Helység, kerület és utca sznoibizmus is létezik. Amikor feleségem néhány évig Bonnban élt, mert oda kötötte a szerződése, s én is pendliztem Bonn és Budapest között, lakást béreltünk tizenöt percre az akkori német fővárostól, St. Augustinban. Az előkelő és drága Bad Godesberg tetején élő barátaink, amikor elújságoltuk, hol vettünk ki lakást, elhúzták a szájukat. Mi a baj? “Rossz cím” -mondták tömören. Hogyhogy? “Aki ezt bemondja, arról rögtön tudni, hogy nem sok pénze lehet” Stimmt! Ekkor találkoztam először a “rossz cím” kategóriájával.
Van benne valami, kétségtelen. Ha azt mondom, hogy Kőbánya, vagy azt, hogy Rózsadomb, nyilvánvaló a sokatmondó különbség. De arra is rájöttem, hogy a besorolások milyen gyorsan változhatnak. Nem csak azért, mert bizonyos társadalmi réteg valamely okból favorizálni kezd bizonyos környéket (például Buda környéki agglomeráció), hanem mert olykor valaki fogja magát és nem törődik az előítélettel, hanem azt mondja: az a jó környék, ahol jót csinálnak. Ahol megjelenik a minőség. Több példa is van erre a jelenségre, mint mondjuk az úgynevezett külvárosok néhány egészen kitűnő, sőt, divatos lokalitása újabban. Vagy mint a nem éppen legelőkelőbb környéknek számító Mosonyi utcában (Keleti pályaudvar, fegyház!) a Rosenstein. Először nem értettem, hogyan lehet itt vendéglőt nyitni. Aztán láttam, milyen belül, láttam a forgalmat, vacsoráztam itt – és megértettem. Közvetlenül mellette van egy gyorsbüfé – neve, tulaja ugyanaz -, az ember nem hagyja ki a rossz viccet: persze, hogy a fegyház-szökevények menekülés közben gyorsan bekaphassanak valamit. De aztán megtudja a tiszteletreméltó igazságot: itt ugyanaz a minőség kapható, mint a kitűnő étteremben, csak a körülményekhez képest sokkal olcsóbban, úgyhogy a környék polgársága is szívesen ugrik be gyorsan enni valami jót.
A vendéglő ki-beugró labirintus, összevissza tagolt, de ez nem zavar, sőt. Mi egy külön krecliben üldögéltünk, körülvéve nagyon kvalitásos festményekkel, ez eleve bizalmat kelt. (Jó ízlés, jó konyha.) A speciális kóser szilvapálinka aperitifnek pompás volt. Az étlap beláthatatlan, fokhagymás vargányával tálalt nyelvhal filétől a kakas töke pörköltön át a házi kolbászos lecsóig minden van. Rosensteinéknél járva nem lehetek meg kedvenc maceszgombócos levesem nélkül: a fűszerezésen kívül minden azon múlik, milyen állagú az a gombóc – ez tökéletes volt. De előételnek – hogy könnyű emésztésünk legyen – még ettünk egy kis csontvelőt, számomra remek újdonságként ecetes fokhagymával. Márton-nap körül szegény libákra rájár a rúd, itt is egy pompás tálat ajánlottak, volt rajta minden libaalkatrész, a májtól szegény liba töltött nyakáig. Botrányos ráadásnak ettünk még mézes-mákos palacsintametéltet is fagylalttal. Ha a gyorsbüfében a szökevény valóban szintén ezt kapja, holtbiztosan elkapják a foglárok. A jóllakott rab aléltan nyújtja csuklóját a bilincs felé.
Hangulat: rabul ejt
Kínálat: lebilincselő
Előételek: 700-4800 forint
Levesek: 400-550 forint
Főételek: 800-4000 forint
