Belföld

Mi újság, e-kereskedelem – tendenciák a nagyvilágban

Az Economist Intelligence Unit (EIU) által készített tanulmány 331 észak-amerikai, európai és ázsiai cégvezető válaszait sűríti magába. A felmérés a következő szempontok szerint készült:

• a felsőszintű menedzsment részvétele az elektronikus kereskedelemben,

• a vállalati webhelyek fejlettsége.

Elengedhetetlen a felsővezetők aktív részvételeA kutatásból az derült ki, hogy stratégiák sikere nagyban a felső szintű menedzsment aktív részvételén múlt. A megkérdezettek többsége, 58 százaléka vallotta, hogy cégükben a felsőszintű menedzsment tartja kézben az elektronikus kereskedelmi stratégiák végrehajtását. Ez viszont azt is jelenti, hogy a cégek fennmaradó 42 százalékánál nem kielégítő a vállalati menedzsment elkötelezettsége.

Az elektronikai ipar területén dolgozó csúcsmenedzserek érték el messze a legmagasabb besorolást, 80 százalékuk foglalkozik magas szinten elektronikus kereskedelemmel. A skála másik végén a gépjárműipar áll, ahol a megkérdezettek mindössze 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vállalatvezetés komolyabban foglalkozna internetes kereskedelemmel. Ebből az a következtetés vonható le, hogy ezek a bonyolult szállítmányozási és értékesítési problémákkal szembesülő cégek jóval nehezebben tesznek eleget az internetes kereskedelmi stratégiái által támasztott követelményekkel.

A felsőszintű menedzsment elkötelezettsége

Napjainkban a legtöbb cégnek van már stratégiája az elektronikus kereskedelmet illetően, kérdéses viszont, hogy mennyire gyorsan és hatékonyan valósulnak meg ezek a tervek.

A vállalati weboldal fejlettsége

Az egyes iparágak technológiai fejlettségét ma már az online arculat, szolgáltatás és tartalom mentén is rangsorolják.

Milyen lehetőségeket kínálnak?

Az egyik végletet azok a cégek képviselik, amelyek honlapjaikon mindössze termékismertetőket, vagy éves beszámolókat helyeznek el, a másik oldalon a vállalatok a megrendeléstől a fizetésig teljes üzleti tranzakciók lebonyolítását is kínálják netes platformon, és elérhetővé teszik kiszolgáló háttérrendszereiket. Ez utóbbi kapcsolatok azért fontosak, mert elősegítik, hogy minél több üzletet minél gyorsabban lehessen tisztán elektronikus úton lebonyolítani.

A vállalati honlapok túlnyomó többsége – 71 százalékuk – tisztán informális. A vezető helyen a pénzügyi szektor áll, itt a vállalatok közel egynegyede kínál webhelyein a puszta információkon felül egyéb szolgáltatásokat, 11 százalékuk pedig üzletileg teljesen integrált netes elérhetőséget tart fenn.

Nem sokkal lemaradva követi ezt az ágazatot az elektronikai ipar és a piaci kereskedelmi cégek. A skála másik végén a gépjárműipar, a vegyipar, és a kommunikációs szektor áll. Ez az egyenlőtlenség abból is ered, hogy az elektronikus kereskedelem jó tíz éve éppen a pénzügy és az elektronika területén kezdte meg hódító útját – e cégek nagy része azóta dolgozik folyamatosan rendszerei integrációján, ezzel szemben a vegyipar és az autóipar viszonylag új jövevényeknek számítanak. Egyes, a kommunikációs ágazatban tevékenykedő cégek az elektronikus kereskedelem szempontjából a legfejlettebbek közé tartoznak a világon, mégis a legtöbb telekommunikációs mammutvállalat folyamatosan korszerűsíti rendszerét.

Milyen fejlődés várható?

A cégek továbbra is hatalmas léptékű fejlődésre számítanak a következő másfél évben. Akárcsak idehaza, nemzetközi vizeken is a pénzügyi szektorban várható a legnagyobb előrelépés. A sorban az elektronika és a fogyasztói piac webhelyei következnek; több, mint egyharmadukban teljesen integrált rendszerekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik