Belföld

A gazdasági kabinet Balatonfüreden

(MTI-ECO) A kormány a helyi önkormányzatokkal együttműködve hosszú távú fejlesztésekről tárgyalt a balatoni régióval kapcsolatban. Ennek első lépéseként a 2001-2002-es költségvetésben a Balaton Fejlesztési Tanács rendelkezésére bocsátott pénzösszeget a korábbi négyszeresére növelték, és most már meghaladja az egymilliárd forintot. A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy döntés született a balatoni hajózás jövőjéről is. Az önkormányzati vezetők és a miniszterek egyetértettek abban, hogy a Balatoni Hajózási Rt.-t leválasztják a MAHART-ról, és a részvények 51 százalékát az önkormányzatok rendelkezésére bocsátják, így a balatoni hajózás a kikötővel rendelkező önkormányzatokhoz kerül. A részvények maradék 49 százalékára olyan tulajdonostársat nevez meg a kormányzat, amelynek kiválasztásában az önkormányzatok részt vettek, és amelynek személyével egyet tudnak érteni. A kormány a Széchenyi-tervben is megfelelő teret nyit a balatoni régió számára - mondta Orbán Viktor. Fónagy János elmondta, hogy az M7-es út felújítását a kormány az azonnali feladatok közé sorolta. Ennek megfelelően a műszaki előkészítés megkezdődött és folyamatban van a szerződés kötése a nyertes pályázóval. A rekonstrukció keretében először a bal pályát szélesítik ki Budapest-Székesfehérvár között, majd a jobb pálya rekonstrukciója következik, és ez év végéig be is fejeződik - közölte a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik