Másfajta hadigazdaság – fogalmaz az amerikai sajtó, amikor összefüggést keres a korábbi háborús időszakok és a gazdaság teljesítménye között, hogy abból következtessen az afgánok elleni “bosszúhadjárat” lehetséges következményeire. A szeptember 11-ei terrortámadást követően számos olyan elemzés látott napvilágot, amely az amerikai gazdaságot ért sokkot és a recesszióból való kilábalás esélyeit értékelte. (Részletek a dossziéban >>) A múlt vasárnapi ellenakcióval azonban új fázisába lépett a történet.
Háborús hatások
• 1941.
Amikor az USA bekapcsolódott a II. világháborúba, a gazdaság még mindig kilábalóban volt a Nagy Világválságból. A hadigazdaság beindulása azonban felpörgette, sikerült elérni a mindig is áhított teljes foglalkoztatottságot.
• 1964. A Vietnam elleni egyre fokozódó háborúval a Kongresszus újabb lendületet adott az 1961 végén lezárult recesszió óta már amúgy is menetelő amerikai gazdaságnak. A hadiköltekezések segítségével a gazdasági expanzió egészen 1969-ig eltartott. Nagy volt azonban az inflációs nyomás, és a gazdaság is túlfűtötté vált.
• 1990. Amikor az iraki seregek megszállták Kuvaitot, az amerikai gazdaság 8 hónapig tartó recesszióba esett. Az olajárak drasztikus emelkedése nagyon érzékenyen érintette a termelést, és a hadikiadások ezt már akkor sem tudták ellensúlyozni.
Nem úgy, mint ezelőtt
Nagy bajban vannak a közgazdászok, hiszen a mostani háborús konfliktus alapjaiban tér el minden eddigitől. Nem egy tartós, két erős fél által vívott hadakozásról van ugyanis szó. Ennek megfelelően a gazdaság nem élénkülhet tankok, fegyverek és harci repülőgépek fokozódó gyártása, és egyéb állami megrendelések révén.
Nem indul be a klasszikus hadigazdasági gépezet: mivel nincs megugró hadianyaggyártás, ezért több munkaerő sem kell. Ráadásul az amerikai katonák nem százezrével mennek el harcolni, mint a korábbi konfliktusok esetén – így a munkából sem esik ki ennyi ember, akiket munkanélküliekkel lehetett volna pótolni.
A bizonytalanság jellemzi a legjobban az amerikai gazdasági szakembereket. Ezt érzékeltetik a korábban Bill Clinton gazdasági tanácsadó szervezetét vezető Martin N. Baily szavai: “A nagy kérdés az, hogy ez a háborús szituáció még inkább a recesszióba taszít minket, vagy éppen kihúz belőle.”
A kormány mindent elkövet 
A háborús helyzet legfőbb negatív jellemzője így nem a gazdaságot érő átstrukturálódás (a hagyományos termelésből a hadigazdaság felé) és a munkaerő drasztikus csökkenése, hanem a bizonytalanság. Senki nem tudja meddig tart az akció, és senkinek sincs fogalma arról, hogy milyen válaszcsapások várhatóak a terroristáktól, esetleges az iszlám országoktól.
Ezzel szemben áll a kormányzati gazdaságpolitika, már hetek óta bizonyítva, hogy segítségére siet a gyengélkedő gazdaságnak. A Bush kormány még a nyáron nagyszabású adó-visszatérítési kampányba kezdett, a jegybank szerepét betöltő Fed pedig 7 alkalommal csökkentette a kamatokat, olcsóbbá téve ezzel a beruházásokhoz és a fogyasztáshoz elengedhetetlen hiteleket.
A terrortámadás után a kormány újabb segélycsomaggal sietett mérsékelni a károkat, és a Fed újabb két kamatcsökkentésről határozott. Bushék további adó-visszatérítésekkel és egyéb gazdaságélénkítő csomagokkal kívánják elérni, hogy az amerikai gazdaság minél hamarabb túl legyen a recesszión. 
Kevés lesz a fordulathoz
“Úgy érzem, hogy ez nem lesz elegendő – kommentálja a kísérleteket Gregory Mankiw, a Harvard egyetem világhírű professzora -, összehasonlítva a korábbi háborús időszakokkal, a gazdaságélénkítésben megfigyelhető különbségek sokkal nagyobbak, mint az azonosságok.”
Hiába ugyanis a fiskális és monetáris politika minden eddigi kísérlete, a munkanélküliség rekordméreteket ölt, szeptember óta közel 200 ezer ember vesztette el állását. Az üzleti beruházások stagnálnak, és a fogyasztók sem hajlandóak többet költeni, hiába csökkennek adóterheik.
