Alig három éve működik az Európai Központi Bank (ECB), de ha a dolgok így mennek tovább, a közös fizetőeszköz, az euró mégsem válik “igazi” fizetőeszközzé hat hónap múlva. Magas infláció, lassuló növekedés, eltérő nemzeti érdekek – a problémákkal nem tud megküzdeni Wim Duisenberg és csapata. A kritikák egyre élesebbek, és mára világossá vált, hogy az ECB komoly reformokra szorul.
Túl a csúcson?Az eurózóna inflációja valószínűleg már alacsonyabb lesz ebben a hónapban, mint májusban – mondta ma Ernst Welteke, az ECB tanácsának német tagja Drezdában – ám még korai lenne mondani, hogy az árszínvonal emelkedés tartósan elindul lefelé a következő hónapokban. Hasonlóról beszélt néhány napja Duisenberg is, ám trendfordulót még ő sem emlegetett.
Hol inflációs dilemmák, hol flört a deflációval
Sok támadást kénytelen elviselni a bank 2 százalékos inflációs célkitűzése miatt. Az elemzők szerint a bank vezetői túlzottan is kötik az ebet a karóhoz a kitűzött szint elérésében, míg az országok helyzete jelentős mértékben különbözik.
Hollandiában például a munkanélküliséget sikerült 2 százalék alá csökkenteni, ám a fogyasztói árak éves növekedési üteme felszökött 5,4 százalékra. Vele szemben Franciaország 8,5 százalékos munkanélküliségi rátával küzd, míg az infláció már 2,5 százalék alatt van. Németország mindkét téren szenvedő fél: 3,3 százalékos inflációval és 7,7 százalékos munkanélküliségi rátával viaskodik.
Lényegesen nagyobb inflációs ráta jellemzi az “elmaradottabb”, rendkívül dinamikusan növekvő kis országokat, mint Írországot vagy Portugáliát. A Schroder Salomon Smith Barney egy londoni elemzője szerint, ha az ECB-nek sikerülne ezekben az országokban 2 százalékra lenyomni az inflációt, az Németországban szinte már deflációt jelentene.
A közös inflációs cél tehát nehezen értelmezendő eltérő szerkezetű és dinamikájú gazdaságok között. Eljött az, amitől szkeptikusabb közgazdák már a ’90-es évek elején is féltek, és amivel a csatlakozni kívánó kelet-európai országok is szembesülni fognak: a nemzetgazdaságok érdekeinek egyre erősebb ütközése.
Az EU bővítés hatásaÉs mi lesz még akkor, ha bővül a kör? A csatlakozni kívánó országok ugyanis éppúgy joggal tarthatnak majd igényt a tanácsbeli tagságra – amely már így is túl nagynak bizonyul. A reform azonban elengedhetetlen, ha a központi bank hatékonyan akar működni, így elképzelhető, hogy a kisebb országoknak nem lesz beleszólási lehetőségük a közös monetáris politikába.
A demokratikus döntéshozatal bukkanói
Az ECB a konszenzusos döntéshozatal csapdájában vergődik – láthatjuk hétről hétre. Duisenberg számára elengedhetetlen, hogy a bank 18 tagú tanácsa konszenzusra jusson, ha egy lépés csak szűk többség támogatását élvezi, inkább elhalasztja a döntést. Ez azonban komoly gondokat okozhat olyan kiélezett helyzetekben, mint amivel most szembesül az öreg kontinens.
Sokan tartják zavarónak azt is, hogy a döntéshozatalban azonos súllyal rendelkezik például Luxemburg és a 150-szer nagyobb GDP-vel rendelkező Németország. A kisebb országokat általában magasabb infláció és gyorsabb növekedés jellemzi, mint a nagyobb gazdaságokat. Így a kicsik kevésbé érdekeltek a növekedést serkentő kamatcsökkentésben.
Kemény szakmai kritikák
Az ECB legfőbb problémája a saját működési mechanizmusa – egyre inkább ez a vélekedés alakul ki szakmai körökben. A monetáris politikai döntéseket olyan modell segítségével hozza meg, amely a jelenlegi körülmények között nem alkalmazható hatékonyan. Ez ugyanis egy kétváltozós rendszer, amely az inflációt és a pénztömeg alakulását vizsgálja a monetáris döntések meghozatalakor. Ez az, amit a legendás német jegybank, a Bundesbank is követett.
A probléma azonban az, hogy az ECB nem hozza nyilvánosságra, mekkora arányba veszi figyelembe az egyik, és mekkorában a másik változót. Így a piaci szereplők teljesen bizonytalanok a monetáris politika alakulásával kapcsolatban.
És hogy ennek mi az eredménye? A gazdasági aktoroknak fogalmuk sincsen arról, hogy melyik hatásra hogyan fog reagálni az ECB – ez pedig éppen az olyannyira fontos jegybanki hitelességet rombolja. Ám a hibák tovább folytatódnak, mivel Duisenbergék a Bundesbank régi, gazdasági ciklusokra való reagálási módját is átvették.
Megváltozott pénzügyi szabályokAz utóbbi esztendőkben ráadásul a pénzügyi élet is megváltozott. A piaci folyamatokat már nem a fennálló kamatkülönbségek, hanem a gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozások alakítják. Ráadásul az ECB-nek koránt sincs akkora hitelessége a piaci szereplők szemében, mint amilyen a legendás Bundesbanknak volt.
Új világ
Németország azonban sokkal nyitottabb gazdaság (GDP-jének 40 százalékát teszi ki a külkereskedelem), mint az eurózóna (ahol csak 20 százalékot). Régebben az alkalmazkodási folyamat a német márka árfolyamán keresztül zajlott – kamatemelésnél emelkedett az árfolyam, meghatározva ezzel az importált infláció mértékét is.
Az euró azonban nem úgy viselkedik, mint a korábbi német márka. A német mintát így nem lehet automatikusan követni.
Ajánlások a tengerentúlról
Amerikából gyakran érkeznek kritikus vélemények és ajánlások az európai monetáris politikával kapcsolatban – könnyű nekik, onnan távolról. Leginkább Alan Greenspanre, a Fed elnökére büszkék, és az ő határozottságát ajánlják a 12 eurózónabeli állam figyelmébe.
Probléma azonban a fiskális harmonizációval is van. A munkaerőpiac liberalizálása, a társadalombiztosítási rendszerek reformja és további adócsökkentések nélkül ugyanis nem fog talpra állni az európai gazdaság. No és persze mindehhez elengedhetetlen egy új Európai Központ Bank is.
