Belföld

FigyelőBarométer – december 29.

Vissza Bokrost a PM-be! (+3 pont) Kevesebb turista szilveszterkor. (-1 pont) Indul a rendőrségi pontgyűjtő akció! (18 pont = 1 jogsi) Vészesen emelkedik a FigyelőBarométer!

Varga Mihály, januárban hivatalba lépő pénzügyminiszter, kiszámíthatóbb működésű minisztériumokat szeretne, ezért a tárcaközi egyeztetéseken határozottabb álláspontot képvisel majd. A gazdaságpolitikai döntések előkészítése során a pénzügyminisztérium markánsabban jelen kíván lenni, sőt a gazdasági előrejelzések területén is erősítenek. A leendő pénzügyminiszter úgy véli, hogy a piaci szereplők számára felértékelődött a kormányzati előrejelző munka. Fontosnak tartja azt is, hogy lezárják az értékpapír-piaci törvénycsomag előkészítését, mivel az a cél, hogy a Budapesti Értéktőzsde vonzó legyen a befektetők számára, amihez a szükséges állami támogatást meg kívánja adni. Az új pénzügyminiszterrel kapcsolatosan a FigyelőNet megkérdezte olvasóitól, hogy mi változik azután, hogy Varga Mihály veszi át a tárca vezetését. A válaszadók többsége (38 százalék) szerint végleg a politika nyert a szakértelem felett, nagy azoknak az aránya is (35 százalék), akik úgy gondolták, hogy marad a Járai vonal, és nagyon kevesen szavaztak arra (7 százalék), hogy a szakértelem kerül ki győztesen a politika ellenében. Érdekes, hogy sokan (22 százalék) “Vissza a Bokrost a PM-be!” válaszra kattintottak… Ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni…

PonttáblázatBűncselekményekért kapható pontok:



• Segítségnyújtás elmulasztása: 7

• Közúti veszélyeztetés: 7

• Közúti baleset okozása: 4

• Járművezetés ittas vagy bódult állapotban: 7

• Járművezetés tiltott átengedése: 7

• Cserbenhagyás: 7

Szabálysértésekért kapható pontok:

• Járművezetés az eltiltás tartama alatt: 1

• Ittas vezetés: 1

• Sebességkorlátozás jelentős túllépése: 1

• Az elsőbbség szabályainak megsértése: 1

• Vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése: 1

• A közúti közlekedés rendjének megzavarása: 1

• Engedély nélküli vezetés: 1

• Biztonságos közlekedésre alkalmatlan jármű vezetése üzemképtelen fék, kormányberendezés esetén: 1

• Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése,

amennyiben a jogsértés más helyen meg nem határozott

körbe nem sorolható: 1

• A megengedett sebességhatár legalább negyedével történő átlépése: 1

• Irányjelzés szabályainak megszegése: 1

• Bekanyarodási szabályok megsértése: 1

• Megfordulás, hátramenet szabályainak megszegése

autópályán, autóúton: 1

• Megállás útkereszteződésben: 1

• Megállás kijelölt gyalogos-átkelőhelyen,

valamint a gyalogos-átkelőhely előtt: 1

• Távolsági fényszóró használatára vonatkozó szabályok

megszegése: 1

Forrás: Magyar Hírlap

Gyengébb idegenforgalmi bevételre számítanak szilveszterkor a szakemberek. Még mindig vannak üres szállodai szobák, sőt a Malév járataira is lehet jegyet kapni. Leginkább Olaszországból, Németországból és nyugat-európai államokból érkező turisták búcsúztatják hazánkban az óévet. Nagyon kedveltek a vidéki gyógyszállók, ahol nemcsak az évfordulóra, hanem január első napjaira is elkeltek a szobák. Érdekes tendencia, hogy a magyarok nem igazán szeretnék máshol ünnepelni az újévet. Már tavaly is kevesen utaztak külföldre, ezért az idén sem várnak nagy rohamot a utazási irodák.

Már csak néhány nap van hátra, és az autóban is hordhatunk magunkkal egy “ellenőrzőkönyvet”, hisz valahova fel kell jegyeznie a kéksapkás “tanár bácsinak” a fekete pontokat. Figyelem! Január elsejétől indul a rendőrségi pontgyűjtő akció! Csak 18 pontot kell összegyűjteni, és fél év balesetmentes gyaloglással és kötelező “utánképzéssel” jutalmazzák a győztest, igaz a pontjait nullázzák, így kezdheti majd elölről a játékot. Már nem kell sokat aludni, és hamarosan elindulhat a ponttőzsde is, ahol az utakon szerzett pontjaival kereskedhet. Kezdőtőkéjét már január elsején megszerezheti, mivel az ittas és bódult vezetést 7 kemény ponttal jutalmazzák…

Eredményekben Gazdag és Boldog Új Évet, valamint balesetmentes vezetést Kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik