Belföld

Melyik hitel a kedvezőbb?

Hitelre vásárolná meg álmai fogyasztási cikkét, de nem tudja, hogy áruhitelt vagy személyi kölcsönt érdemesebb-e felvenni? A FigyelőNet utánajárt, olvassa el összefoglalónkat!

Ugye Ön is észrevette, hogy egyre kevesebb kamatot kap bankban elhelyezett pénze után? Ez egyfelől rossz hír, másfelől viszont azt jelenti, hogy a hitelből történő vásárlás is egyre olcsóbb megoldást jelent. Az alacsonyabb hitelkamatok persze a vásárlási kedvet csak fokozzák, mert így mind jobban megéri most elkölteni azt a pénzt, amit csak később kapunk meg.

Az áruhitelElőnyei:



•gyors hitelbírálat, mindössze fél óra

•”mindenki” számára elérhető

•kisértékű – 20-35 ezer forintos – vásárláshoz is használhatja

Hátrányai:

•legfeljebb 300-500 ezer forint vehető igénybe

•rövidebb, maximum 3 éves futamidő

Ma már szinte valamennyi banknál hozzájuthat személyi kölcsönhöz. Az áruhitelről azonban ugyanez nem mondható el, hiszen csak a legnagyobb lakossági bankok kínálják ezt a terméket, igaz azokat a bankfiókok mellett gyakran a vásárlás helyszínén is.

Az utóbbi időszakban Magyarországon is megjelentek a kizárólag áruhitelezéssel foglalkozó hitelintézetek (Magyar Cetelem, Credigen, stb.) Az összeállításunk következő részében ezekről olvashat majd!

Azoknál a bankoknál azonban, ahol mindkét fajta hitel felvételére lehetőség nyílik, jogosan merül fel a kérdés, hogy melyiket válasszuk: a személyi kölcsönt vagy az áruhitelt?

Eltérő feltételek

Mivel a személyi kölcsön nagyobb összeg felvételét teszi lehetővé, és általában hosszabb futamidejű, mint az áruhitel, ezért igénylését is szigorúbb feltélekhez kötötték.

A személyi kölcsönElőnyei:



•nagyobb összegű – maximum 1-5 millió forint – vásárláshoz is elég

•hosszabb távra, akár 5 évre is hozzájuthat

•több vásárláshoz is felhasználhatja

Hátrányai:

•a hitelbírálat jellemezően 2 munkanap

•szigorúbb feltételek

Ez néhány ügyfél számára elérhetetlenné teheti a személyi kölcsönt. Igaz, a termékek kondícióinak kialakításakor a bankok nem ugyanarra a célcsoportra koncentráltak.

Ilyen kitétel lehet, például a magasabb jövedelem, a hosszabb ideje tartó folyamatos munkaviszony, vagy a többhónapos számlamúlt. Az áruhitel választásánál még azzal is számoljon, hogy a vételár egy részét – maximum 10-20 százalékát – a vásárláskor önrészként le kell tenni. Mindkét termék közös vonása ugyanakkor, hogy kezes és fedezet nélkül igénybevehető.

Mi is az a THM?A teljes hiteldíj mutató (THM) az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és hiteldíj egyenlő az ügyfél által a folyósításkor a pénzügyi intézménynek fizetett költségekkel csökkentett hitelösszeggel – mondja ki a kormányrendelet. Magyarul fogalmazva ez megmutatja, hogy mekkora kamatot is fizetünk (a névleges kamaton felül a kezelési költségek, a hitelbírálati díj és egyéb más költség) azért a konkrét összegért, amit a kezünkbe ad a bank. Vigyázat! Az eltérés igen nagy lehet.

Melyik az olcsóbb megoldás?

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy Ön csak akkor szembesülhet ezzel a választási dilemmával, ha 100-500 ezer forint értékben nézett ki magának valamit. Az igénybe vett összeget pedig legfeljebb 3 éven belül fizetné vissza. Az eredményeket az alábbi táblázat foglalja össze.

A négy bankból háromnál egyértelműen az áruhitel kerül ki győztesen, de a két termék költségei közötti eltérés a negyedik banknál sem haladja meg az egy százalékpontot.

Tanácsoljuk, hogy…

Vásárlási döntése előtt hasonlítsa össze az áruvásárlási hitel és személyi kölcsöne hiteldíjmutatóját!

Az alacsony hitelkamat még csak fél siker. Győzödjön meg róla, hogy a hitelbírálat, és a kezelési költség, valamint az egyéb jutalékok felszámítása után is olyan kedvező-e a hitel, mint első pillantásra tűnt! Tulajdonképpen ebben nyújt segítséget a THM is!

Ha ugyanannak a banknak a betétszámlájáról törleszti a hitelt, akkor némileg – éves szinten 1-2 százalékponttal – olcsóbb a hiteltörletsztés

Akkor vegyen fel hitelt, amikor akcióban kínálják!

Nézze meg melyik bank mit is kínál pontosan!Személyi hitelek:



OTP Bank

Budapest Bank

Kereskedelmi és Hitelbank

CIB Bank

Postabank

Raiffeisen

Citibank

Áruhitelek:

OTP Bank

Budapest Bank

Kereskedelmi és Hitelbank

Postabank

Ezeket ne felejtse el magával vinni:

személyi igazolvány

jövedelemigazolás, amely alkalmazottaknál munkáltatói igazolás, vállalkozóknál APEH igazolás a személyi jövedelemrôl, nyugdíjasok esetén pedig az utolsó havi nyugdíjszelvény ill. folyószámla-kivonat

Ezentúl még jó, ha magával visz:

egy másik személyazonosító okiratot (adókártya/TB-kártya/jogosítvány/útlevél), illetve vállalkozói, vagy nyugdíjas igazolvány

az utolsó kiegyenlített telefonszámlá és egy másik közüzemi számlát

Ajánlott videó

Olvasói sztorik