A 20. század első felében megjelenő irányzat a tiszta színekkel megfestett téglalapok és négyzetek harmonikus rendjével egy utópisztikus, jobb világ felépítését kívánta megtervezni, népszerűsíteni és megvalósítani. De az új világ nem épült fel. A “geometrizmus” pedig elveszítette szociális küldetéstudatát és átalakult önálló festői formanyelvvé. A “magas művészetben” így polgárjogot nyert geometrikus festészet – folyton újjászületve – már több mint 80 éve állandó komponense a piktúrának. A mai, magyar geometrikus művészek az egyenes vonalak mellett általában felengedik vásznaikra az organikus formákat is. Ennek a szabadosabb, líraibb posztgeometrikus festészetnek számos, eltérő művészi világgal rendelkező alkotó híve. A Vízivárosi Galéria kiállítása bemutatja Bak Imre mérnöki pontossággal szerkesztett, sematikus építményeitől kezdve, Lantos Ferenc egyenesekkel szabdalt mandulaformáján keresztül, Ábrahám Rafael kalligrafikus rajzolatú művéig a hazai posztgeometrikus festészet egy lehetséges keresztmetszetét.
Kép: Lantos Ferenc műve
