Belföld

Jótékony ajándékok

Egyre több cég él a marketing jellegű adományozás lehetőségével. Különösen a karácsonyt megelőző hetekben akadtak példák az új szokás terjedésére.

Üzleti körökben sikknek számít a megszokottól eltérő karácsonyi ajándékot küldeni a partnernek. Amerikában ebből a divatból jótékonysági szervezetek is profitálhatnak: egyes üzletemberek újabban azzal lepik meg a másikat, hogy a nevükben jótékony célra fordították azt az összeget, amelyet ajándékra szántak.

Jótékony ajándékok 1Marketing eszköz

Magyarországon a rászorulók megsegítése még nem az üzleti partner megörvendeztetésének eszköze, az adakozás inkább marketingcélokkal párosul, jellemzően a multinacionális cégeknél. A Kraft Jacobs Suchard Hungária Kft. például 2 százalékot juttat a Milka szaloncukrokból származó árbevételéből az Aranyág Alapítványnak.

A forgalomarányos támogatással nyilván jó néhány vásárló megnyerhető arra, hogy az adott terméket válassza, hiszen szimpatikus lehet, hogy egy cég a köz javára áldoz. Ugyanakkor a fogyasztó teljes joggal érezheti azt, hogy maga is jó ügyet támogat anyagilag. E társaságok – abban a reményben, hogy ez növeli a közvélemény irántuk érzett bizalmát – arról is gondoskodnak, hogy a jótékony célra felajánlott összeg sorsa nyilvánosságot kapjon.

A Sara Lee akciójaA cég tavaly a Douwe Egberts márkához kötődően indított promóciót: az év utolsó hónapjaiban minden egyes eladott kávé utáni bevételből bizonyos százalékot kaptak a világhírűvé vált mentőkutya, Mancs gazdái, a Miskolci Speciális Mentők. A non-profit alapon működő mentőcsapat komoly anyagi nehézségekkel küzdött, problematikussá vált számára a mentőakciókhoz szükséges védőruhák és technikai felszerelések beszerzése.

Az akció mérlege: a karácsonyhoz kapcsolt akció ideje alatt több mint tízmillió forint gyűlt össze a csapat részére, s abból a speciális felszereléseken túl egy terepjáróra és egy új kiképzőpálya építésére is futotta. A fogyasztók az idén is találkozhatnak Mancs képével a kávécsomagokon.

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány és a McDonald’s Magyarországi Étteremhálózat Kft. december 2-án immár nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági napját, a McHappy Day-t. Ezen a napon minden BigMac árából kétszáz forinttal az első magyarországi Ronald McDonald ház bővítéséhez járulnak hozzá. Ez tavaly szeptemberben nyílt meg Budapesten, s olyan vidéki családok számára nyújt ingyenes átmeneti otthont, amelyeknek súlyos beteg gyermekét a közeli kórházak egyikében kezelik. A magyarországi McDonald’s éttermekben az idén is több száz művész, sportoló, közéleti személyiség árusított BigMacet, de olyan település is akadt, ahol a helyi polgármester is a pult mögé állt. A várnegyedbeli Hilton szállóban rendezett adománygyűjtő esten 11,8 millió forint gyűlt össze, s ehhez jön még a BigMac-értékesítésből befolyt összeg.

Tavaly az ezüstvasárnap, az idén pedig a bronzvasárnap előtti napon tartották a McHappy Dayt, ám az időzítést nem a közeli karácsony szabta meg, hanem az előrejelzések szerinti várható kiemelkedő forgalom.

Jótékony ajándékok 2Adománygyűjtés

Az 1989-ben alakult Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) minden évben hagyományosan november harmadik hetének csütörtökén, a hálaadás napján rendezi adománygyűjtő estélyét – idén 9 millió forintnyi tárgyi, illetve 6 millió forint pénzbeli adomány gyűlt össze az eseményen.

Ez az arány eltér a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szokásostól, ott ugyanis a pénzbeli adományokat részesítik előnyben a támogatók. A hazai adakozási gyakorlat más tekintetben is változhat még.

Hogyan adományozzunk és hogyan kérjünk adományokat?

A kamara elnökhelyettese – aki több magyarországi szervezetben is jótékony szerepet vállal – problematikusnak tartja, hogy hazánkban a rászorulók nem tudják megfogalmazni, mire is van szükségük. Ráadásul az adománykérőknek üzleti fejjel kellene gondolkodniuk.

Óriási előny, ha a vállalat nem a kérelmek beérkezésének sorrendjében támogatja a rászorulókat, amíg telik az erre a célra szánt éves keretből – miként teszi azt jó néhány magyar cég -, hanem specializálja ezt a tevékenységét, s egy adott területet karol fel. Ahhoz a céghez nem fordul már támogatásért egy művészeti rendezvény szervezője, amelyről köztudott, hogy a rákos gyermekek gyógyítására áldoz. Sokkal hatékonyabban tudja tehát felhasználni a pénzét az a támogató, amely profivá válik egy szférában.

Jótékony ajándékok 3A Dow például rendszeresen támogatja a Habitat for Humanity nevű szervezetet, amely azokon igyekszik segíteni szerte a világban, akiknek nincs fedél a fejük fölött. Mégpedig úgy, hogy összehozza a pénzzel rendelkező csoportokat azokkal, akiknek szaktudásuk, illetve idejük van.

Itthon a váci önkormányzat például földterületet ajánlott fel otthontalanok részére, a Habitat pedig egy bizottság által kiválasztott tíz családnak házat épített. A kedvezményezettekkel szemben azt a követelményt támasztották, hogy legyen munkahelyük – amely szavatolja, hogy jó ideig megtartja őket (ezáltal hitelt is szerezhettek), családjuk, gyermekük, s ajánljanak fel ötszáz munkaórát az önkormányzat számára. Jimmy Carter volt amerikai elnök is minden évben részt vesz ácsként egy-egy ilyen építkezésen, s Vácott a Dow amerikai csúcsvezetői is dolgoztak.

A cikk elkészítésében Gódor Éva (a Kraft Jacobs Suchard PR-menedzsere), Száraz Gábor (a McDonald’s Magyarország kommunikációs koordinátora) és Rajki Zsuzsa (az AmCham elnökhelyettese, a Dow Hungary Vegyipari Kft. vezérigazgatója) voltak segítségünkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik