Belföld

Nem ketyeg tovább a sertésbomba

A sertésbomba hatástalanítását szolgálja a hasított félsertések kiviteléhez 2002-ben adható hárommilliárd forint. A terméktanács szerdai döntése nyomán végre megnyugodhatnak a kedélyek.

Nem ketyeg tovább a sertésbomba 1Ebben az évben az ipar számára rendelkezésre álló, a hasított félsertések kiviteléhez adható mintegy hárommilliárd forintnyi támogatást a sertéstartók kapják meg – jelentette be Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára. Erről szerdai ülésén döntött a szervezet elnöksége.

Szűk az exporttámogatási keretA WTO szabályai és a magyar vállalás miatt idén mintegy 800 millió forintos a jóváhagyott keret. A lefektetett elvek szerint az ágazat az idén kimondottan exporttámogatást nem kap.

WTO-konform megoldás

Ez a támogatási forma nem ellentétes a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) előírásaival. A támogatást a tenyésztők különféle jogcímen – például minőségi támogatásként – kaphatják meg. Ennek részleteiről, valamint a 2002-ben érvényes árrendszerről a jövő héten tárgyalnak a szaktárca és a terméktanács képviselői.

A terméktanács számításai szerint a támogatás révén a tenyésztők nem járnak rosszabbul, mint az előző időszakban, azaz nem kell az élő sertések áresésére számítaniuk. A szerdai ülésen egyetértés alakult ki arról, hogy a feldolgozók legalább a világpiaci átlagáron vásárolják meg a tenyésztőktől az alapanyagot. Amennyiben a feldolgozók ettől az elvtől eltérnének, úgy a tenyésztők lehetőséget kapnak az állatok élőexportjára, valamilyen támogatott formában.

AZ EU kevesebbet adnaAz Európai Unió leendő új tagországainak a csatlakozástól számítva még mintegy tíz évet kell várniuk arra, hogy a jelenlegi tagokkal azonos mértékben részesüljenek az uniós szubvenciókból – írta Handelsblatt, a német üzleti és pénzügyi körök újsága. A lap brüsszeli értesülése szerint az Európai Bizottság által kidolgozott és a hónap végén előterjesztendő elképzelés értelmében az új tagok csak fokozatosan növekvő szeleteket kapnának az EU strukturális és agrárszubvenciós pénzalapjaiból. A bizottság január 30-án teszi közzé elképzeléseit az új tagok mezőgazdasági, regionális és költségvetési integrációjáról.

Megnőtt a húsbehozatal

A hárommilliárdos támogatás komoly segítséget jelent. A múlt év júniusa óta magasabb Magyarországon a sertés felvásárlási ára, mint az Európai Unióban. A magyarországi kereskedelemben a legmagasabb minőségű vágóállatokért jelenleg 340 forintot fizetnek a feldolgozók kilogrammonként, míg az uniós átlag 280 forint körül mozog. Ez pedig jócskán megnöveli a feldolgozók költségeit.

Emiatt a feldolgozó cégek a drága hazai helyett a külföldi alapanyagot választották. Ilyen magas belföldi árak mellett az unióból származó sertéshús az olcsóbb megoldás. Az EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodás alapján 2002-ben 22 ezer tonna sertéshús érkezhet Magyarországra vámmentesen. Változatlan viszonyok mellett a feldolgozók akár a kontingens akár dupláját is importálnál, a tizenöt százalékos vám megfizetése mellett is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik