Belföld

FigyelőBarométer – december 13.

Majdnem megnyugtató reklámtörvény (-1). Kellemetlen hírek az inflációról (-2). Negatív országimázs (-2). Zuhan a FigyelőBarométer.

Bár a reklámtörvény megváltoztatásáról szóló módosító indítványok eredeti célja az EU-jogharmonizáció volt, már-már úgy tűnt, hogy az eredeti szándék elvész a módosító indítványok rengetegében. A tegnapi szavazás előtt elterjedtek olyan pletykák, amelyek szerint sikerült némi engedményt kicsikarniuk a dohánylobbistáknak, azután mégiscsak megszavazta a parlament a dohánytermékek közvetlen vagy közvetett reklámozásának tiltását. Legalábbis a nyomtatott sajtóban, mert jó magyar szokás szerint azért hagytak könnyen kinyitható kiskaput a honatyák: a tilalom ugyanis nem vonatkozik például a dohányáru eladási helyén való bemutatására és feltüntetésére, és bizonyos esetekben felmentést adhat a tiltás alól a gazdasági miniszter is – nyilvánvalóan kivételt fog tenni legalább egyszer egy évben, a Forma 1-es autóversenyek idején. Szerencsére a törvény szavazásakor a Fidesz is elővette józanabbik eszét – nem tudni, hogy a szakmai tiltakozásoknak köszönhetően-e -, és végül nem fogadta el egyik képviselőjének módosító indítványait, vagy legalábbis nem abban a formában, ahogy ő benyújtotta. Így például bár elfogadta azt a tiltást is, hogy a szexuális szolgáltatásokat csak a pornográf szaksajtókban és boltokban szabad közzétenni, szerencsére nem a Babák Mihály által megfogalmazott formában, amely megtiltotta volna a “szexuális ingerkeltésre alkalmas reklámokat” (mely megfogalmazás, valljuk be, szinte mindenre alkalmazható lenne – akár egy rövid szoknyára is). Mondhatnánk azt is, hogy minden jó, ha jó a vége: habár a reklámszakma nem teljesen értette, hogy mit akar a törvényhozás, végül is sikerült olyan változtatásokat megfogalmazni, amelyek nem lehetetlenítik el a marketingkommunikációt (legalábbis nem teljesen).

(Lásd korábbi írásunkat: Reklamáló reklámozók)

Tegnap tette közzé novemberi inflációs adatait a KSH, az érték némileg magasabb az elemzői várakozásoknál. Számszerűsítve: az elmúlt hónapban 10,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest. Ez elsősorban az élelmiszerárak drágulásának volt köszönhető, de nem elhanyagolható szerepe volt benne a szolgáltatások 10,5 százalékos emelkedésének sem, ami még a szakembereket is meglepte. Igaz, hogy az elemzők szerint decemberben lassulni fog az infláció, de várhatóan még így is meg fogja haladni a – mondjuk így – lélektani határnak számító tíz százalékot. Lélektani határ, hiszen szép kerek szám, de sokkal szebb és “kerekebb” volt a kormány által év elején prognosztizált öt (hat) százalék, amiből semmi sem lesz. Tévedni persze emberi dolog, de nem kormányok és költségvetések esetében. Igazi aggodalomra azonban mégsem ez ad okot, hanem az, hogy a kormány nem látszik figyelembe venni az idei infláció jövő évre áthúzódó hatását, és továbbra is 5-7 százalékos előrejelzésekről beszél. Sok hibájuk volt az előző kormányoknak is, de legalább inflációs szempontból reális költségvetést kreáltak.

Nem tegnapi hírre reagált az egyik olasz geopolitikai folyóirat szerkesztősége, amikor nyilatkozatot juttatott el az egyik vezető magyar napilap római tudósítójához, amelyben kételyeinek és nemtetszésének adott hangot az Orbán kormány által összeállított lista miatt, amely tartalmazza azoknak a személyiségeknek a nevét és nyilatkozatait, akik – úgymond – hozzájárultak az ország negatív megítéléséhez. Tekintsünk el attól, hogy kik vannak a listán, és hogy a kormány egyik államtitkára szerint a listán nem az a személy szerepel, akit az olasz folyóirat említ – ez apróság. A nagyobb baj az, hogy a kormányban senkinek sem jut eszébe, hogy költhetünk milliárdokat országimázs-építésre, ha közben hosszú évek (és nem pénzek) munkáját romboljuk le egy-egy rosszul sikerült vagy rosszul megfogalmazott, de mindenképpen céltalannak látszó kormányintézkedéssel. A listával kapcsolatosan csak annak örülhetünk, hogy nem jogilag, csupán “erkölcsileg” ítélte el az “országról lejárató módon” beszélő poltikusokat, tudósókat, újságírókat, írókat…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik