Belföld

Küzdelem a pénzmosás ellen

[FN, NSZ] A Financial Action Task Force on Money Laundering (FATF – Pénzügyi Pénzmosáselleni Akciócsoport) 29 országot tömörítő kormányközi szervezet , amely az OECD mellett működik, és a múlt esztendőben készített első ízben "feketelistát" a vele együtt nem működő országokról. Ezzel kívánták megerősíteni a küzdelmet a pénzmosás ellen, amelynek mértékét a világ GDP-jének 1,5-4,5 százalékára becsülik (a tényleges érték 500 milliárd dollár és 1500 milliárd dollár között lehet). Magyarország az egyetlen európai állam, amely – Oroszország mellett – az idén felkerült e listára. A lépést azzal indokolták, hogy korlátlan számú névtelen betétkönyv nyitható, és Magyarország e helyzetet csak az EU-csatlakozáskor kívánja felszámolni, emellett bizonyos bankszámláknál homályban marad a "végső tulajdonos". Hazánkban 1994-ben született törvény a pénzmosás megakadályozására. E szerint pénzügyi szolgáltatóknak automatikusan jelezniük kell, ha egy ügyfél számláján kétmillió forintnál nagyobb készpénzben a pénzmozgás, és az illető személyét kötelesek azonosítani. Ha a körülmények gyanúsak, kisebb összegnél is kötelező jelentést tenni. A Népszabadság cikke >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik