Belföld

FigyelőBarométer – május 9.

Biztatóak az idegenforgalom kilátásai és első negyedéves adatai (+1). Korlátozás nélkül vehetünk valutát, és külföldön is nyithatunk bankszámlát (+1). Ellentmondásosak a kormány elképzelései a nyugdíjrendszer jövőjéről (-1). Emelkedik a FigyelőBarométer.

Mondja el véleményét!Ön szerint milyen a gazdaság hangulata? Merre mozdítaná el a FigyelőNet Gazdasági Barométerét? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!

Kattintson ide!

Jön a nyár, jönnek a turisták. Euróban számolva 21 százalékkal több a bevétel az idegenforgalomból, mint a tavalyi első negyedévben – közölte a KSH. A kereskedelmi szálláshelyeken négyszázalékos a forgalomnövekedés. De inkább külföldről érkeztek többen, nem mi lettünk mozgékonyabbak. Vagy gazdagabbak, ami ebben az esetben nagyjából ugyanaz. Pedig a jövő hónaptól annyi valutát veszünk, amennyit csak akarunk, és legálisan lehet bankszámlánk külföldi bankban. Mégis, ha öreg napjait gondtalan utazgatással töltő nyugdíjasról lát fotót, valahogy még mindig nem a magyarokra gondol először az ember.

Úgyhogy a kormány nagyon rendezi is a nyugdíjasok helyzetét. A pénzügyminiszternek három javaslatot is kell készítenie arra, de hamar ám, hogy hogyan kellene teljesülnie a miniszterelnök vágyának. Ami a pénzügyminiszter szerint teljesíthetetlen. Vagyis, ahogy a kormányfő szerdai tévéinterjújában fogalmazott: nézetkülönbség van köztük. Dúl a demokrácia. Ami a magánnyugdíjpénztárakat illeti, ők – és persze tagjaik – ezt valószínűleg szó szerint így érzik, miközben papírgombócot gyúrnak minden előzetes számításukból, hogy fáradt ívben a szemétbe hajítsák.

Mire a magyar nyugdíjasok is kedvet kapnak arra, hogy aktív részesei legyenek az idegenforgalomnak, bőven lesz miből válogatniuk. Persze nem ezeknek a mostaniaknak. Talán majd azoknak, akik a mostaniakról éppen így-úgy döntenek. Mindenesetre legalább az idegenforgalom helyzete kedvezőbb, mint valaha. A statisztikai adatokon kívül ez abból is látható, hogy dől a pénz. A SAPARD program ezer vállalkozást szándékozik a falusi turizmus medrébe terelni jövőre megnyíló forrásaival, idén pedig a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 230 milliójából számíthatnak jelentős hányadra az idegenforgalomban érdekelt kis- és középvállalkozások is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik