Belföld

Szigorítják a számítógépkereskedelem ellenőrzését

(MTI-eco) A szigorított ellenőrzést Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka rendelte el hétfőn. A fokozott ellenőrzés okaként említette, hogy megszaporodott a hamis hardver eszközök behozatala, és számtalan esetben a VPOP munkatársai nem tudják kideríteni, hogy melyik országból származik az elvámolásra bemutatott termék. Az altábornagy előadásában elsősorban az EU-csatlakozással járó feladatokról beszélt. Elmondása szerint még a kilencvenes évek elején is elterjedt volt az a tévhit, hogy ha hazánk belép az Európai Unióba, akkor megszűnik a vám. Igaz, hogy a csatlakozással a hazai vám megszűnik, ám ezzel párhuzamosan életbe lép az unió védővám-rendszere. Hangsúlyozta: mivel Magyarország az EU határállama lesz, a vámszerveknek és ügyfeleinek már most meg kell kezdeni a felkészülést arra, hogy közösen használjuk ki az ország geopolitikai helyzetét. A védővám-bevételek ugyanis Brüsszelbe kerülnek, de az unió tavaly óta az összes vámbevétel 25 százalékát költségként ismeri el, vagyis ez az összeg az adott tagállam költségvetését gazdagítja. A VPOP ezért Magyarország keleti határszakaszainak mentén vámövezeteket alakított ki, 16 milliárd forintot költött a határátkelőhelyek korszerűsítésére, és napirenden van - vállalkozói tőke bevonásával - e vámövezetek infrastruktúrájának kiépítése is. A vámszervek az eljárási szabályokat illetően 94-96 százalékban felkészültek a csatlakozásra, jelenleg az informatikai rendszer továbbfejlesztésén dolgoznak, hogy a belátható időn belül megvalósulhasson "papír nélküli" vámkezelés. A gépek és alkatrészek kereskedelme évente jelenleg meghaladja a 200 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik