Belföld

A vártnál jobb Intel 2. negyedéves eredmények

Az Intel 6,3 milliárd dolláros árbevételt ért el 2001. második negyedévében. Az akvizíciós tevékenységgel kapcsolatos költségek nélkül számított részvényegységre jutó nyereség 12 cent, a részvényegységre jutó nyereség 3 cent.

Az Intel Corporation ma bejelentett 6,3 milliárd dolláros árbevétele 24 százalékkal alacsonyabb a 2000. második negyedévében elért eredménynél, és 5 százalékkal marad el az előző három hónap forgalmától.

Az akvizíciós tevékenységgel kapcsolatos költségeket nem tartalmazó* nettó nyereség 854 millió dollár volt. Ez az érték 76 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest, és 22 százalékkal alacsonyabb az előző negyedév megfelelő adatánál. Az akvizíciós költségek nélkül számított részvényegységre jutó nyereség 12 dollárcentnek felelt meg, ami a 2000. második negyedévében elért 50 centes értéknél 76 százalékkal, az előző negyedév eredményénél pedig 25 százalékkal kevesebb. A második negyedévben a korábbi 29,8 százalékról 25,7 százalékra módosították a becsült éves adókulcsot, ami megközelítőleg 1 centtel növelte meg a részvényegységre jutó nyereséget. (Ennél a számításnál sem vették figyelembe az akvizíciós költségek hatását.) A múlt év második negyedévének eredménye 2,1 milliárd dollár – főként az Intel Capital portfóliójából értékesített értékpapírokból származó – befektetési nyereséget tartalmazott. Ez a tétel 2001. második negyedévében elérte a 3 millió dollárt.

Az általánosan elfogadott számviteli irányelvek szerint, az akvizíciós költségeket is figyelembe véve számított nettó nyereség 196 millió dollár volt, ami 94 illetve 60 százalékkal marad el a 2000. második negyedévi és az előző negyedévi értéktől. A részvényegységre jutó 3 centes nyereség, az előző év hasonló időszakában jelentett 45 centes értéknél 93 százalékkal, az előző negyedév adatánál pedig 57 százalékkal alacsonyabb. Ezt az eredményt részvényegységenként 2 centtel emelte meg az éves becsült adókulcs csökkentése.

A második negyedévi akvizíciós költségek 123 millió dollár egyszeri kiadást tartalmaztak a megvásárolt befejezetlen kutatás-fejlesztési állomány után, míg az üzleti vagy cégérték értékcsökkenése, valamint az akvizícióval kapcsolatos egyéb immateriális tételek és költségek összesen 594 millió dollárt tettek ki.

“Második negyedévi eredményeink megfelelnek az általános várakozásoknak. Mikroprocesszor üzletágunk jobban teljesített a vártnál, az értékesítési mennyiség ebben a szegmensben meghaladta az előző negyedévi adatot. A kommunikációs és a flash üzletágban azonban továbbra sem lendült fel a forgalom” – nyilatkozta Craig R. Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatója. “Kutatás-fejlesztési és termelési célú beruházásainknak köszönhetően valamennyi számítástechnikai szegmensben piacvezető termékekkel jelentünk meg, és a tervezettnél előbb be tudtuk vezetni a 0,13 mikronos technológiára épülő, új megoldásainkat. Stabil termékkínálatunk és költséghatékony gyártási eljárásaink a jövőre nézve is jelentős versenyelőnyt biztosítanak vállalatunk számára.”

Felgyorsított mikroprocesszor-bevezetés

Az Intel arról is beszámolt, hogy asztali gépekhez készült mikroprocesszor-termékcsaládjának gyorsabb bevezetésével előbbre kívánja hozni az átállást a PentiumR III-ról a PentiumR 4 processzorra.

“A kiváló minőségű termékcsalád, a megbízható gyártási teljesítmény, valamint az IntelR 845 lapkakészlet-platform korai bevezetése lehetővé teszi számunkra, hogy az év végéig minden fontosabb PC-s árkategóriába betörjünk a Pentium 4 processzorral” – jelentette ki Barrett. “Ezzel a lépéssel páratlan használati értéket és soha nem látott lehetőségeket biztosítunk valamennyi számítógépes felhasználó számára. Ügyfeleink különösen a Windows XP* bevezetésekor fogják majd érzékelni ennek jelentőségét.”

A második negyedévben az Intel lezárta a VxTel akvizíciós folyamatát, továbbá bejelentette és le is bonyolította a Cognet és a LightLogic felvásárlását. Ezekről az tranzakciókról “A második negyedév legfontosabb eseményei” című részben közlünk további részleteket.

A negyedév során a vállalat részvényenként 2 cent készpénzosztalékot fizetett a részvénykönyv 2001. május 7-i állása szerinti részvényeseknek, akik 2001. június 1-én kapták kézhez az összeget. Az Intel már több mint nyolc esztendeje fizet rendszeresen részvénytulajdonosainak negyedéves készpénzosztalékot.

Az elmúlt három hónapban az Intel összesen 34,1 millió darab törzsrészvényt vásárolt vissza részvényeseitől 1 milliárd dollár értékben. Az 1990-ben indított és ma is folyó részvényvisszavásárlási program keretében a cég eddig összesen 1,5 milliárd darab részvényt vett vissza 24,2 milliárd dollárért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik