Mi is az, hogy tájbor?Ahogy narodnyik hevületünkben a múltkor (Figyelő, 2001/26. szám) az Oremus mesés szortimentjéből nem egy aszút, hanem egy úgynevezett fordítást választottunk ki azért, hogy elmondhassuk, mi is az a fordítás, úgy ezúttal is olyan fogalomról szólunk, amilyet még nem használtunk e hasábokon. A tájbor szép szó, de nem egyszerű metafora, hanem olyan egyezményes jel, mely az általa jelöltet szerényebben pozícionálja, mint a “minőségi bor” kategória, vagy a legfelül elhelyezkedő (meghatározott termőhelyről származó) “különleges minőségű bor” megjelölések, avagy legeslegfelül a “muzeális bor” kategória. Alul szerénykedik az asztali bor, fölötte áll a tájbor, efölött helyezkedik el a többi minőségi klasszis. Az osztályozás az 1997. évi CXXI. törvényben, azaz a bortörvényben foglaltatik, a cukorfok, a terroir, a szőlőfajta, az évjárat és a termés mennyisége szempontjából rangsorolva a borokat.
A tájbor tehát nem hercegkisasszony, pláne nem királynő, de nem is egy tenyeres-talpas konyhatündér, hanem tán egy négy polgárit végzett kisasszony, kiből utóbb bolti eladó, gépírónő, kishivatalnok, vagy bank- és biztosítóintézeti alkalmazott lesz. Ez parttalan és kicsit hülye hasonlat, de nagyjából jelzi, mi is a tájbor.
A bortáj, honnan e heti tájborunk származik, a kedves Mátra, hol a Gróf Károlyi Magánborpincészettel szerves függvénykapcsolatban álló, főleg nyugatra exportáló Danubiana vállalat jókora ültetvényei nyújtóznak az északi szelektől védetten, főleg illatos fehér szőlőkből álló szortimentet képezve. Itten valaha Károlyi-birtokok húzódtak, a Gróf Károlyi márkanév (ki)használása tudtommal a nobilis név marketingértékét kamatoztató német tulajdonosok leleménye, kik a Vörös Gróf egyik, Londonból hazatelepülő oldalági leszármazottjának támogatásával forgalmazzák borukat a Napnyugaton, és idéntől a honi polcokon is. Jól teszik, mert az önidentitás meghatározása (hogy én ugyanis csak egy tájbor vagyok) szerénységnek bizonyul: a bor a minőségi borok szépségével és korrektségével rendelkezik.
A Gróf Károlyi cuvée szép világos zöldessárga, az illat egyértelműen a Sauvignon blanc fajtajelleges fűillatát mutatja, a kifejezett, Cserszegi fűszeresre visszavezethető, szinte parfümös virágillat az ízben folytatódik, csillogóak és határozottak a savak, meglepő a szépség – ez az az eset, amikor a polgáristából hercegnő lesz, teljes az egyensúly, minőségi a borság. Szembeszökő a design szépsége, mely valamely tényleges arisztokratikus megjelenést sugároz az átlátszó nyakcímkétől az eredeti eleganciát mutató palackon át az informatív hátcímkéig. Hallatlan jó a minőség és az ár aránya, a Károlyi-cuvée 500 és 1000 forint közötti árakon tűnt fel az idén a jobb hazai borboltok polcain.
