Belföld

Gázipari liberalizáció

[MTI-Eco] A gázpiac várhatóan 25 százalékig nyílik meg az első lépcsőben, 2003 januárjában a legnagyobb fogyasztók számára - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára egy nemzetközi olaj- és gázkonferencián szerdán Budapesten. Hegedűs Éva elmondta: a gázpiac liberalizációját is megfogalmazó törvény tervezetét a tervek szerint decemberben tárgyalja meg a kormány. Hozzátette: nincs kizárva, hogy a parlament csak a jövő év második felében fogadja el a jogszabályt. A gázpiac liberalizációjának célja, hogy megszűnjön az iparágban a monopólium és a fogyasztók szabadon választhassanak a szolgáltatók között. A versenyben kialakult árak várhatóan kedvezőbbek lesznek, mint ahogyan a verseny nélkül alakulnának - fejtette ki a helyettes államtitkár. A liberalizáció mértékéről a kormány dönt - jelentette ki Hegedűs Éva. Kezdetben csak a legnagyobb fogyasztók - a hazai fogyasztás 25 százalékát kitevő cégek - kapnak lehetőséget arra, hogy megválasszák, honnan vásárolják - nem szabott áron - a gázt. A nyitás további mértékéről a tapasztalatok alapján a kormány fog dönteni. A versenypiaccal párhuzamosan létezik majd a lakossági piac, amelyet a Molnak és a gázszolgáltatóknak kötelessége lesz kiszolgálni. A lakossági árak meghatározása továbbra is a kormány, illetve az illetékes szakminisztérium hatáskörébe tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik