Már a nyolcvanas évek vége felé hallottam rebesgetni a solymári Aranykoronáról. Akkoriban Solymár még nem jött divatba, de tán épp ez a vendéglő volt a sok közül az egyik vonzerő, mely kezdte ideszoktatni a kisebb kirándulásoktól sem idegenkedő ínyenceket. Az Aranykorona fölverekedte magát a fővárosi és főváros környéki élvonalba. Konyhája az általánost extra színvonalon kínálja, de ezt megfejeli különleges specialitások garmadájával. Étlapja a csábító különlegességek tára. Így a vacsora utáni éjszakán némelykor bőven van alkalmunk eltűnődni azon, hogy a pokolra vezető út nemcsak jó szándékkal, hanem jó ételekkel is ki lehet rakva.
Jó a környezet, a kényelmes, nagy parkoló, a felvágás jegyei nélkül sárgálló tisztes épület (amelynek újabb, kevéssé sikerült sárgája nem túl biztatóan epeömlést juttat az ember eszébe, de ezt később vendégként elfelejti), kulturált és rendkívül gyors a kiszolgálás (némely magyar vendéglőben a kényszerűen szakaszos étkezést utálom leginkább, mert szeretek lendületvesztés nélkül vacsorázni).
De a jó működésnek mindezeken túl van egy alapvető titka: folyamatosan érzékelhető személyesség hatja át. A tulajdonos jelenléte, aki nélkül nem történhet semmi. Moldován úr úgy adja elő, mi van az amúgy is kimerítő költőiséggel megfogalmazott étlap tételei mögött, hogy közben gesztikulálva el is játssza a konyhai eseményt. Majd maga is belebújik az ételbe, a falatozón kívüli falat életét is átéli. Sistereg és csöppen és elomlik és szétolvad és ropogósra sül, mígnem te magad is elolvadsz a konyhaművészet eme Petőfiét hallgatva. (Mondanám stílszerűbben Berda Józsefet, a nagy evészetek költőjét, de őt mára méltatlanul elfelejtették.) Végül nem marad belőled más akaratnélküli pacninál, akivel most már Moldován-költő viszont azt csinál, amit akar.
Ezúttal az obligált Unicum helyett hideg kisüsti volt az indító. Kedvencem, a halbelsőségleves kifogástalan volt. Akárcsak partnerem fokhagymakrémlevese, a tetejére ráolvasztott-pirított füstölt sajttal. Libamájat evett roston, ananásszal és sült almával, én költői rábeszélésre egy kisebb süllőt, mely íjként meghajlítva, fantasztikusan ropogós állapotban került elém. Mindehhez a házigazda saját termésű, becsületes rizlingjét kortyolgattuk. Majd saját ihletésű “négyesrétese” következett: a négyféle rétest egybepakolta újabb rétes réteggel (csecsemő pólyában, múmia bandázsban, kinek hogyan tetszik), és egy kanál fagylaltot csapott mellé. Semmi rosszat nem tudok mondani róla.
De éjszaka sűrűn emlegettem azt a bizonyos utat, mely a pokolba vezet. És arra is rájöttem, hogy a gyehenna nem egyéb, mint a gyomorégés török neve.
Környezet: pilisi a javából
Kiszolgálás: gyors és kulturált
Kínálat: ahogy megírtam
Előételek: 350-650 forint
Levesek: 450-850 forint
Főételek: 750-1950 forint
