Azt igyekszik feltárni, hogyan is lett az elmúlt zűrzavaros évtizedben vállalkozó kedvű merész személyekből ismert, eredményes üzletember. Az erről szóló történeteket, a többé-kevésbé őszinte vallomásokat olvasva főként arra volnánk kíváncsiak: vajon mi is a prosperáló vállalkozások titka, és különleges emberek-e egyáltalán a mágusok? Sajnos – de minek is sajnálnánk – nincs ebben különleges rejtély, mint ahogy az érvényesülésnek az üzleti életben sincs egyedül üdvözítő receptje. Valójában mindenki másképpen csinálja. Ám nem fér hozzá kétség, hogy bizonyos személyes jellemvonások nélkülözhetetlenek az eredményhez. Ilyenek például – mint e beszélgetésekből is kiderül – a kockázatvállalás, a helyzetfelismerés képessége, az alapos szakmai felkészültség, az új ötletek, és persze sokat segít a pénz, na meg a megfelelő kapcsolatrendszer mind az üzleti világban, mind a politikában.
Szerzőnk vállalkozása, mert ez is vállalkozás, eltér a szokványostól, méghozzá felkért szereplőinek sokfélesége, változatos összetétele miatt. Van ugyanis közöttük bróker (Jaksity György), műkereskedő (Kieselbach Tamás), volt miniszter (Kapolyi László), régi vágású gyáros (Zwack Péter), borexportőr (Keresztury Éva), aki egyedül képviseli a gyengébb (?) nemet. A legfiatalabbak 30 év körüliek, az idősebbek dörzsölt rókák. A tíz szereplő – elnézést a nem említettektől – tehát más és más “darabban lép fel”. Szakonyi Péter tisztában van azzal, hogy hőseinek mai sikerei jórészt múltjukban, előéletükben (is) gyökereznek. Minden bizonnyal nem ismeretlen számára az a mondás sem, hogy minden ember élete kész regény. Éppen ezt a “regényt” kellett volna kihoznia az interjúk során. Ez bizony nem nagyon sikerült, így jó néhány beszélgetés érdektelen, unalmas. Annak ellenére is, hogy szerzőnk jól felkészült, a szakmában jártas, sokat tapasztalt hírlapíró, aki nyilván azzal is tisztában van, hogy az interjúkészítés nehéz feladat. Tehát jól kell kérdezni, ám jobb, ha ő a háttérben marad és nem saját ismereteit csillogtatja. Még valami: ha beszélgetőtársa pontatlanul fogalmaz, kényes ügyekről “elfeledkezik”, rákérdezhet, sőt vitatkozhat is vele. Erre alig van példa. És a segítőkészség szándékával még néhány kicsiny kifogás. Nem szerencsés túlzottan óvakodni a kényes témák felvetésétől. Ha pedig szűkös a terjedelem, akkor különösen ajánlatos néhány valóban izgalmas témára koncentrálni a beszélgetést. Ennek csupán látszólag mond ellent az az igény, hogy a könyvünkben szereplők magánélete, családi körülményei, szórakozásai is érdeklik a kíváncsi olvasót. Egyébiránt joggal elvárható egy igényes zsurnalisztától, hogy anyanyelvünkre, a tiszta, világos stílusra gondot fordítson, és ha beszélgetőtársa csúnyán fogalmaz, javítsa azt ki a nyomtatott szövegben.
A részrehajló elmarasztalást elkerülendő, a számos fontos személyes vallomásból befejezésül emeljünk ki egy rendkívül figyelemreméltó megállapítást: az elmúlt tíz évben már eldőlt, hogy kiből lehet nagyvállalkozó, mert a felhalmozás időszaka és a privatizáció – ahol a külföldi tőke játszott döntő szerepet – véget ért. Ezért ez idő tájt a magyar nagyvállalkozó csak elvétve fejlődhetett. A jövőben pedig mind nagyobb perspektívával a családi vállalkozások kecsegtetnek (Tamás István véleménye).
Mivel pedig köztudottan a bátrakat segíti a szerencse, a vállalkozói siker titkának nyitját talán legszemléletesebben Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér jelmondata fejezi ki: Sors bona, nihil aliud, azaz jó szerencse, semmi más. Vagy alkalmasint más is?
Szakonyi Péter: A pénz mágusai. Sikeres vállalkozók Magyarországon. 213 oldal, Kossuth Kiadó 2001
