Belföld

Tőzsdehét – siralmas forgalom

Bár maga a BUX index emelkedést mutatott a héten, a tőzsde mégsem sok örömre szolgáltatott okot. A forgalom drámai visszaesése mélységesen elkeserítette a befektetőket, a pénteki kereskedés adatai negatív rekordot hoztak.

Tőzsdehét – siralmas forgalom 1A hét első két napja világszerte a nyugalom jegyében telt, nem jelent meg fontosabb makroadat Amerikában. A Nasdaq folytatta száguldását, egyhetes emelkedő szériája csak a hét közepén fejeződött be. A Dow Jones is szinten tudott maradni. Vízválasztónak a szerdai nap bizonyult, az európai adatdömping meglehetősen kellemetlenül érintette a piacokat, a várakozások feletti francia és német inflációs adatok gyorsan elsorvasztották a nyugat-európai indexek addigi javulását.

Pénz- és állampapírpiacMintegy kilencvenmilliárd forintnyi ajánlat érkezett a hétfői MNB kötvény aukcióra, ebből a nemzeti bank 48 milliárdnyit fogadott el, az átlaghozam (11,09 százalék) négy bázispontos emelkedése mellett.

Visszafogott érdeklődés kísérte a héten megtartott diszkont kibocsátásokat, jellemzően negyvenmilliárd forint alatt maradtak a beérkező ajánlatok. A legrövidebb kincstárjegy aukciós átlaghozama nem változott az előző héthez képest (11,07 százalék), a hosszabb papírok hozama viszont jelentős korrekciót mutatott, a hat hónapos jegy tizenhat, az éves diszkont negyven bázispontos aukciós átlaghozam-emelkedést mutatott (10,81; illetve 10,59 százalék) a két héttel ezelőtti kibocsátásokhoz képest.

Korrekció jellemezte az állampapírpiacot, a két legtávolabbi lejárat kivételével emelkedtek a referenciahozamok a héten.

A DWIX index értéke három bázisponttal 10,79 százalékra csökkent.

A forint tizenhat hónapos csúcsra emelkedett az euróval szemben, új rekordot állítva fel a sávban, a középtől számítva hét százalékra távolodott el az erősebbik oldalon. A dollárral szemben azonban 0,7 százalékkal gyengült öt kereskedési nap alatt a nemzeti valuta (296,9), ennek oka a dollár/euró keresztárfolyam erősödése.

Még kedvezőtlenebb képet festettek az EU két legnagyobb tagállamának GDP számai (Részletek az európai növekedésről >>). Az első negyedéves gazdasági teljesítmény mindkét esetben messze elmaradt a várttól. Az igazi feketeleves azonban pénteken érkezett, az addigra valamennyire magukhoz térő indexek újra lefelé vették az irányt, a tengerentúlról érkező, kifejezetten siralmas makroadatok nyomán.

A felülvizsgált számok szerint az USA gazdasági növekedése mindössze 1,3 százalék volt, szemben az előzetesen közölt két százalékos bővüléssel. A GDP deflátor pedig kilencéves magasságba emelkedett (Részletek az amerikai gazdaságról >>).

A Nasdaq így is jelentős pozitívummal zárta a hetet, köszönhetően hét eleji felrohanásának. A Dow csúszása viszont a 11 000 pontos határon állt csak meg.

Európa nyugati részén egyszázalékos eltérést mutattak az indexek az előző heti állapothoz képest. Jól teljesítettek viszont térségünk tőzsdéi. A varsói és a prágai börze benchmarkjai három százalék feletti ugrást mutattak. A régió jó szereplése mindenesetre elég meglepő volt a nyugati alapkezelők által követett Morgan Stanley világindex átsúlyozása után, hiszen mindhárom ország súlya csökkent az indexkosárban (Részletek az MSCI index változásáról >>).

A BUX hezitált a két ellentétes hatás között, majd meglepő módon az emelkedést választotta, és bár a hétezer pont ismét erősnek minősült, mégis egy százalék feletti javulással zárta a hetet. A forgalom folyamatosan csökkent öt nap alatt, a hétfői hatmilliárdról péntekre új negatív rekordra, 1,4 milliárdra csappant a részvények volumene, ami még akkor is kínos, ha világszerte visszaesés jellemezte a részvénypiacok forgalmát.

A BUX kedden tetőzött, utoljára május elején látott “magasságba”, 7100 pont fölé emelkedett. Onnantól kezdve viszont érvényesült az európai negatív hatás és péntek este már csak 6950 ponton állt az index.

A részvényárak meglehetősen zilált képest mutattak, a Mol és a Matáv indexlehúzó hatását a tovább javuló OTP mellett a szépen teljesítő gyógyszerpapírok ellensúlyozták (Olvassa el legfrissebb ajánlónkat ezekről a részvényekről >>). A nagyobb papírok között a forgalmát egyedüliként megőrző Egis nyolc százalékot ugrott, így heti összesítésben ezüstérmes lett az ezúttal szokásos tíz százalékos mozgását felfelé abszolváló Prímagáz mögött.

Két kisebb papír végzett a sor alján: a Humet hat, a Globus öt százalékkal vált olcsóbbá. Az Antenna és a részvényvásárlását abbahagyó Synergon pedig négy százalékos csökkenést mutatott be.

Folytatódott a Pick agóniája, újabb rekordot döntve háromezer forint közelébe csúszott le. Nem járt jobban a másik Arago cég sem, a Zalakerámia két százalékot vesztett értékéből, ami a társaság június végi közgyűlése előtt nem meglepő. (Várható ugyanis, hogy az a Picknél már “bevált”, teljes hatalomátvételre vezető forgatókönyv szerint fog lezajlani.)

Hétfőn szünetel a kereskedés Amerikában és Angliában is, ez valószínűleg elaltatja az itthoni brókereket is. A héten azonban fontosabb makromutatók látnak majd napvilágot az USA-ban, itthon pedig a termelői árindex áprilisi értéke, illetve az első negyedéves GDP alakulás kavarhatja fel az állóvizet.

Tõzsdeindexek
Index
pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
6947,1
1,26 %
-11,50 %
Varsó WIG
15598,7
3,84 %
-12,60 %
Prága PX50
434,7
4,47 %
-9,15 %
Frankfurt DAX
6223,6
0,59 %
-3,26 %
Párizs CAC
5581,9
-1,00 %
-5,81 %
London FTSE
5889,8
-0,43 %
-5,35 %
Nikkei 225
13765,9
-0,81 %
-0,14 %
Hang Seng
13816,7
2,66 %
-8,47 %
Dow Jones IA
11005,4
-2,62 %
2,03 %
Nasdaq
2251,0
2,37 %
-8,88 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik