Belföld

Befektetésajánló – átrendeződő alapok

Az befektetési alapok működésén is érződött az Amerikát ért terrortámadás hatása. A részvényárak beszakadtak, a tőke a fejlett országok biztosabbnak tűnő államkötvényeibe menekült.

A részvényalapoknál drasztikus pénzkiáramlást mértek még a múlt héten is Amerikában. Európában hasonló volt a helyzet, az államkötvényalapok azonban továbbra is keresettek voltak.

A terrortámadás közvetett hatásai mellett közvetlen effektust is gyakorolt a magyarországi alapokra: mivel az Egyesült Államokban több napig szünetelt a tőzsdei kereskedelem, az amerikai papírokba is fektető alapok forgalmazását itthon felfüggesztették.

Nemzetközi kötvény a nyerő

A hónap nyertesei nem meglepő módon a nemzetközi kötvényalapok voltak, a rövidebb papírokba ömlött a pénz, ráadásul a jegybankok kamatcsökkentési sorozata is a kötvényesek kezére játszott. A negyvenéves történelmi hozamminimumot döntő amerikai két- és ötéves államkötvény mellé az először a pánik hatására hozamugrást mutató hosszú papírok is felzárkóztak, a hónap végére azonban megnyugodtak a kedélyek.

Európában hasonló tendenciák érvényesültek. Ebből adódóan az elmúlt négy hét nyertesei a nemzetközi kötvényalapok lettek, átlagosan 1,8 százalékkal növekedett az ilyen típusú alapok egy jegyre jutó eszközértéke.

A magyar állampapírokba fektető alapok kevésbé jártak jól, a tengerentúli események megviselték a magyar kötvényeket, melyek csak lassan korrigálták gyengülésüket. A kötvényalapok így átlagosan 0,4 százalékos javulást mutattak itthon. A rövid papírok gyorsabban magukhoz tértek, így a pénzpiaci alapok kissé magasabb (átlagosan fél százalékos) hozamot ígértek tulajdonosaiknak.

Gyengélkedő részvények

A részvényalapok meglehetősen felemásan teljesítettek. A nemzetközi piacokon befektető alapkezelők vakarhatták leginkább a fejüket az átlagosan közel hétszázalékos eszközérték-csökkenést látván.

Az utóbbi hetekben azok az alapok teljesítettek jól, melyek hazai papírokból “túlvették” magukat. A “fejlett nyugaton” irtózatos eséseket produkáltak a részvényárak (DJ Eurostoxx) és bár itthon is jelentősen estek az árfolyamok, a BÉT gyorsan magára talált – így a magyar tőzsdén befektető alapok jegyeinek gyengülése nem érte el a nemzetközi átlag felét sem.

Benchmark
Indexek
2001.09.06
2001.10.03
Változás egy hónap alatt
CESI
887,94
835,95
-5,9 %
RAX
520,32
515,93
-0,8 %
BUX
6339,58
6294,14
-0,7 %
DJ Eurostoxx
307,02
269,67
-12,2 %
MAX C
206,96
207,31
0,2 %
RMAX
201,74
203,15
0,7 %

A kelet-európai régiót preferáló alapok közül is az járt jobban, amelyik eltért a CESI országsúlyoktól. A lengyel papírok az országgyűlési választások miatt bizonytalankodva nem tudták követni a cseh és a magyar tőzsde erős emelkedését, lényegében ott maradtak, ahova a szeptember 11-ei események után lezuhantak.

Mindez nagyon szépen követhető a benchmark indexek alakulásán. Amíg a BUX és a RAX egy százalék alatti mínuszt mutat az említett időszakra, addig a CESI hatszázalékos, az európai átfogó részvényindex pedig kétszer ekkora esést hozott össze.

Új alapok

A szeptember elején indult két alap jegyeiből vásárlók jól jártak, a Raiffeisen új pénzpiaci alapja átlag körül teljesítményt mutatott, míg a CA nemzetközi gyógyszerszektorra specializálódott alapja közel ötszázalékos havi hozammal örvendeztette meg a benne bízókat. Az igazsághoz tartozik, hogy az alap szeptember közepén startolt, így kimaradt a világméretű visszaesés negatív hatása, a gyors felfutásból viszont már profitálhattak az alapkezelők.

A TopPharma így a havi toplistán második helyet érdemelt az Aegon nemzetközi kötvényalapja mögött. A listára felkerült a Quaestor egyik ingatlanalapja is, ám mivel a havi teljesítmény nem mérhető igazán ennél az alap fajtánál, kibővítettük felsorolásunkat, melyből kitűnik a nemzetközi kötvényalapok dominanciája.

Hozam, 2001 október 3-ai állapot
Nyertesek
Típus
2001.10.03
Változás egy hónap alatt
Aegon
nem. kötvény
1,108477
4,8 %
CA TopPharma
nem. részvény
1,046343
4,6 %
Concorde 2000
hazai vegyes
1,684782
2,7 %
Elsõ Hazai Lakás
hazai ingatlan
9042
1,8 %
Takarékszövetkezeti
hazai vegyes
1,077067
1,6 %
Hunnia Deviza
nem. kötvény
1,182
1,5 %
Raiffeisen
nem. kötvény
2,368352
1,5 %
Vesztesek
Típus
2001.10.03
Változás egy hónap alatt
MKB Európai
nem. részvény
0,617988
-10,3 %
Raiffeisen
nem. részvény
2,22663
-9,1 %
ING
nem. részvény
0,69371
-8,2 %
CA Selecta
nem. részvény
0,898784
-8,1 %
ABN Unió
nem. részvény
0,873389
-8,1 %

Egyértelműbb a szituáció a vesztesek listáján. Kivétel nélkül a nemzetközi részvényalapok kerültek a pontszerző helyekre, a számok igazából magukért beszélnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik