Mindmostanáig a bankárok szűk körén kívül bizonyára nagyon keveseknek volt fogalmuk arról, hogy működik Bécsben egy magyar pénzintézet, a Central Wechsel- und Creditbank – röviden CW Bank -, a Magyar Nemzeti Bank leánygyermeke. Méghozzá 1918 óta, 75. születésnapját 1993-ban meg is ünnepelték. Ma már viszont a szorgalmas újságolvasók is értesülhettek róla: ez a huncut bank hatalmas (70-100 milliárdos forintos) veszteséget “termelt”, amit végső soron az adófizető polgároknak kell megtéríteniük. Abban viszont, hogy az utóbbi éveknek még csak nem is a legjelentősebb bankbotránya a közbeszéd tárgya lett, döntő szerepe volt annak, hogy ezt az ügyet egy csúf politikai játszmában ütőkártyának használták fel azok, akik az igazság bajnokának szerepében léptek fel.
Földvári Zsuzsa:
Csődbank a Kartnerstrassén
364 oldal
HVG Kiadói Rt., 2000
Ára: 1800 forint
Oknyomozás
De térjünk a rázós tárgyra, ámbár köztudottan egy bank szövevényes tevékenységét megismerni módfelett nehéz feladat. Földvári Zsuzsa mégis erre vállalkozott Csődbank a Kärtnerstrassén című könyvében, amely az oknyomozó újságírás színvonalas és ritka példája. A HVG bécsi tudósítója egy évig tartó szorgos munkával gyűjtötte össze mindazokat az információkat, amelyek bemutatják a CW Bank működését nagyban meghatározó külső és belső körülményeket. Munkája nagy bőségben tartalmaz tényeket, nyilatkozatokat, dokumentumokat, valamint izgalmas beszélgetéseket.
Objektivitás
A szerző általában tartózkodik a kommentároktól, s ezzel az olvasóra hagyja a tanulságok levonását. A recenzens ezért a részletesebb ismertetés helyett csupán néhány szerény következtetést szándékozik levonni a CW Bank kalandos történetéből. E viharos kor- és kórtörténetben egyébiránt kifejezésre jutnak a rendszerváltásnak és a kapitalizmus “újjáélesztésének” mindazok a jellemzői, visszásságai és következményei, amelyekben a zavaros és kusza politikai viszonyok jelentős szerepet játszottak.
A CW Bank “haszna”
Bizonyítandó ezt a felettébb elcsépelt megállapítást, abból kell kiindulnunk, hogy az “átkosban” szükség volt a bécsi bankra. Kevéssé átlátható ügyleteihez pedig ideális terep volt a semleges Ausztria, vajszívű bankfelügyeletével, elnéző jogszabályaival.
Mégpedig nem csupán kötvénykibocsátásra, a “baráti” országok közötti konvertibilis kereskedelem lebonyolítására, a külkereskedelmi vállalatok bizonyos üzleteinek finanszírozására, hanem a Cocom-tiltások kijátszására, a fejlett technika megszerzésére és nem utolsósorban a nyugati testvérpártok anyagi támogatására, továbbá az ég tudja még, mi mindenre. A “műintézet” ezzel virágzott, s sokáig szép nyereséget is hozott, bizonyítván azt a Bertold Brechtnek tulajdonított – kissé átigazított – mondást, hogy a bankalapítás mindenkor sokkal gyümölcsözőbb, mint a durva bankrablás.
A Szovjetunió összeomlása, a posztszocialista országok közötti kereskedelem mélypontra zuhanása, na meg a hazai rendszerváltás azonban a CW Bank számára is új helyzetet teremtett, amire senki sem készült fel. A régi “szoci” partnerek eltűntek a süllyesztőben, megszűnt a teljes biztonságot jelentő állami garancia, növelte az üzleti kockázatokat az iraki háború, a jugoszláviai intervenció.
Gyanús ügyfelek
Eközben számos régi becsületes ügyfélből lelkiismeretlen vállalkozó lett, feltűntek az “új partnerek”, a maffiákhoz közelállók, a gengsztergyanúsak, a volt titkosszolgálatok tagjai, a több útlevéllel – és állampolgársággal – rendelkező gátlástalan “üzletemberek”, akik szorgalmasan fejték a bankot, nagy hiteleket vettek fel, amit eszük ágában sem volt visszafizetni. (E rémtörténetekből színes csokrot mutat be a könyv.) Ezen az áldatlan állapoton – és a bank felháborítóan rossz hitelminősítési rendszerén – az egymást gyorsan váltó, hazulról küldött főnökök csak lassacskán tudtak változtatni. Addigra azonban már beütött a vész.
Közbevetőleg: részleges megoldást hozhatott volna, ha a többi kereskedelmi bankhoz hasonlóan ezt a pénzintézetet is konszolidálják, időben leírják a veszteséget, hogy tiszta lappal kezdhessen új életet.
Politikai játszma
Ez azonban nem így történt. S ezzel elérkeztünk a bank rút és visszataszító végjátékához. Méghozzá úgy, hogy a CW ügye Surányi-üggyé vált. Idézzünk a könyvből két véleményt: mesteri rendezés, uszuló kedélyek, viharos belpolitikai események kísérik az 1999-ben kirobbant CW-válságot. És tovább: nemtelen az a módszer, amellyel az Orbán-kabinet a CW Bank körül kevert botránnyal akarja lejáratni, ellehetetleníteni Surányi Györgyöt, egyszersmind nehezítve ezzel a jegybank önálló működését.
Nos, akár így van, akár másképpen, az biztos, hogy – kerül amibe kerül – a sáros bankot rövidesen felszámolják, és bűnbakokat is bizonyára találnak. A legfontosabb azonban az, hogy rövidesen új lakó költözik a Szabadság térre, méghozzá olyan pénzügyér, aki megfelel a legfőbb (had)úr bankelnökkel kapcsolatos elvárásainak. Az pedig, hogy a Kärtnerstrassén magasodó értékes és patinás kísértetkastélyt, amelyre már sokan fenik a fogukat, végül is ki, hogyan és mennyiért fogja “lenyúlni”, talán örökre üzleti titok marad. Aki pedig többet akar tudni e lebilincselő, fordulatos botránykrónikáról, olvassa el a könyvet. Érdemes.
