Belföld

Hétezer pont fölött az index

(FN, Microbróker) A BUX 105 ponttal, 7088 pontra emelkedett. Tovább tart az óvatos optimista hangulat a budapesti parketten, a diszkrét vásárlások folytatódnak. Vételi érdeklődés jellemezte a kereskedés mai napját, különösen a Mol, az OTP és a Matáv iránt. Nyitásban még csak 40 ponttal állt tegnapi záróértéke felett a BUX. A nap folyamán azonban fokozatosan egyre feljebb kúszott a börzemutató, a "blue chipek" iránt megmutatkozó keresletnek köszönhetően. Sikerült áttörni a bűvös 7 ezer pontos határt. A kérdés csak az, vajon tartósan felette tud-e maradni az index értéke, vagy ismét visszaesik erről a szintről. A tengerentúli piacok bizonytalan nyitása kisebb korrekciót indított el a hazai piacon, ám a nap végén ismét a vevők kerültek túlsúlyba. A 6,5 milliárd forintos összforgalomból 34,7%-ot tett ki a Matáv, 27,1%-ot az OTP törzsrészvényének forgalma. A mai kereskedés folyamán 2,9%-kal nőtt a Matáv jegyzése, ami 992 forintos záróárat eredményezett. A gyógyszergyári papírok közül a Richter ára 1,1%-ot emelkedett (15 860 forint), míg az Egis 4,4%-ot erősödött (8750 forint). Ma már osztalék szelvény (55 forint) nélkül forgott a Mol részvénye, a papír záróára megegyezik a tegnapival (4410 forint). Piaci pletykák szerint a Rotch egy milliárd dollárt ajánlott a gdanski finomítóért, amelyért a Mol is versenyez. Az OTP árfolyama továbbra is élénk kereslet mellett 1,1%-ot nőtt (15 545 forint). Az utóbbi napokban nagy forgalmat lebonyolító Humettel kapcsolatos az a hír, mely szerint elakadtak a tárgyalások az amerikai forgalmazókkal a cég termékeinek bevezetéséről az amerikai piacra. A Humet részvényének ára ma 3,1%-ot veszített értékéből (126 forint).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik