Szerencsétlen libák! Végigdölyifölik a nyarat, ők a baromfiudvar urai, járnak-kelnek nyújtott nyakkal, gőgösen fent hordva az orrukat (csőrüket), nagy a pofájuk, fülsiketítő rekedt gágogással állandóan jelzik, mint a buta ember, hogy ők aztán valakik. Szilárd meggyőződésük a libák halhatatlansága. És aztán egyszer csak itt van november 11-én Márton, a pannóniai születésű tours-i püspök és középkori szent emléknapja, amikor nyissz! – megbicsaklik a büszke libanyak, és pillanatokon belül töltött libanyak lesz belőle. Szegény liba minden porcikája válogatottan finom falattá válik, a májától a piros-ropogós duplacombjáig. (Nőben is a duplacombos az igazi). Egyszóval ez lett a gőgös nyári strabancolásból: Márton-napi libalakoma. Sic transit gloria mundi!
Ilyenkor szokás megkezdeni az újbort is. Lakomás-ivós ünnep ez szerte Európában. Tavaly ilyenkor épp Németországban jártam felolvasó körúton, és sosem felejtem Gerában azt a szállodát (Maritime?), ahol a libapecsenye előtt olyan aranybarna bouillont kanalazgattunk, olyan töményet, olyan enyhén odaégett marhahús háttérízzel, ahogy kell, és amilyet anyám konyhája óta nem ettem, azaz negyven éve. (Miért nincs a magyar vendéglőkben hamisítatlan, valódi bouillon? Ami nem azonos a mi derék hazai erőlevesünkkel!)
Az idén Márton-nap estéjét az újpesti Víg Kalmár Vendéglőben töltöttem. Születésnapját ünnepelve széles baráti körben a népszerű állatorvosnak, aki minden állat (de főleg kutya) gondját-baját hajlandó orvosolni. Kivéve a Márton-napi libáét, amikor meg kell neki halnia. Kegyetlenül megeszi ő is a pácienst. Pár hónapja nyílt ez az új Víg Kalmár, melynek tulajdonosa, saját bevallása szerint, egykor vígan kalmárkodott, mindaddig, amíg nem találta meg önmagát a vendéglős szakmában. Egy ugrásra a mostanitól az újpesti Fő úton működött a régi Víg Kalmár, de szűk lett, s egy omladozó tornácos udvarházból épült az új vendéglő. A régi a pesti színész- és művészvilág kedvelt lokalitása volt, és az maradt az új is. Mert divatba jött a külváros, hasonlóképpen, mint a Pest környéki falvak.
A Víg Kalmár rusztikusan házias jellegű. A felső traktuson kívül van egy pincehelyisége is, feliratos-mintás régi téglákból való szép téglaboltozattal. A gazda, aki benne van mindenben – vásárol, süt-főz, irányít, és beszélget a vendégeivel -, ambicionálja, hogy nála mindig minden kapható legyen. Márpedig ez nem könnyű, mivelhogy az étlap elképesztő. Levesből 18 féle a kínálat. Az őszi libanapok ajánlata 25 libaétel. Kizárólag bélszínből 17 étel rendelhető, az egyéb marhahúsokon kívül. Halétel: 18 féle. Márton-napon természetesen főként libát evett a társaság, minden variációban és minden mennyiségben, a pörköltökön, töltött káposztán és pacalon kívül. (Én a pacalhoz sztrapacskát ettem, garnírungnak.) Fujtásnak – a Felvidéken mondták így – barackos óriásgombócot ettünk mákban hempergetve. A borkínálatból természetesen kapható volt (ahogy illik) kiváló Márton-napi Cuvée 2000, Szőke Mátyás pincéjéből.
Egy szót se az otthoni nehéz éjszakáról ami mindezek után következett!
Hangulat: családias
Választék: minden van
Előételek: 850-1200 forint
Levesek: 220-450 forint
Főételek: 850-1800 forint
