Belföld

Egzotikus pénzügyi termékek VI. – profit Allah nevében

Az iszlám világa nemcsak az alkoholtól és a disznóhústól mentes, hanem a kamattól és a biztosítástól is. Sorozatunk hatodik részében a sajátos muszlim befektetői szokásokról olvashat.

El tudná képzelni mindennapi pénzügyeit kamat és biztosítás nélkül? Ezek a fogalmak gyökeresen ellentétesek a Korán tanításaival, az üzleti élet mégis működik. Hogyan lehetséges ez? Mostani cikkünkben ezekre a kérdésekre is választ adunk.

Egzotikus pénzügyi termékek VI. – profit Allah nevében 1Kibicsaklott kamatláb

A legalapvetőbb különbség a “hagyományos” és iszlám pénzügyek között a kamat fogalma. Míg a mi kultúránkban magától értetődő, hogy a mai pénz értékesebb, mint a holnapi, valamint hogy a “pénz pénzt fial”, ezek a kijelentések egy muszlim számára bűnös szemléletet sugallnak.

A Korán és az azt magyarázó írások tiltják a kamatszedést, illetve kamatfizetést. A kölcsönbe adott pénz után az iszlám erkölcs szerint az ember nem várhat a tőketörlesztésen kívül további fizetséget vagy más juttatásokat, hiszen azokért nem dolgozott meg.

Arab pénzügyi szótárBizonytalan kimenetű üzlet, spekuláció – gharar

Kamat – riba

Kölcsön – quard

Kölcsönös garancia (a biztosítás iszlám módja) – takaful

Közös vállalkozás – musharaka

Vallási törvényekbe ütköző – haraam

Vallási törvényeknek megfelelő – halal

Az igazhitűek számára így a bank megválasztásakor korántsem a kamat nagysága a döntő. Éppen ellenkezőleg: az általuk erkölcstelennek ítélt megoldásokkal szemben előnyben részesítik a kamatot nem fizető vagy kamatfizetést nem igénylő konstrukciókat.

Nem csoda tehát, hogy a muszlim világban a bankrendszer nem olyan erőteljes, mint a nyugati országokban. Az első iszlám bankot csak 1963-ban alapították. Azóta azonban nagyot fordult a föld: az 1,2 milliárd muszlim vonzó piacnak számít a nagy bankok számára. A Citibank kamatmentes hitelekkel próbál betörni az Arab-félsziget pénzügyi piacaira, az Egyesült Királyság legnagyobb bankja, a HSBC pedig kamat nélküli hitelkártyát ajánl ügyfeleinek, és a Barclays sem tétlenkedett, külön iszlám részleget alapított.

Alapos keresztényekNem csak a muszlimok válogatósak a befektetések megválasztásában. Számos keresztény egyház követői számára hoznak létre az anyagiak mellett a morális értékekre is koncentráló befektetési alapokat. Mivel a katolikusok száma az Egyesült Államokban 60 millió felett van, így ők is kedvelt célpontjai a befektetési alapoknak.

A katolikus befektetési elvek azonban nem olyan egyértelműek, mint az iszlám törvények. A 2001-ben indult Carlisle Katolikus Indexek a fogamzásgátlással, abortusszal vagy pornográfiával összefüggésbe hozható cégek mellett kizárják a befektetések köréből a szeszesitalgyártókat, a dohánygyárakat, valamint a környezetszennyezőket.

Az Ave Maria Catholic Values Fund ezzel szemben elsősorban a családok védelmére koncentrál: míg elítéli az abortuszhoz vagy pornográfiához köthető befektetéseket, nem utasítja el a dohánytermék- vagy szeszesitalgyártókat.

A pénzügyi innováció azonban nem korlátozódik a katolikusokra. Létezik anabaptista befektetési alap is, míg az evangélikusok pénzügyi termékek egész sorából választhatnak.

A Zwack, a Pick vagy az OTP nem lesz az iszlám befektetők célpontja

Hogyan lehet így nyereséggel befektetni? Európai mércével alighanem sehogy sem. Ehhez az arab világban is egy jól átgondolt elvre van szükség. A musharaka, mely magyarul társulást jelent, a nyereségek és a veszteségek megosztásáról szól. A hitelezők, ha nem csupán a befektetett pénzüket szeretnék viszontlátni, csendestársakká kell, hogy váljanak. Ez annyit tesz, hogy befektetésükért nem kapnak fix kamatjövedelmet, hanem vállalniuk kell az üzlet kockázatát.

Bár a részvénytársaságokban a tulajdonosok kockázatvállalása korlátozott, általánosan elfogadott a részvények vásárlása. A társulás azonban általában hosszabb időszakra szól, így a day-traderek között valószínűleg hiába keresnénk Mohamed követőit.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az iszlám szemlélet szerint csak a vallási törvényekbe nem ütköző tevékenységekbe lehet fektetni. Kiesnek tehát a szeszesitalgyártók és a disznóhúst feldolgozó üzemek vagy a kamatjövedelmekből élő bankok.

Emellett persze egy gondos igazhitűnek – a kamattal és a pénzzel kapcsolatos megfontolások miatt – a vállalat tevékenysége mellett annak pénzügyeit meg kell vizsgálnia. Az iszlám hittudósok hüvelykujjszabályként azt tanácsolják, hogy befektetés célpontjául csak olyan vállalat szolgáljon, ahol az idegen forrás és a saját tőke aránya kisebb, mint 1/3, eszközoldalon pedig a pénzeszközök és vevőkövetelések aránya nem lépi túl a 33 százalékot.

Így teljesítettekAz elmúlt évben a muszlim indexek sem teljesítettek jól, ám akadnak kivételek is. A kanadai iszlám index 2000-ben például 12,6 százalékos nyereséget produkált. A legnagyobb bukás pedig az iszlám technológiai indexhez kötődik, amely csaknem 40 százalékot veszített értékéből.

A Dow Jones találkozik a prófétával

A részvényválasztás megkönnyítése érdekében számos speciális Dow Jones indexcsalád létezik, amelyet iszlám vallási alapokon, a tevékenységi kör és a pénzügyi mutatók vizsgálatával választottak ki. A regionális indexek mellett létezik muszlim technológiai index is.

Számos befektetési alap is létrejött a muszlimok számára. Az iszlám befektetési alapokat vizsgáló Failaka rendelkezik az alapok legátfogóbb listájával. Ha kíváncsi ezekre, kattintson ide! >>

Egzotikus pénzügyi termékek VI. – profit Allah nevében 2Biztosítás helyett segély

Az iszlám vallási törvények szigorúan tiltják a szerencsejátékot. Ez magában foglal mindenfajta olyan tevékenységet, amely bizonytalan kimenettel jár. Ebből kifolyólag azután a próféta követői kénytelenek hátat fordítani mind a biztosításoknak, mind pedig a határidős vagy az opciós piacnak.

Mivel azonban másokhoz hasonlóan az igazhitűek is kockázatkerülők, létezik a biztosításnak egy speciális, az iszlám törvények által is elfogadott formája. Az úgynevezett takaful kölcsönös garanciavállalást jelent, leginkább önsegélyező egyletre hasonlít: a tagok mindannyian befizetnek bizonyos összeget, amelyből a bajba jutottakat kárpótolják.

Diplomás muszlim bankárok

Az indexek összeállítóin és a befektetési alapokon kívül a felsőoktatási intézmények is felfigyeltek az iszlám pénzügyekre. A Durhami és a Loughboroughi Egyetem is kínál kurzusokat a muszlim közgazdaságtan és pénzügyek területén. A Harvard ugyancsak intézetet alapított az iszlám pénzügyek tanulmányozására, a tudományosabb érdeklődésűek pedig a malajziai Nemzetközi Iszlám Egyetem honlapján olvashatják el az iszlám közgazdászok diplomamunkáinak kivonatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik