Belföld

FigyelőBarométer – július 23.

Zuhant a PC-eladások száma a tengerentúlon (-1). Egyre vonzóbbak a külföldi részvények (+1). Élénkülés várható a földpiacon (+1). Emelkedik a FigyelőBarométer.

FigyelőBarométer – július 23. 1Zuhant a PC-eladások száma a tengerentúlon

Lassulás világszerteA visszaesés nemcsak a tengeren túlon érezteti hatását: az IDC a világpiaci keresletnél is már csak 5,8 százalékos növekedéssel számol, a korábbi 10,3 helyett. Ennek oka, hogy Nyugat-Európában mérséklődik a vásárlási kedv, és az ázsiai országokban két év kivételesen magas emelkedése után szintén lassul a növekedés.

Az amerikai gazdaságtörténetben példátlan fordulat állt elő: 15 év óta először esett meg, hogy egy negyedév alatt éves szinten csökkent az eladott személyi számítógépek száma. A technológiai lufi tavalyi kidurranásakor még kevesen gondolták, hogy így lesz, a piackutatók is csak néhány hónappal ezelőtt kongatták meg a vészharangot. A Gartner Dataquest és az International Data Corporation (IDC) most egyaránt a piac 2 százalékos zsugorodásáról számolt be éves összehasonlításban. Az IDC felmérése szerint 2001 egészére még ennél is nagyobb ütemben, csaknem 6 százalékkal zsugorodik a piac.

Az IDC regionális felmérése szerint a tavalyi esztendőben 12,5 százalékos növekedést értek el a kelet-európai országok a PC-eladások terén. Az eladott PC-k összértéke így elérte a 3,83 milliárd dollárt. Amíg tehát a világpiac lassulásáról szólnak a híradások, a régió dinamikus növekedést tud felmutatni. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen ezek az országok még így is jelentős lemaradásban vannak számítógép-használat terén. Magyarországon tavaly 213 150 gépet adtak el, közel 275 millió dollár értékben. Ezzel a negyedik helyen zártuk az évet a régión belül (az első pozíciót Oroszország érdemelte ki).

Olvassa el korábbi cikkünket: Mi lesz a PC-gyártó cégekkel? >>

Egyre vonzóbbak a külföldi részvények

PSZÁF összesítésAz év első felében a külföldi részvényekre született adásvételek árfolyamértéke 10,5 milliárd forint volt – tudta meg a Világgazdaság Gulácsi Ferenctől, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivőjétől. A felügyeleti összesítésből pedig az is kiderül, hogy a Nasdaqon forgó Juniper, Cisco, IBM, Microsoft mellett különösen az itthon is jó nevű cégek papírjait keresik a befektetők. Több száz milliós forgalom volt az ING Groep, a Deutsche Telekom vagy a Philips részvényeire.

Miközben a pesti börze részvényforgalma rekordmélységbe zuhant, a külföldi papírok egyre kelendőbbek a hazai befektetők körében. Az év első felében 10,5 milliárd forintnyi értékben született üzlet külföldi papírokra. Bár ez az összeg csak töredéke a június havi 163,8 milliárdos részvényforgalomnak, a bróker szakmában egyetértés uralkodik: a hazai tőzsde zsugorodása továbbra is a külföldi papírok felé irányítja a befektetők figyelmét. Ugyanez a tendencia fedezhető fel a befektetési alapoknál, ahol a tortából egyre nagyobb szeletet hasítanak a külföldi részvényalapok.

Élénkülés várható a földpiacon

ZsebszerződésekA témában fellelhető adatokért és információkért

kattintson ide! >>

Már érezni lehet az uniós megállapodás és a kormányzat agrárdöntéseinek hatását a termőföldpiacon – állítják szakemberek. A Népszabadság értesülése szerint országos átlagban jelenleg 200-250 ezer forintra teszik a termőföld hektáronkénti forgalmi értékét. Alvincz József, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet tudományos osztályvezetőjének becslése szerint mintegy kétmillió hektár föld “mozdulhat” meg a piac megélénkülésével. A szakember úgy véli, hogy a jelenlegi árak száz-kétszáz százalékkal is megemelkedhetnek, sőt távlatilag, ha a jövőben az uniós árak érvényesülnek, elképzelhető a nyolcszoros árkülönbség is. Az agrárkutató véleménye szerint mindenképpen változást hoz, ha a családi gazdaságok a föld vásárlásához állami segítséget kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik