Míg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tegnap ismét – idén már hatodik (!) alkalommal – csökkentette irányadó kamatait, hogy segítse a gazdasági növekedést, európai társintézménye valahogyan nem tudja sikeresen venni az akadályokat. Azokból pedig van bőven, hiszen a 12 országot tömörítő euróövezet átlagos inflációja májusban már 3,4 százalékos szintre szökött fel, ráadásul a gazdasági növekedés üteme folyamatosan mérséklődik. Elemzői körökben már azt a hetvenes években megtanult kifejezést – a stagflációt emlegetik -, amitől minden közgazdász retteg, hiszen zéró gazdasági növekedéssel, jelentős inflációval nagyon nehéz mit kezdeni. Az Európai Központi Bank (EKB) nem tudja kezelni a problémát: alapfeladata az árstabilitás megtartása, ám ez egyelőre sikertelennek bizonyul, hiszen az infláció messze a 2 százalékos felső határ felett tanyázik. A közös európai fizetőeszköz bevezetése óta közel 25 százalékot értékelődött le. És ugye ott van az örökös dilemma: az öreg kontinens gazdaságának irányítói folyamatosan kamatcsökkentési igénnyel bombázzák Wim Duisenberget, az EKB makacs holland elnökét, mintaként amerikai kollégáját emlegetve. Alacsonyabb kamatok – lökés a gazdaságnak. És az inflációnak. A fenti problémák miatt egyre többen gondolják úgy, hogy a nagy gonddal kitalált közös európai monetáris politika komoly reformokra szorulna. A Business Week legfrissebb cikke egyenesen azt állítja, hogy a teljes monetáris politikát újra kell gondolni Európában. Szerintük ugyanis az EKB régi, ma már nem alkalmazható gazdasági modelleket használ – amelyeket a német Bundesbank alkalmazott. A neves amerikai gazdasági lap is azt ajánlja, hogy Alan Greenspanről kellene mintát venni, és akkor – valamint bizonyos mértékű fiskális alkalmazkodással – talán leküzdhető lenne az infláció réme, és az euró árfolyama elindulhatna felfelé.
A fenti fejtegetéshez kapcsolódik a japán gazdaság problémája is. Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy sorra jönnek ki a kiábrándító statisztikai adatok, elemzések, amelyek mind azt mutatják, hogy hiába minden igyekezet, kormányváltás és reformígéret, a japán gazdaság csak nem akar talpra állni. A legfrissebb: az ipari termelés 1,2 százalékkal esett vissza az előző hónapban, elérve ezzel az utóbbi két esztendő legmélyebb pontját. A yen árfolyama esik, a befektetők szabadulni próbálnak minden yenben denominált eszköztől. Nem csoda, hiszen a legfőbb makroindikátor, a GDP alakulása is siralmas képet mutat: az első negyedévben 0,2 százalékot esett, és az elemzések szerint a következő időszakra sem számíthatunk jobb eredményekre. (A japán gazdaság főbb statisztikai mutatói >>) Japán messze van, miért is érdekelhet ez bennünket? – kérdezhetnénk. A világgazdasági rendszer azonban alapvetően három centrum köré csoportosodik: USA, Európa és Japán vezérletével a távol-keleti régió. Megszokhattuk, hogy amennyiben valamelyik fél gyengélkedik, az egészséges versengés miatt valaki más átvette a húzószerepet. Most azonban komoly bajban lehetünk – és ezt csak az amerikai és az európai gazdaság teljesítményének visszaesésénél vesszük észre. Japán ugyanis évek óta nem tud kilábalni a válságból, így a hármasfogat korábbi működése mára megkérdőjeleződött. Apró érdekesség: a japánok az utóbbi tíz esztendőben közel egymillió tehetséges embert – mérnököket, közgazdászokat, művészeket – “exportált”, azaz engedett szabadon dolgozni a világ más országaiban. Mára azonban ráébredtek arra, hogy pont ők, az ambiciózus és sikeres fiatalok lökhették volna ki a gazdaságot a kátyúból. Ám ők most valahol Amerikában, Európában vagy éppen Ausztráliában építik karrierjüket.
A nagy korrupciós világversenyben Magyarország egyet előrelépett a Transparency International ranglistáján (A részletes elemzést és a ranglistát itt olvashatják >>). Hasonló ez a profi boxhoz: számos nemzetközi szervezet hirdeti meg saját világbajnoki címét, és teszi közzé éppen aktuális ranglistáját. Emlékezetes, hogy a múlt héten nagy felháborodást váltott ki, amikor az OECD bejelentette, hogy Magyarország felkerült a pénzmosási feketelistára. (Az OECD korrupcióval és pénzmosással foglalkozó weblapja >>) A Transparency International aktuális jelentésben semmi különös nem változott az élbolyban. Hazánk is csupán egy helyet lépett előre (a harmincegyedikre, holtversenyben Trinidad és Tobagóval, valamint Tunéziával), ám azért találunk érdekes kitételeket a jelentésben. Németország például 5 hellyel hátrébb, a huszadik pozícióban zárta az előző évet, és jelentősen leértékelték több vezető kelet-európai ország megítélését is. Az idézett jelentés természetesen még nem elemezte az OECD által kifogásolt folyamatokat, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan hazánk is hátrébb csúszik a rangsorban. A számok, és a helyezések azonban nem biztos, hogy sokat elárulnak: az állampolgár ugyanis a mindennapjaiban szeretné érezni, hogy valóban tesznek valamit a korrupció ellen.
