Hazánktól eltérően más európai városok lakói és tisztségviselői büszkék városuk múltidéző hangulatára, mára védetté lett városképükre, történelmi örökségük “monumentális” műkincseire. Ezen belül is kitüntetett figyelmet fordítanak azokra az épületekre és azok környezetére, melyek történelmi eseményeik színterei, esetleg a társadalmi érintkezés tradicionális helyszínei voltak.
Igazi műemlékvédelmi törvény hiányában Magyarországon mind inkább az a tendencia harapódzik el, hogy a telekspekulánsok következmény nélkül bonthatják le akár a védelem alatt álló belvárosi ingatlanokat is. Vidéken erre a legjobb példa a turai kastély, amelyet tulajdonosa a végtelenségig hagyott tönkremenni. Ezt ugyanis még az új, júniusban elfogadott Örökségvédelmi törvény sem akadályozza meg.
A megvásárolt műemlék épületek esetében igen alacsony volt a vételár: cserébe a felújítást kötötte ki a korábbi tulajdonos, javarészt az önkormányzat vagy az állam. A szerződéseket azonban gyakran nem tartják be, így hihetetlenül olcsón, minden következmény nélkül jutnak egyesek rendkívül értékes ingatlanokhoz – vagy az épület lebontásával telekhez. A vidéki kastélyok után (lásd korábbi cikkeinket: Pusztuló kastélyok, Vár állott, most kőhalom) a FigyelőNet most a legkirívóbb budapesti eseteket gyűjtötte csokorba.
Szebb napokat látottAz 1826-ban Gamperl András selyemkereskedő által a Dohány utcában létesített egykori fürdő a századvég gazdasági fellendülésével Pest legjelentősebb fürdőjévé lépett elő. Több tulajdonosváltás után végül 1897-ben a Ringer család vette át. Ők az üzemeltetésen túl nagy beruházásba kezdtek. A korszerűsítésen túl ekkor épült az uszoda, a gőzfürdő és ekkor kapta végleges, a napjainkra védett szecessziós homlokzatát is. Korszerűsítésének mértékét jelzi, hogy a századfordulón több nemzetközi úszóversenyt rendeztek itt. A háborút követően 1920-ban a Magyar Általános Ingatlanbank tulajdonába került az épülettömb, és a kor új divatjának megfelelően mozit és szállodát építettek mellé. Nyilvános mosodaüzeme a legnagyobb volt a fővárosban.
Tehetetlen műemlékvédelem
Modern és hathatós törvény nélkül most is tehetetlenségéről adott tanúbizonyságot a hazai műemlékvédelem, a helyi értékvédelem alatt álló Continentál Szálló és Hungária Fürdő épületkomplexumával kapcsolatban. A II. világháborúban kirabolt, védett műemléki épületet az “átkos” alatt mint raktárt hasznosították, ennek megfelelően állagmegóvási munkálatok is folytak. A rendszerváltást követő értékesítéskor a telekáraknál is alacsonyabb vételár mellett egyedüli kritériumként az épület felújítása szólt, melyet a vevővel (Beverly Hills Kft.) a szerződés megkötésekor írásban rögzítettek is.
A szerződésnek azt a pontját azonban a vevőnek esze ágában sem volt betartani. 10 év teljes elhanyagoltság elég volt ahhoz, hogy az időjárás viszontagságaival 100 éve dacoló épület szerkezete megromoljék. Oly mértékben, hogy életveszélyesé nyilvánítsák és így a műemlékben kárt okozó tulajdonos kérésére a bontási engedélyt kiadják. Az ügy pikantériája: másfél évvel ezelőtt a Continentál Szálló bontási engedélyének kiadásakor a Beverly Hills Kft.-vel újabb szerződést kötöttek, melynek értelmében a Continentál Szálló bonthatóságáért cserébe el kell kezdenie a Hungária Fürdő szintén tíz éve halogatott renoválását.
A Fővárosi Önkormányzat helyi értékvédelmi osztálya fellélegzett, gondolván, ha már az épületegyüttest a védettsége ellenére nem sikerült megmenteni, legalább a Hungária Fürdőt megmentették. Ám a tulajdonos ezt a szerződést is figyelmen kívül hagyta és idén szeptemberig az épületen semmilyen munkálatba nem kezdett. A napjainkban még álló fürdőépület megmentéséért most Ráday Mihály és az általa vezetett Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság szállt harcba, mellőzve a hivatal tehetetlen bürokratáit.
“Ilyen esetekben az illetékes önkormányzat eljárást indíthat – mondja Ráday -, és kötelezheti a tulajdonost pénzbeli kártérítésre vagy az elmaradt felújítás elvégzésére. Hazánkban azonban ez nem divat, részben azért, mert a döntéshozók is érdekeltek lehetnek az ügyletben.” Ráday szerint az országnak fel kellene ismernie, hogy ezek az épületek nemzeti kincsnek számítanak, és ösztönzési rendszer bevezetésével (például adókedvezménnyel) a kormány is támogathatná megőrzésüket.
Metró Klub
Nagyobb eséllyel néz a jövő elé a Dohány utca másik kiemelt műemléki épülete, a 60-as 70-es évek legendás szórakozóhelye, a Metró klub. Az egykor itt működő jelentős alapterületű klubhelyiséget most valamivel több mint 100 millióért adta el tulajdonából az önkormányzat.
Az ingatlan új tulajdonosával szerződésben rögzítette, hogy ebben az alacsony vételárban benne foglaltatik a védett homlokzatot teljes renoválása, amit a vevő köteles finanszírozni. Erre talán van is esély, hiszen az ingatlan nagyrészt jelenleg is lakott, így állagát a klub tulajdonosa nem tudja úgy elhanyagolni, mint tették azt egyéni tulajdonosai a kiürített Continental Szálló esetében.
A Városmajor ékköveKevesen tudják, hogy az a klasszicista timpanonnal díszített magasföldszintes ház a Városmajor utcában egykor Barabás Miklósnak, a bidermeier festészet legnagyobb hazai képviselőjének tulajdona volt. A kertjétől már évtizedek óta megfosztott, ám ennek ellenére is jelentős méretű ingatlan valamikor a “mester társadalmi megbecsülését, anyagi jólétét” volt hivatva reprezentálni. Szemközt a nyolcvanas években épített Matáv irodaházzal, bokrok és fák árnyékában a rendszerváltás óta várta szépre fogékony megmentőjét. Mindhiába. Idén nyáron a telek nagysága és így annak beépíthetősége miatt tulajdonosa inkább az épület bontása mellett döntött. A védelem alatt nem álló épületet ezentúl csak a festő saját kezű vízfestményéről nézheti meg az utókor. Helyére valószínűleg irodaház kerül.
A budai várnegyed sem ússza meg
Ahol a történelem engedte, a feudális államrend reprezentatív épületei, a királyi várak, paloták mára mindenhol kulturális vagy idegenforgalmi komplexummá alakultak át. A szocialista kultúrpolitika a szociális egyenlőséget zászlajára tűzve ezeket az épületeket funkcióval töltötte meg, és kitárták kapuikat a nagyközönség előtt. Így épült újjá a szétbombázott Budai Vár, melybe a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) költözött.
Szomorú viszont, hogy az eddig is nehezen megközelíthető MNG-t a mostani politikai hatalom meggondolatlanul, egyetlen huszárvágással szinte teljese elbarikádozza. A becslések szerint közel 2,5 milliárdból felújított Sándor-palotába költöztetik ugyanis a Miniszterelnöki Hivatalt, annak protokolláris és biztonságvédelmi kötöttségeivel együtt. Talán még azt is megéljük, hogy az egyetemi vizsgaidőszak alatt egy “könnyed” politikai találkozó miatt nem lehet majd a Széchenyi Könyvtárat látogatni.
