Belföld

Az afgán áfium ellen való orvosság

Afganisztán gazdaságának motorja a kábítószer-termelés. Az ország harmadmagával (Iránnal és Pakisztánnal) az Arany Félhold ópiumtermelő övezethez tartozik. A tálibok csak a fogyasztást tiltják, de nem az előállítást.

A nyugati országok attól is tartanak, hogy a jelenlegi szorult helyzetben a tálib kormányzat megpróbálja értékesíteni felhalmozott ópiumtartalékait. Ez komoly bűnügyi problémákhoz vezethet a fejlett országokban.

Az ENSZ becslései szerint tavaly a világ teljes ópiumtermelése 4691 tonna volt. Ebből Afganisztán 3276 tonnát termel. 1988 óta az ország megháromszorozta ópiumtermelését.

Az afgán áfium ellen való orvosság 1Valutára váltják a port

A tálibok hozzáállása a kábítószer-kereskedelemhez nem egyértelmű. A hatóságok az afgánok számára még a cigarettázást is tiltják, nemhogy a kábítószer-fogyasztást, de a termelést nem büntetik. Sőt, az ópiumra kivetett 10 százalékos adóból származó bevétel hozzávetőlegesen 14 millió dollárra rúg. Az ópium a legfőbb valutaforrás az ország számára.

A tálibok szerint a probléma nem az ópiumtermesztés, hanem a -fogyasztás. Ennek megakadályozása pedig a nyugati államok felelőssége.

Mák híján összeomlik a pénz

Az afgán áfium ellen való orvosság 2Állami beavatkozás hiányában a termelés szintjét csak az időjárás befolyásolja. Tavaly áprilisban az afgán nemzeti fizetőeszköz összeomlását azzal magyarázták, hogy az aszály negatívan befolyásolta a máktermést.

Persze a túlzottan magas kínálat sem jó a termelőknek: néhány év alatt ötven százalékkal esett az ópium ára, a farmerek már csupán 40 dollár körüli összeget kapnak egy kilogrammért. Ez az ottani viszonyokhoz képest tisztességes megélhetést biztosít, az igazi hasznot azonban a csempészek és a terjesztők fölözik le: Londonban a kábítószerfogyasztók már 2000-szer drágábban árulják az anyagot.

Az afgán áfium ellen való orvosság 3Más úton, de ugyanoda

Régebben a fő csempészútvonal Iránon keresztül vezetett. A megerősített határőrizet azonban jelentős problémát okoz a csempésznek: a világon a lefoglalt kábítószerek felét az afgán-iráni határon kobozzák el.

A heroin- és ópiumcsempészet fő útvonala így mostanság észak felé vezet, a volt szovjet tagköztársaságokon át. Tadzsikisztáni közlés szerint idén már vagy ötven összecsapás volt az ország határőrsége és fegyveres kábítószercsempészek között.

A szállítmányok rendeltetési helye azonban nem változott. Tony Blair brit miniszterelnök szerint a Londonba érkező heroin 90 százaléka Afganisztánból származik. “A tálibok ma abból a pénzből vásárolnak fegyvert, amit brit fiatalok fizettek ki a kábítószerükért a mi utcáinkon – mondta. – Ez is egy ok arra, hogy rendszerüknek véget vessünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik