Belföld

Cégprofil: Philos Rt.

Várhatóan nyár elején boltokban az Imperium Galatica III., ősszel pedig megjelenik a Szökés Alcatrazból. Vámosi Zsolttal, a játékokat készítő Philos Entertainment vezetőjével beszélgettünk.

Cégprofil: Philos Rt. 1“Manapság a kiadók nem harapnak a kalandjátékokra, a sport és “fighter” játékok piacára pedig szinte lehetetlen betörni. Igazán széles közönsége a stratégiai és taktikai játékoknak van.” – villantotta meg Vámosi Zsolt, a Philos Entertainment Játékszoftvergyártó igazgatója a szektort jellemző aktuális nemzetközi trendeket. A Philos által készített és a német CDV kiadó gondozásában idén piacra kerülő két játék, az Imperium Galactica III. és a Szökés Alcatrazból is ezt a trendet követi. Az IGIII. esetében a Philos tovább erősíti a magyar vonalat, hiszen az első két verziót a szintén magyar Digital Reality készítette.

Imperium Galactica III.Az IG3 modern, 3D megjelenítésű, a közeljövőben játszódó játék. Főhősét a játékos irányítja, a játék során az általa vezetett űrhadiflotta csatáit követhetjük nyomon. A játék sokszínű, igyekszik mindenki ízlését kielégíteni: építhetünk kolóniákat (tudományos laboratórium, ipartelep és katonai bázis), birodalmakat, találkozhatunk földönkívüli lényekkel, mesterséges intelligenciákkal, stratégaként űrcsatákat vezethetünk, és kipróbálhatjuk diplomáciai érzékünket is. A Philos nagy hangsúlyt fektetett a játék kerettörténetére is: a sztori kidolgozásával Nyulászi Zsolt – alias Dale Avery – “többrendbeli” sci-fi- és fantáziaírót bízták meg.

A két korábbi verziót kiadó GT Interactive – ma az Infogrames játékszoftverkiadó “mamut” része – nem tervezte a sorozat folytatását, így a Philos előtt nyílt út a jogok megszerzésére.

Manapság egy számítógépes játék 30-40 programozókból, grafikusokból álló csapat másfél-két éves kemény munkájának eredménye. A játékok költségvetése pedig félmilliótól a több tíz millió dollárig terjed. “Óriási különbségek figyelhetők meg földrajzilag: a japán, az amerikai vagy az európai piacra szánt játékok grafikailag számottevően eltérőek. Érdekesség, hogy az iszlám és a hindu világ nem játszik a számítógépen, ennek ellenére Indiának mégis sikerült a térségben IT nagyhatalommá nőnie.”

Nehéz Magyarországról betörni

Cégprofil: Philos Rt. 2“Magyarországról egy teljesen új fantáziavilágra épülő játékot kitalálni, azután pedig meggyőzni róla nemzetközi kiadókat, hogy a játékot az egész világ “zabálni” fogja, szinte lehetetlen” – mondta el Vámosi Zsolt. A Philosnak azonban sikerült: az 1997-ben alakult cég első számítógépes játékát, az aztékok és maják istenekkel és mágiával benépesített világába kalauzoló Theocracyt, hosszú tortúra után 1999-ben a francia UBI Soft végül piacra dobta.

Szökés AlcatrazbólHangulatában Orwell 1984 című könyvét, atmoszférájában az “Elveszett városok gyermekei” című klasszikus mozit, eszközkészletében pedig a Verne regényeket idézi a Philos másik (szintén 3D-s) piacra kerülő játéka, az “Escape from Alcatraz”. A valósághűbb ábrázolásért a Philos munkatársai még a “szürreális” magyar börtönvilágban is megmártóztak.

A siker külföldi tőkét és újabb szerződéseket hozott magával. Az ABN Amro Capital kockázatitőke-befektető társaság tőkeemeléseinek köszönhetően a cég alaptőkéje ma már mintegy kétmillió euró. (Kft.-ből hamar át is vedlettek részvénytársasággá.) A grafikusi, programozói stáb növelése mellett a tőkeemelést technológiai fejlesztésekre is fordították: többek között Közép-Európában elsőként vásároltak optikai mozgásérzékelő – motion capture – gépet. Bár a cégnek ma már közel 100 munkatársa van, az átlagéletkor még mindig pimaszul alacsony.

A nagyratörő nemzetközi tervek mellett a Philosnak a magyar piacon nincsenek különösebb szándékai. “Nem éri meg 150 millió forintos, speciálisan a magyar piacra szánt játékot kitalálni, hiszen az illegális CD-másolás itthon 96 százalék körül mozog. Magyarország csupán a nemzetközi játékpiac fél százalékát teszi ki, sőt a legtöbb játékot még magyarra fordítani sem érdemes.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik