Átütő erejű, a neomodernista gondolkodásmódot leváltó szemléleti megújulás az idén sem történt a milánói Szalonként is emlegetett Salone Internazionale del Mobile elnevezésű bútorseregszemlén. Egyértelműen érezhető volt viszont, hogy a minimalista tárgyformálási elvek már nem időszerűek, és az a nyelvezet, amelyet eddig használtak, öncélú stilisztikává, üressé, tartalmatlanná és ebből következően hiteltelenné vált. Évről évre megbizonyosodhatunk arról, hogy a redukció tovább már nem fokozható, az ülőbútorok ennél geometrikusabbak, a mobíliák szenvtelenebbek és puritánabbak már nem lehetnek. Tavaly utolsó menedékként még a méretek megalomán növelése, az ajtófrontok variálása és a különleges műanyagok alkalmazása szolgált.
Csúcstalálkozó 
Április elején Milánó egy hétre a design fővárosává válik. A milánói Szalon nem pusztán azt a 390 ezer négyzetméternyi alapterületen elhelyezkedő 26 (olykor négy-ötemeletes) pavilont jelenti, amelyek a vásárvárost alkotják: a vásárt számos kulturális esemény, rendezvény és kiállítás kíséri a város galériáiban, bemutatótermeiben és az úgynevezett showroomokban. A szalon elnevezés valójában gyűjtőnév, nemcsak a bútoros kiállítást takarja, de a minden második évben 70 ezer négyzetméteren jelentkező Euroluce világítástechnikai szakvásárt, a SaloneSatellite-et (fiatal designerek és designiskolák kiállítása a világ minden tájáról) és az iMade-t is (a Materiális innováció az olasz bútorgyártásban című tárlatot, amely az olasz design csúcstermékeivel és technológiai innovációjával foglalkozik). A 2150 kiállítót három kategóriába sorolták a szervezők: a klasszikus, a modern és a design szekcióba. A bútortervezés progresszív irányzatának a design jelző felel meg. A vásár nemzetközi, a kiállítók legnagyobb hányada mégis belföldi, ezzel is bizonyítva az olasz gyártók piacvezető pozícióját. A milánói Szalon, amely elsősorban szakmai csúcstalálkozó, az utolsó napon megnyílik a laikusok előtt is, bepillantást engedve a bútordesign állandóan változó, a divatipar egyik ágazatává vált világába.
A kilencvenes évek neomodernizmusa nem fog egyik napról a másikra eltűnni. A progresszívebb cégek standjain a hagyományos minimalista kollekciók mellett megjelentek az organikus vonalvezetésű bútorok, amelyek szellemiségükben a hatvanas, hetvenes évek mobíliáival tartanak rokonságot. A biomorfikus külsejű darabok és a pop-bútorok egyaránt reneszánszukat élik. A sarkosság ellenpontjaként alkalmazott soft formák üdítő színfoltként vannak jelen a geometrizált bútorvilágban. Ezek a tárgyak már léptékeiknél fogva is humánusabbak uniformizált elődeiknél, vonalvezetésüket általában természeti formák inspirálják, ahol a szabálytalan kontúrok is magától értetődőek. Nemcsak a sziluettek és a léptékek változtak meg, de minden ki is színesedett. A decens szürkéket felváltotta a narancssárga, a vörös, a zöld, a kék és a pink. Az élénk színek vitalitással telítik az enteriőröket, az ironikus hangvétel és a játékosság pedig igazi élménnyé teszi az ezekkel való találkozást. A szigorú szabályok fellazultak, ennek megfelelően megjelentek az individuális felhangok és a szabad formálási elvekkel együtt járó aszimmetria is nagyobb szerephez jutott; nem ritkák a szoborszerű, provokatív tárgyak sem.
A hatvanas évek designklasszikusai újra gyártásba kerültek, de a retro elsősorban a vonalkultúrában és az anyagválasztásban érzékelhető. A különleges, expresszív színű, megjelenésükben az üvegre emlékeztető, modern műanyagok soha nem látott mennyiségben jutnak szerephez. A kortárs olasz bútorgyártást magas fokú anyagkultúra jellemzi, s mindehhez nem egy esetben technológiai bravúr is társul. A soft form külsőt számítógépes technológiával, háromdimenziós tervezéssel alakítják ki és a progresszív megjelenéshez nem egyszer segítségül hívják más iparágak (például az autó- és a repülőgépgyártás) eredményeit is.
