Szinte hihetetlen, hogy bármi történjék is az országban, igazán nagy botrány nem kerekedik belőle. Teljes apátia, hiába folynak immár évek óta bizonyos ügyek, és hiába látnak napvilágot újabb és újabb, meglehetősen botrányszagú események (mint amilyen például a közelmúlt ingatlanosztogatásai). Nagyon jól illik a képbe a miniszterelnök édesapja által vezetett bánya sztorija is, amely tegnap újabb színes epizóddal gazdagodott. Hiába derül azonban ki, hogy a korábbi dolomitszállító szerződése nem járt le (még úgy 8 évig van érvényben), és hogy meglehetősen elhamarkodott volt a Dolomit Kft.-t (amely Orbán Győző többségi tulajdona) kinevezni az év elején új vezetőséget kapó Dunaferr kizárólagos szállítójának – igazából semmi sem történik. Még akár fenyegetőzni is lehet – mint azt Zarándok János, a korábbi beszállító hangfelvétellel bizonyította -, az ügyet úgyis elkenik valahogyan. Majd kifizetik az előzetes adatok szerint 6 milliárd forintos kötbért a vállalkozónak, vagy ő önként lemond szerződésben rögzített jogairól. És hogy mi a legzavaróbb az egészben? Az, hogy “fejlettebb politikai kultúrával” rendelkező helyeken már az sem megengedett, hogy hasonló ügyeknek akár a gyanúja is felmerüljön. Mindegy, hogy igaz, vagy sem, az emberek beszélnek róla, és bizalmatlanokká válnak. Ahogy a gazdasági élet szereplői is. Arról az oldalról pedig, ahonnan várnánk valamilyen választ, semmi sem érkezik. Csak némi hallgatás. És mintha valami cinikus mosoly is.
Nagy hűhóval vágott bele az Informatikai Kormánybiztosság a Széchenyi Terv azon pályázatainak kiírásába, amelyek a hazai információs társadalmat építenék. Építeni pedig van mit rajta, mivel nem sok minden történt éveken keresztül: a világháló használatának költségei nálunk az egyik legdrágábbak, az e-analfabétizmus még mindig óriási, és az oktatásban sem képvisel még mindig megfelelő hangsúlyt az új kor alapeszköze, a számítógép. Eltekintve azonban attól, hogy egy kicsit az összedobottság érzete lengi körül mind a Nemzeti Információs Társadalom Stratégiáját, mind az egyéb kormányzati elképzeléseket, örülnünk kell annak, hogy a négy pályázatra több mint tízezren jelentkeztek, ami jelentősen felülmúlta a várakozásokat. A mostani körben 2,4 milliárd forintot osztanak szét, ami félő, hogy kevésnek bizonyul majd ennyi pályázóra. Reméljük a két év alatt erre a célra szánt közel 40 milliárd forint más civil szervezeteknek is megadja a lehetőséget, és többé nem csak álom lesz sokak számára az, hogy a mindennapi munkájukban használhassák a számítógépeket és böngészhessenek az interneten.
Mi lesz veled Németország? – sóhajt fel egész Európa, az élén Magyarországgal. Az EU legnagyobb tagállamának gazdasága ugyanis egyre lassabb sebességgel megy előre. Tegnap keserű meglepetésként ért sokakat a berlini DIW kutatóintézet előrejelzése, miszerint a német GDP idén alig csak 1 százalékkal fog növekedni. Az IMF is lejjebb vitte prognózisát: a korábbi 1,9 helyett csak 1,25 százalékos növekedést látnak valószínűleg. A kormány mindeközben kitart a 2 százalékos növekedés mellett, ám egyre világosabb, hogy erre nincsen reális esély. Elemzők gazdaságpolitikai élénkítő-csomagot javasolnak bevetésre, amiből a lazább költségvetési politika sem marad ki. Ezt azonban a büdzsé deficitjének növekedésével jár. A DIW ezt nem látja akadálynak, az európai pénzügyminiszterek tanácsa azonban nem nézi jó szemmel a fiskális lazulást (Lásd cikkünket a témában >>). Az Európai Központi Bank (ECB) kamatcsökkentése is segíthetne a helyzeten, erre azonban a magas infláció miatt a bank elnöke, Wim Duisenberg nem igazán hajlandó. Annak ellenére, hogy egyes kutatóintézetek drasztikus, akár 2 százalékos kamatvágást is javasolnak. Amíg pedig Németország bajban van, mi magyarok sem lehetünk elégedettek – hiszen legjelentősebb kereskedelmi partnerünkről van szó. (Cikkünk a két gazdaság kapcsolatáról >>)
