Belföld

FigyelőBarométer – december 20.

Fordulat a Fed politikájában, félelem a recessziótól (-1). Már mindegyik hitelminősítőnél befektetői kategóriát kapott Magyarország (+2). Korrigálják a közalkalmazotti béreket (+1). Emelkedik a FigyelőBarométer.

Mondja el véleményét!Ön szerint milyen a gazdaság hangulata? Merre mozdítaná el a FigyelőNet Gazdasági Barométerét? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!

Kattintson ide!

Zárás előtt zuhanással reagált a Wall Street arra a hírre, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mégsem döntött kamatcsökkentésről, legfeljebb kilátásba helyezte azt, amikor a recesszió veszélyére hívta fel a figyelmet. Azt persze csak a legmerészebbek és a legoptimistábbak remélhették, hogy az utóbbi másfél évben mindig inkább a gazdaság túlfűtöttségétől tartó, rendkívül óvatos jegybanki vezér, Alan Greenspan most az első apró jelekre változtat a politikáján, és fordít a szigoron. Már az is jelentős fordulatnak számít a lassan manőverező intézmény politikájában, hogy egyértelmű utalást tett a veszélyekre. Arra tehát, hogy az elmúlt évek eltúlzottnak tartott növekedési üteme után most már inkább egy esetleges gazdasági visszaesés kockázata van jelen az amerikai gazdaságban. A Fed tegnapi ülése azt jelzi: új korszak köszönthet be a világgazdaságban, most már nem azon kell drukkolnunk, hogy miként használhatjuk ki a tengerentúli gőzhengert, hanem azon kell gondolkozni, hogy át kell-e értékelni az elkövetkező évekre kijelölt pályát.

Egyelőre persze itthon inkább az elmúlt évek, a Bokros-csomag stabilizációs lépései óta eltelt időszak gyümölcseit aratjuk le. A Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő – utolsóként a hasonló nagy cégek sorában – egy kategóriával feljebb sorolta Magyarországot, és befektetői minősítést adott. Az a győzelemsorozat, amelyet hazánk a hitelminősítők körében arat, annyiban szól a jelenlegi kormányzatnak is, hogy nem rontott sokat az 1995 után kialakított gazdasági feltételeken, nem veszélyeztette a fenntartható növekedés pályáját. A januártól távozó Járai Zsigmond pénzügyminiszter nagy érdeme ez, ami persze nem menti őt abban, hogy nem sikerült tartóssá tennie az infláció mérséklődését. A nemzetközi környezet, így az olajárak szárnyalása, valamint az euró gyengélkedése persze nem segítették ebben, de a korábbi pénzügyminiszterekhez képest mindenképpen váltást hozott annyiban, hogy a pénzromlás ütemének leszorítása már nem szerepelt a prioritásai között.

Ennek elsősorban a hányatott sorsú közalkalmazotti réteg látta kárát, ebben a szférában az idén reálbércsökkenést voltak kénytelenek elviselni az alkalmazottak. A bérkorrekcióról éppen tegnap döntött a kormány, ami azt jelenti, hogy jövőre visszamenőlegesen pénzükhöz jutnak. Egyik szemük sír, a másik nevet: részben persze örülhetnek annak, hogy a rosszul tervezett infláció káros mellékhatásait kiigazítják, de az eddig hiányzó pénz kamatait senki sem téríti meg nekik. Ráadásul szinte biztosak lehetnek abban, hogy jövőre ugyanezt játsszák el velük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik