Belföld

HétvégiBarométer – május 5.

Súlyos döntések a nagy pártoknál: új elnököt választ a Fidesz, kiszámíthatatlan, hogy mit lép Torgyán és meghallgatják a szocialista miniszterelnök-jelölteket. A csatlakozás után hét évig külföldiek nem vehetnek földet Magyarországon. Elment az Európai Bizottsághoz a négy éves terv. A hétvégén pihen a barométer.

Rég volt ilyen Magyarországon, hogy ne lett volna lejátszva a parti előre. Annyira nem tudják most a fideszesek, hogy mit csinál dr. Torgyán József a hétvégén Cegléden, hogy Kövér László, a Fidesz elnöke találgatásokba is bocsátkozott: még az is lehet, hogy kilépnek a kisgazdák a koalícióból. Pedig nincsenek is benne. Ahogy Révész Sándor írta a Népszabadságban, a szerződést felmondta Orbán Viktor, amikor nem hívta vissza Boros Imrét az EU-pénzeket koordináló hivatal éléről. Súlyosabb változás a belpolitikai életben, hogy Harrach Péter kapta a feladatot a szélsőjobb begyűjtésére. Az új képlet szerint, amellyel Kövér László ismertette meg a magyar publikumot a választási szövetség bejelentésekor: akár unióvá is válhat a Fidesz és a Kereszténydemokrata Szövetség a választások után, a családügyi miniszter pedig sietett hozzátenni, hogy egyelőre nem aktuális a MIÉP-pel kötendő koalícióról beszélni. Egyetlen közvetítő beépítésével szalonképessé tehető lenne Csurka István? Jellegzetesen politikai megoldás. Mit kap cserébe a globalizáció legfőbb magyar ellensége, a legcinikusabb populista – ez itt a kérdés? Verheugen szerint a szélsőjobbal nincs út az Európai Unióba. Ettől izgalmas a hétvége: mire megy a Fidesz a szélsőjobb nélkül, illetve hova mennek a radikálisok a kisgazdáktól? Nem tudhatjuk meg napokon belül, hiszen még azok sem tudják, akiknek valószínűleg új pártot kell keresniük. De lesznek árulkodó jelek, most megint lesz mire figyelni.

Azt például el kell magyarázni az embereknek, hogy mit jelent az uniós engedmény: 7 évig külföldiek nem vehetnek földet és második ingatlant Magyarországon a csatlakozás után. A Fidesz a NATO-szavazáshoz akarta kötni, hogy Magyarországon külföldi ne vehessen soha termőföldet. Hét év nagy idő, legfeljebb a választásokon majd azt mondják, elérték, hogy az unió elég időt adjon a magyaroknak a földek felvásárlására. Etekintetben a MIÉP-pel azonban nehezen találhatnak közös nevezőt. Juhász Endre nagykövet, a tárgyaló delegáció vezetője a Népszabadságnak azt mondta: túl vagyunk a nehezén. Brüsszelben valóban jó munkát végeztek, de a neheze nem ott lakik.

Tegnap együtt lépett fel Járai Zsigmond, a jegyban elnöke és dr. Varga Mihály pénzügyminiszter. Sikeresek ezek a közös, két hangra komponált sajtótájékoztatók, végre teljes az összhang a pénzügyek irányítói között. Ma már szem nem rebben, hogy tavaly, az év végén még két százalékkal alacsonyabb inflációt jósolt a két politikus idénre és jövőre, ahhoz képest, hogy most bejelentették, elkészült az ország négyéves terve, amelyben fontos számokban eltérnek a költségvetési törvénybe foglalt adatoktól. Akkor most mennyire vegyük komolyan a kijelentést, hogy 2004-ig évente öt-hat százalékkal bővül Magyarország gazdasága, az infláció pedig 2003-ra öt-hat százalékra csökken a kormány jegybankkal közösen készített középtávú gazdaságpolitikai programja szerint. A kormány a korábbi négy-hat százalékos előrejelzésénél magasabb, hat-hét százalékos inflációt prognosztizál jövőre. Az igazsághoz tartozik, hogy ezek a számok már nincsenek nagyon messze az elemzői kalkulációktól, igaz, hogy az anyag az Európai Bizottság számára készult, a csatlakozás gazdasági megalapozásáról, 2004-es csatlakozással számolva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik