átlagos termőföldár-emelkedésre számítanak 2002-ben is. Tavaly hektáronként 280-350 ezer forintért jó termőképességű földet lehetett vásárolni az országban, ám nagy volt a szórás, a főváros környékén, Pest megye budai oldalán 1,0-1,5 millió forintos hektáronkénti ár sem volt ritka. Ugyanazért a pénzért az Alföldön jobb termőképességű, nagyobb aranykorona értékű, a Dunántúlon pedig gyengébben termő, alacsonyabb aranykoronás földek voltak kaphatók. Jellemző, hogy az alföldi árak tavaly nagyobb ütemben emelkedtek a dunántúliaknál. A frekventáltabb Györ-Moson-Sopron, illetve Baranya megyei térségek azonban így is 10-25 százalékkal drágábbak, mint például Csongrád megye. (A kínálati árakról lásd táblázatunkat.)
A felkínált földterületek túlnyomó többsége változatlanul osztatlan közös tulajdonú, ahol népes tulajdonosi kört kell megdolgozni a vevőnek. Az emelkedő életszínvonallal, az új szabályok miatti lanyha kereslettel és egyelőre rossz induló árakkal magyarázhatóan azonban egyre kevesebb résztulajdonos hajlandó az eladásra. A birtokhányadért kapható néhány ezer forint semmiképpen nem ösztönzi őket erre. A földvásárlónak azonban változatlanul ezek a kisebb áron megszerezhető osztatlan közös tulajdonú területek ígérik a legjobb befektetést. Elvétve akad a kínálatban problémamentes – egy-egy személy, vagy társaság tulajdonában lévő – eladandó nagyobb földdarab. Ezek ára azonban lényegesen, mintegy 30-50 százalékkal magasabb, mint az osztatlan közös tulajdonúaké.
A termőföldpiac specialistái szerint tehát az EU-csatlakozást követő áremelkedésben, keresletélénkülésben bízó spekulánsoknak továbbra is jó hozamot ígér a termőföld, az üzletnél azonban fontos, hogy forgalomképes nagyságú, legalább 30-50 hektáros “egységeket” vásároljon a befektető. Ez ugyanis kapósabb a továbbértékesítésnél.
Műtárgypiac: fókuszban a kortársak
Vége a klasszikus modernek rekordár-emelkedésének – állítják a galeristák. Az árak megkétszereződése-megháromszorozódása már aligha következik be, ám e – XX. századi, de már nem élő művészektől származó – festményekkel továbbra is tisztességes hozamot lehet realizálni. Persze egy-egy festmény ára az aukciókon még elszaladhat, ám a befektetési szándékkal, pláne a rövid távon gondolkodó vásárlók ezzel ne számoljanak – szól a szakértő tanácsa. Néhány rekordot azért tavaly is elkönyvelt a piac (az eddigi kiugró aukciós leütési árakról lásd táblázatunkat), a tavalyi csúcskísérleteknek rendre a Mű-Terem Galéria adott otthont. Rekordnak számít az is, hogy például a Kieselbach tavalyi három aukcióján a leütési árak összege meghaladta az 1,1 milliárd forintot.
Habár a kortárs piac nem érezte meg a tavaly megemelt adókedvezmény hatását – a kortárs művekre költött összegeket a társasági adó 1 százalékának erejéig leírhatják a vállalkozások -, az mégis éledni látszik. Ennek fő okát Kováts Lajos, a Blitz Modern vezetője abban látja, hogy a klasszikus remekművek nagyjából elfogytak a piacról, és sok jó szemű gyűjtő a kortársak felé fordult. Másrészt az a felismerés áll az élénkülés hátterében, hogy az igazi nagy értékű gyűjtemények mindig is kortárs festők munkáiból “verbuválódtak”.
Ma már a nagyobb galériák kínálatában is felbukkannak kortárs művek, a Blitz Modern évi két-három aukciót szervez, s hagyományosan a BÁV-nak is vannak kortárs árverései. Biztosabb befektetésnek nyilván azok az alkotók számítanak, akiket valamiképpen már számon tart a magyar művészettörténet. A kortársak ára töredéke a klasszikusokénak, így kisebb összeggel is be lehet szállni az aukciós ringbe. Ebben a körben a piacon ismert árak közül a legmagasabbat Lakner László tudhatja magáénak. A ma Németországban élő, az “ipartervesek” között emlegetett művész – a hatvanas években ott kiállító alkotókat sorolják e körbe – egy festménye tavaly 10 millió forintért kelt el.
A kortársakat illetően mindazonáltal elkél a jó tanács, s bár nem ritka, hogy a jó ízlés és a befektetési képesség egybeesik, e kör műveinek megítéléséhez Kováts Lajos szakértőt javasol. S minthogy e művek piaci beéréséig 5-10 évet is várni kell, olyan segítőt ajánl igénybe venni, aki iránt a bizalom kitart ennyi ideig.
Nem kellenek azonban milliók a befektetések elindításához. Nagyházi Csaba, a Nagyházi Galéria tulajdonosa azt állítja, hogy néhány tízezer forinttal is érdemes képző- vagy iparművészeti befektetést keresni. Kiváltképp, hogy vannak minőségi, bár nem túl ismert festőktől származó alkotások, amelyeket ilyen áron – tulajdonképpen keretáron – értékesítenek. Általában is igaz szerinte, hogy azonos kvalitású hazai és külföldi festők között az itteni és a külhoni piac két-háromszoros árkülönbséget generál.
Egyéb minőségi műtárgyakat illetően azok hiányáról, amúgy pedig alacsony árairól szól a piaci panasz. Ritka a jó minőségű bútor, ám ha mégis akad, nyomott áron talál csak gazdára. Nem utolsósorban azért, mert a piac sok korszak divathullámán esett túl – a biedermeiertől az art decóig -, s ma már berendezési tárgyként a műgyűjtők jelentős része újat választ.
Habár a szőnyegek és egyes ezüst tárgyak ára meglódult tavaly, ezek még mindig jóval olcsóbbak, mint Európa nyugati fertályán. Szőnyegen sikerült már 4-5 millió forintért is túladni, ám egy két évvel ezelőtti 16 millió forintos árverési eredmény végül csúf tréfának bizonyult – emlékeztet Nagyházi Csaba. Büszkén említi viszont, hogy legutóbb, a karácsonyi árverésen több, egyenként egymillió forint körül járó, XVI-XVII. századi ezüstkehely is szerepelt a galéria kínálatában, amely bevételének mintegy harmadát szerzi a műtárgyakból, a többi festményből származik. Ez is jelzi ugyanakkor, hogy a műtárgyárak alacsonyabbak, mint a festményeké. Az elmúlt évi aukciókon ugyanis összességében a piacon jóval több műtárgy szerepelt, ám a nagy bevételeket ezúttal is a festmények hozták.
