Belföld

Mit csináljon kétmillió forinttal?

Hosszas gyűjtögetés után, hirtelen jött jutalom miatt vagy családi örökség eredményeként két millió forint állt a házhoz. Ha nem akarja rögvest elkölteni, olvassa el a FigyelőNet szakértőjének befektetési tanácsait. Megéri.

Először is, ugye világos, hogy kétmillió forint már olyan összeg, amelynek befektetése komolyabb átgondolást és utánajárást is megér.

Mire elég ez a pénz?

Irány a tőzsde! Két millió forint körüli összeggel már bátran elmehet egy brókercéghez, és részvényvásárlásba is vághat, feltéve persze, ha akár több évre is érintetlenül tudja hagyni a pénzt. Minél hosszabb ez az idő, annál nagyobb mértékben emelheti a tőzsdei részvényekbe fektetett hányadot. Ha egy évnél hamarabb kell majd előreláthatólag a pénz, akkor inkább kerülje el a tőzsdét.

Ha mégis a börze mellett dönt, akkor figyeljen oda az adózási változásokra, mivel az egyéni befektetők árfolyamnyereségét jövőre forrásadó terheli, szemben a befektetési alapokéval.

Saját állampapír? Ebből az összegből akár már saját maga is jegyezhet állampapírt, vagyis nem kell pénzpiaci alaphoz mennie. Ez most különösen jó lehetőség, mert a felfutó kincstárjegy-hozamok kihasználásra érdemesen magasak. Az elérhető 11-12 százalék 4-5 százalékponttal van a várható infláció fölött, ami rég nem látott biztos haszonnal kecsegtet. Ilyen típusú befektetésre akkor szánja rá magát, ha legalább három-hat hónapra nélkülözni tudja az összeget. De a magas kamatok miatt hosszú távú államkötvényt is érdemes venni.

Be a bankba! Más ötlet híján

valamilyen bankbetétbe még mindig teheti a pénzét, hiszen annak kamata havi lekötés esetén nem sokkal marad el az állampapírok hozamától.Itt csak azt kell megnézni, melyik bank az Ön számára legelőnyösebb.

Mire nem elég a pénz?

Ingatlan Az utóbbi időszakban szárnyaló ingatlanpiacon labdába sem tud rúgni. Az ennyi pénzzel is elérhető ingatlanalapok hozama pedig egyelőre nem tükrözi az ingatlanpiaci bumm hatását, s likviditásuk sem túl jó.Mit csináljon kétmillió forinttal? 1Műkincs Képet vagy régiséget vásárolni is kockázatos ennyi pénzzel, mivel még nem tudja diverzifikálni a befektetéseit. Ne tegye ki magát túl nagy izgalmaknak, hogy a falon lógó csendélet árfolyamát legyen kénytelen állandóan latolgatni.

Amerika is messze van. Az egyedi részvényeknél alkalmazott jutalékok és adózás miatt jelentős költségekkel jár az is, ha külföldi papírokat szeretne vásárolni. Amennyiben mégis külföldi tőzsdékre vágyik, csakis valamilyen külföldi portfoliót leképező banki alapon keresztül fektessen be, és csak akkor, ha több évre ott is tudja hagyni a pénzét.

Az Ön portfoliója: válassza ki, melyik illik Önre!

Szafari és … Ön hozzájutott kétmillió forinthoz, ennek örömére pedig elhatározta, hogy nyáron kenyai szafarira mennek. Kösse tehát le a szafarira való pénzt a bankban addig, amíg az utazást ki kell fizetnie. A maradékot – egy kisebb összeget levonva – tegye olyan pénzpiaci alapba, amely 30-40 százalékban részvényekbe fektet. Ez két-három év múlva jó pénzt ér majd, addig azonban még véletlenül se nyúljon hozzá. A fennmaradó kisebb összeget tegye a bankba, hogy legyen egy kis költőpénze, ha bármi történik.

A gyűjtögető. Bankszámla-kimutatása szerint Ön sok évi gyűjtögetés után elérte e bűvös 2 millió forintot. Most úgy látja, hogy ezt az összeget és a havonta még hozzáadódó 20-50 ezer forintot már nem érdemes bankban tartania, hiszen a nyugdíjig hátralevő 10-25 év alatt azon sokat veszthet. Érdemes tehát valamelyik befektetési alap jegyeit megvásárolnia, vagy – akár a brókerével való konzultáció után – 3-5 fajta magyar tőzsdei un. blue-chip részvényt is vehet. Ezek, – habár rövidtávon elég bizonytalan hozamot garantálnak – akár már öt év alatt is messze felülmúlhatják a banki hozamokat. Annak pedig, aki hosszabb távra gondolkozik, egyszerűen kihagyhatatlan.

A költekező. Év végi prémiumot kap és így pénzvagyona már eléri a 2 millió forintot. A következő években újabb pénzekre számíthat, de valamikor lakásfelújítás és autóvásárlás is vár még Önre.

Ebben az esetben a likviditás fenntartása az elsőszámú. Pénzét tehát ossza meg állampapír és bankbetét között. Ha a lakásfelújítás még legalább fél évet várat magára, úgy fél és egy éves állampapírokat vegyen, bankbetétjét pedig 1, 3 havonta kösse le tőkésítve. A kötvények részaránya 50 és 70 százalék között ideális.

Jó befektetést kívánunk!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik