Méghozzá olyanok, amelyek nem tudálékosak, tudományoskodók, mérsékelten alkalmaznak idegen (angol) szakkifejezéseket, s mindemellett nem terhelik túl az agyat, megértésük nem kíván jelentékeny szellemi erőfeszítést. Nos, ezeket a nem egyszerű igényeket sikeresen elégíti ki Mónus Ágnes könyve, amely bevezeti olvasóját az üzleti élet egy fontos, ám gyakran homályba burkolt, valójában azonban nem is túlzottan bonyolult és szövevényes, jóllehet kétségtelenül új területének rejtelmeibe.
Elismerés illeti a szerzőt, mert nem (sokat) kísérletezett témájának “megideologizálásával”, megmaradt a józan gyakorlatnál. Azután itt vannak a fránya (rokon) fogalmak is, mint a PR, a marketing meg a reklám, amelyeket jó volna pontosan definiálni, de ez aligha éri meg a vesződséget. Hiszen például azzal sem mondtunk sokat, hogy “a Public Relations a szervezet kommunikációjának megszervezése”.
Maradjunk inkább könyvünk lényegi mondandójánál, azoknál a praktikus és érdemi tanácsoknál, amelyek arról szólnak, miképpen építhetők ki egy vállalkozás külső és belső kapcsolatai, mire kell ügyelniük a vezetőknek, üzletembereknek, hogy sikeresek, eredményesek legyenek. Ezt a tisztes szándékot segíti a szellemes és valós gyakorlati példák hosszú sora. A figyelem felkeltését és ébren tartását pedig jól támasztják alá Gyulai Líviusz elmés, találó illusztrációi.
Ha megkíséreljük a bő választékból kiemelni a (talán) legfontosabbat, akkor csakis ebből az egyébiránt közhelynek ható vélekedésből indulhatunk ki: “minden szervezet (vállalat párt, kormány stb.) arra törekszik, hogy kedvező imázst alakítson ki és tartson fenn magáról”. Ha ez igaz, akkor a PR művelőinek meghatározó feladata éppen az imázsalakítás, -képzés, -formálás lehet. Ehhez pedig sok mindent kell tudnunk erről a furfangos imázsról, mindnyájunk okulására.
Az imázs sok-sok apró részecskéből alakul ki, az elismeréshez a sikerekről rendszeresen hírt kell adni, jó kapcsolatokat tartva a környezettel; a külvilág ítélete partnerek, politikusok, pénzintézetek, újságírók véleményéből áll össze viszonylag objektív képpé; a képmásban impressziók, ítéletek, vélemények tükröződnek. Más: a PR mindig a szervezetet kívánja eladni, ám ehhez gyakran a szervezetet reprezentáló figurát kell kreálni. Ezért mind a vállalatok, mind a politika világában különös jelentősége van az imázsformálásban a karizmatikus személyiségeknek. Így már a politikában csupán kissé járatosak számára sem meglepő, hogy az egyik nap még ismeretlen személyből rövid idő alatt felépíthető az ismert politikus. Az ismertség megteremtése, az imázs felépítése igazi PR szakmunka, miközben lehetséges, hogy a köznép aligha tudja meg: milyen valójában a politikus – véli okkal a szerző.
Ezután következhet néhány bölcs tanács. “A képmásalakítóknak mindig ügyelniük kell arra, hogy a kiegyensúlyozott imázs igaz tapasztalatokon nyugszik, praktikákkal, trükkökkel tehát nem lehet meghamisítani; a hamis képek festése többet árt, mint használ.” Továbbá: tartsunk jó kapcsolatokat az újságírókkal, ám “aranyszabály: akkor tartsunk sajtótájékoztatót, ha valóban van mit mondanunk”. No comment.
Végezetül egy megjegyzés. Ez a szép kiállítású, tanulságos kis könyv az ideális PR-t vázolja fel, ami “csupa dal, móka és kacagás”, holott e tevékenységtől messze nem idegen a hazugság, a manipuláció, alantas üzleti, politikai érdekek fondorlatos szolgálata. Ezért is hasznos lenne, ha a szerző következő munkáját a PR árnyoldalai feltárásának szentelné. Megrendelem a könyvet>>
Olvassa el előző könyvajánlóinkat>>
