Belföld

Erősebbre fűzött DaimlerChrysler – Rába partnerkapcsolat

A Rába Járműipari Holding Rt. és a DaimlerChrysler A.G. hosszútávú stratégiai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapvetően befolyásolhatja a Rába jövőbeli teljesítményét. A projektben a Rába és a DaimlerChrysler egy speciális járműcsalád fejlesztésén dolgoznak együtt.

Ez a szándéknyilatkozat új fejezetet nyitott a két társaság kapcsolatában, amit a partnerek ezzel egy magasabb együttműködési szintre emeltek. A Rába és a járműipari óriás DaimlerChrysler először 2000 novemberében egy együttműködési szerződés aláírásával lépett szövetségre, melynek értelmében közösen pályáznak a magyar honvédség járműrekonstrukciós tenderén. A tender eljárás sikeres előminősítési szakaszát követően a Rába és a DaimlerChrysler most speciális tehergépkocsik közös fejlesztésére dolgoz ki terveket, melyek építéséhez mindkét fél fő-, illetve részegységeit fel kívánják használni oly módon, hogy a jármű végszerelése kizárólag a Rába győri telehelyén történne.

Steiner László, a Rába vezérigazgatója a hír kapcsán elmondta: “Ez jelentős előrelépés a számunkra, ami teljes mértékben összhangban van augusztusban nyilvánosságra hozott stratégiánkkal. Ez a járműfejlesztésbeli együttműködés kiemelt fontosságú a Rába számára, annál is inkább, mert a világ egyik legprominensebb járműipari társasága a partnerünk. Emellett természetesen tovább folytatjuk terveinket a Rába erősségeinek további fejlesztésére a két alaptevékenységben – a futómű és alkatrész üzletekben.”

Céginformáció:
A Rába az egyik legnagyobb magyar járműipari vállalat, amely futóműveket, járműalkatrészeket, haszonjárműveket és motorokat gyárt. A legjelentősebb önálló futómű-gyártók egyike a világon. A Rába vezető európai személy- és haszongépjármű-gyártóknak értékesít alkatrészeket. A mintegy 6400 dolgozót foglalkoztató Rába székhelye Győrben található. Ez a térség erősen fejlődő infrastruktúrával és logisztikai előnyökkel rendelkezik.
A Rába több mint 100 éves tapasztalatokkal rendelkezik az iparágban, sikere emellett a megrendelői igényekhez való rugalmas igazodásában, a legmodernebb technológiák alkalmazásában és termékeinek gyors piacra juttatásában rejlik. 1997-ben történt privatizációja óta a Rába erősen export-orientált, a külpiacokra irányuló szállítások jelenleg az éves eladások 60 százalékát teszik ki. A Rába több mint 40 országba exportál, melyek közül az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok piaca a legjelentősebbek.
A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsdén jegyzik. A Rába részvények jelentős növekedési potenciált képviselnek, és egyre nagyobb számú értékpapír-befektetőnek keltik fel érdeklődését, mert egyaránt kínálják egy felzárkózó piac, és egy komoly hagyományokkal rendelkező, világszínvonalú gépjárműipari holding nyújtotta előnyöket.
A Rába Rt. meghatározó tulajdonosai: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (11,13%), Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (10,55%), DRB Hicom Group (10,55%), Graboplast Rt. (8,38%).

További információ:
Deák Attila befektetési kapcsolattartó Rába Rt.
Tel: 96/622-170

Ajánlott videó

Olvasói sztorik