Belföld

Tőzsdehét – mérsékelt korrekció

Nyugat-Európában a korrekció jegyében telt az elmúlt hét, régiónk azonban nem osztozott az optimizmusban, a BUX sem lógott ki a csökkenést mutató kelet-európai tőzsdeindexek sorából.

Tőzsdehét – mérsékelt korrekció 1A nyugati emelkedést természetesen a Dow Jones erőteljes javulása fűtötte, a magára találó index kis híján négy százalékkal erősödött a héten, magával húzva az öreg kontinens vezető tőzsdéit. Az amerikai részvénypiacok egyértelműen tükrözték az utóbbi hetekben nem annyira éles kontrasztot mutató – a technológiai szektortól elforduló és a kötvények, illetve az old economy részvényeiben menedéket kereső – befektetői hangulatot, a Nasdaq öt százalékot közelítő zuhanással zárta a hetet.

Pénz- és állampapírpiacA huszonötmilliárdnyi beérkezett ajánlatból tizenkilenc milliárdot fogadott el az MNB hétfői kötvényaukcióján, az átlaghozam (11,03 %) egy bázispontos emelkedése mellett. Mintegy kétszeres túljegyzéssel zajlott le az ÁKK három hónapos diszkont kincstárjegy aukciója, az átlaghozam (11,02 %) három bázisponttal emelkedett. A két héttel ezelőtti kibocsátásokhoz képest szintén emelkedő hozamszint jellemezte a hosszabb diszkontok aukcióit, a jegyzési szándék azonban lényegesen különbözött a két papír esetében.

Szerdán az ÁKK mind a 11,7 milliárd forintnyi beérkezett ajánlatot elfogadta a hat hónapos aukción (átlaghozam: 11,04 %; + 17 bázispont), csütörtökön viszont az eredetileg felkínált huszonkét milliárd forintnyi papírhoz a kétszeres túljegyzés mellett további hatot csapott hozzá az ÁKK, az átlaghozam 10,94 százalékra emelkedett (+28 bázispont).

Egyik lejárt referenciahozamában sem történt nagyobb elmozdulás a héten.

Idén először emelkedett a DWIX értéke, az előző heti 10,84 százalékról 10,89 százalékra nőtt az index a héten. A forint ismét a sávszélen zárta a hetet, a dollárral szembeni másfél százalékos csökkenése mellett (303,2).

Keddig összességében javulást mutatott a tengerentúli részvénypiac, a fogyasztói bizalom váratlan emelkedésének örülő befektetők a kétezres szint felé rántották a Nasdaqot is. A Nortel ismételt profit warningja, valamint a vezető hi-tech cégeknél bejelentett létszámleépítések és nem túl biztató eredmény-előrejelzések azonban a hét második felében már megviselték az idegeket, és a Dow további szárnyalása mellett két és fél éves mélypontra csökkent a chicagói tőzsdeindex.

A héten közölték Amerikában a negyedik negyedéves véglegesített GDP adatot is, a növekedés üteme az utolsó negyedévben egy százalékra lassult (érdekes módon az előzetes adat szerint még 1,4; a felülvizsgált szerint pedig 1,1 százalékos volt a növekedés), a piacok azonban meglepő nyugalommal fogadták a számokat. A gazdaság teljesítménye jól látszott a vállalati eredményekben, az S&P 500 indexben szereplő vállalatok összesített eredménye tíz éve a legnagyobb esést szenvedte el, az előző negyedhez képest mintegy nyolc százalékkal gyengébb gazdálkodási számok láttak napvilágot.

Itthon viszonylag nyugodtan telt az elmúlt hét, a hétfői magas nyitást követően lassan amortizálódtak az árfolyamok, majd csütörtökön az előző napi Nasdaq-esésre természetesen reagált a börze, és a Matáv vezérletével gyorsan mínuszba futtatta magát az index. Az utolsó kereskedési napon azután visszakúszott előző heti szintjére, és mindössze harminc ponttal zárt alatta. A részvényekre rekordalacsony forgalmak születtek, az átlagosan ötmilliárd alatt maradó volumen pedig még az elmúlt hetek gyatra átlagától is messze elmaradt. Egy éve még egy nap alatt produkált annyi forgalmat a tőzsde, mint most egy hét alatt, és ezt nem nagyon lehet az azóta kivezetett BÁV, Humán és Fűzfői számlájára írni.

A hét vesztese ismét a Graphisoft lett, a társaság kalendáriumában valószínűleg már havi rendszerességgel beütemezett profit warningok egyikével találkozhattunk a héten, melynek eredménye 17,6 százalékos esés lett, az 1240 forintos árfolyamot elnézve nem sok kétsége lehet az embernek a részvényből nem egészen egy éve még hatezer forint felett jegyzők lelkiállapotáról…

Érdekes képet mutatnak a múlt héten legjobban teljesítő részvények. A tőzsde általános negatív megítélése és az érthető visszafogottság mellett a nagyobb forgalmú papírok egy-két százalékos óvatoskodása mellett a spekulatív papírok kerültek előtérbe. A Humet 25, a Phylaxia 16 százalékot ugrott, és öt százalékos javulást mutatott a Prímagáz is. Volt, akinek a 750 forintos Zwack osztalék jelentette a meggazdagodás reményét, a likőrpapír is öt százalékkal javult.

Összecsaptak a gigászok a már elcsendesedett vegyipari fronton. Az orosz fél a Borsodchem és a TVK összeolvasztásával riogatta a részvényeseket, amit a Mol viszont kategorikusan elutasított. A magyar olajcég meglepő tranzakciót hajtott végre a héten, részesedésének egyharmadát értékesítve a TVK-ban. Visszavásárlási opciót is eszközölt azonban, nyilvánvalóvá téve, hogy nem akarja feladni tiszamenti hídfőjét. Sőt, a készpénzre váltott részesedésből nagy eséllyel további résztulajdon vásárlását is borítékolhatjuk. A Molhoz kapcsolódó másik fontos hír a héten a gdanski finomító pályázata volt. A lengyel fél döntés helyett gondolkodási időt kért, egy hónappal elhalasztva a privatizációs döntést, függőben hagyva ezzel a játszmát a Mol és az angol pályázó között.

Végül az aktuális hétre vonatkozólag: már péntekig is jelentős makroadatok publikálása várható az USA-ban, de a hét utolsó napjára időzítették az igazi durranást, a munkaerőpiac mérőszámai mellett a nagykereskedelmi értékesítések, illetve a lakossági hitelfelvételek adatai is a részvénypiacok elé kerülnek. Itthon sem unatkoznak majd a makroelemzők, a ma közölt, gyengének minősülő termelői árindex után holnap a folyó fizetési mérleg, szerdán pedig az ipari termelés februári adata jelenik meg, bár túl nagy forgalmat ezek sem generálhatnak tőzsdénken. Mától új indexkosár lépett életbe, a BUX súlytól szépen búcsúzó Prímagáz mellett a Mezőgép is emelkedéssel hagyta el az indexet.

Tõzsdeindexek
Index pénteki záróár Változás egy
hét alatt, %
Változás az év
eleje óta, %
BUX
6652,5
-0,36 %
-15,25 %
Varsó WIG
14698,9
-0,10 %
-17,64 %
Prága PX50
425,5
-2,83 %
-11,08 %
Frankfurt DAX
5830,0
5,15 %
-9,38 %
Párizs CAC
5180,5
4,63 %
-12,59 %
London FTSE
5633,7
4,28 %
-9,46 %
Nikkei 225
12999,7
-1,63 %
-5,70 %
Hang Seng
12760,6
-0,72 %
-15,47 %
Dow Jones IA
9878,8
3,93 %
-8,42 %
Nasdaq
1840,3
-4,58 %
-25,51 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik