Belföld

Bűn és bűnhődés – Vígszínház

Erős képek, Raszkolnyikov tudathasadásának rémisztő víziói uralják a teret. Meg-megnyílik a deszkák hátterében Menczel Róbert ridegen fémes díszletén egy ajtó, és hol csak egy vérfolt, hol a meggyilkolt öregasszony sziluettje, hol valamilyen szürreálisan dermesztő kép villan elő, éles, dobhártyarepesztő hanghatások kíséretében.

Bűn és bűnhődés –  Vígszínház 1Nem pusztán a Raszkolnyikovot játszó Kamarás Iván arcán látjuk lelkének kivetüléseit, a mimikát megsokszorozzák a tobzódó képek, az akusztikus “dörrenések”. Ezek erős hatások, ahogy hatásos az utca forgatagának, a bámész, gyanakvó népnek “előkavargása” szinte a föld mélyéből, a színfalak mögül, mindenhonnan. Mintha mindenki hallgatózna, mintha körbefonnák, vádolnák Raszkolnyikovot, állandó fenyegető erőként, mint ragadozó madarak, ott köröznének körülötte. Ezek olykor vérfagyasztó jelenetek. Ljubimov, aki 1978-ban rendezte nagy sikerrel a Bűn és bűnhődést a Vígben, ért az ilyen látványos, kifejező jelenetekhez. Ehhez igazította a Karjakinnal közösen írt színpadi változatot. Példázatot adatott elő Dosztojevszkij hőseinek segítségével. Reflektorok durva fényének “közreműködésével” még a nézőtéren is iparkodott bevilágítani a fejekbe, harcos hittérítőként igyekezett oszlatni a sötétséget.

Tordy Géza, aki az egykori előadásban a vizsgálóbírót adta, nem ennyire harcos. Bár sokat megtartott Ljubimov hatáselemeiből, ő nem macerálja a nagyérdeműt, gyakran a pszichologizálás irányába tereli a játékot. A párbeszédekre, a lélek fájdalmaira, a lelkiismeret “dörömbölésére”, a szaggató kínokra helyezi inkább a hangsúlyt. Ezek a párbeszédek van, amikor hatásosak, de van, amikor nem. Ha sikerül a szereplőknek a Víg hatalmas játékteréből elmélyültségükkel igazán magukra vonni a figyelmet, ha az óriási légterében is megélnek apró rezdüléseik is, akkor magával ragad a produkció, de többször előfordul, hogy csökken a feszültség.

Kamarás Iván lobogó hajú, szenvtelen tekintetű, tönkrement idegzetű Raszkolnyikov, Kern András Porfirij vizsgálóbíróként élvezettel “cserkészi be” őt, mint élete nagy fogását. Hámori Gabriella Szonyát, a lekiismeretet ébresztő prostituáltat törékeny testűnek, egyenes tekintetűnek ábrázolja, Kulka János Szvidrigaljovként pedig gyakran csak moccanatlanul ül, ilyenkor arcvonásaiból olvashatók ki önmagával vívott tusakodásai.

Tordy Géza rendezése profi munka, de nem rendít meg, nem kavar föl annyira, amennyire ez egy Dosztojevszkij-előadástól elvárható lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik