Belföld

Világmozgalom a tiszta vécékért

Szingapúr a napokban a Toalett Világkonferenciára koncentrál. A szervezők remélik, hogy az eddig tabuként kezelt illemhelykérdést sikerül nyílt diskurzus tárgyává tenniük.

Világmozgalom a tiszta vécékért 1A november 20. és 22. között zajló Toalett Világkonferencián Ázsia, Észak-Amerika és Európa 15 országából csaknem 200 szakember vesz részt. Eszmecserét folytatnak a design, a közegészségügy és a nevelés vonatkozó kérdéseiben is.

“A mozgalom szélesebb körű elterjedése reményeink szerint javulást hoz a WC-probléma terén” – mondta el hétfői megnyitójában Jack Sim, a házigazda Szingapúri Illemhely Szövetség elnöke. A megnyitót egyébként egy pantomin színtársulat előadása tette színessé, művészi előadásuk mélyenszántó üzenete az volt, hogy “vécéhasználat után moss mindig kezet, és húzd le magad után a WC-t!”

Toi Toi MagyarországMagyarország legnagyobb mobilvécé bérbeadója a Toi-Toi Kommunális Szolgáltató Kft. Az 1991-ben 25 fülkével alakult társaság ma már több mint ezer fülkét ad bérbe az ország egész területén – mondta el az FN-nek Solti András, a cég vezérigazgatója. A szolgáltatás díja az kölcsönzés időtartamától függ: míg egy napra 13 ezer, egy hónapra csupán 26 500 forint. A 20 alkalmazottat foglalkoztató cég árbevétele tavaly meghaladta a 300 millió forintot.

A franchise rendszerben működő Toi-Toi kiindulópontja Németország volt, ma már Európa szinte minden országában, Észak-Amerikában és Ázsia több államában is jelen van. A vécéket az USA-ban gyártják.

Az utóbbi két évben a cég növekedési üteme jelentősen lelassult, de Solti András szerint az Európai Uniós csatlakozásból eredő szigorúbb szabályozás újabb lökést adhat a Toi-Toi hazai bővülésének.

Kína nagy erőkkel képviselteti magát

A 200 résztvevő között 20 kínai delegáltat találunk. A 2008-as olimpiai előkészületek jegyében tanulmányozzák Szingapúr technológiailag és higiéniailag legfejlettebb illemhelyeit. Mivel Kína nyilvános illemhelyei különösen visszataszító állapotúak, a kormány kétéves fejlesztési programba kezdett: 352, idegenforgalmi szempontból frekventált helyen 452 vécét újítanak fel.

Esettanulmányok keretében a konferencia foglalkozik a dél-koreai, a maláj, a japán, a kínai, az indiai, az angol, a finn és az ausztrál vécéhelyzettel. A részvevők számára a házigazdák tanulmányi kirándulást is szerveznek az ország három legnívósabb nyilvános illemhelyére. Kettő bevásárlóközpontokban, a harmadik pedig az állatkertben található. Ez utóbbi sziklafalaival és burjánzó növényzetével egyedülálló szabadtéri élményt kínál a betérőknek. Az állatkert vécéje régóta éllovas az országban évente megrendezett Tiszta Köztéri Toalettek versenyben.

Világmozgalom a tiszta vécékért 2Szigorú büntetéssel a tisztaságért

Szingapúr egyébként a toalettetikett élharcosa: egyrészt számos nyilvános illemhelyet vízöblítő automatával szereltek fel, másrészt pénzbírságra ítélik azokat az elvetemülteket, akik használat után nem húzzák le maguk után a köztéri vécéket.

A konferencia egy időben zajlik a Szingapúri Expóval, amelynek fő attrakciója a legfrissebb ázsiai illemhelyújdonságokat bemutató Restroom Asia kiállítás.

Világadatok

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) becslése szerint a világ népessége 40 százalékának nincs lehetősége elfogadható higiéniai körülmények között végezni kis- és nagydolgait. Ez nemcsak a gyógykezelési költségeket emeli meg jelentősen, hanem évente körülbelül kétmillió embertársunk halálához is vezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik