Kalandozó óriásokIBM.
A cég augusztus közepén jelentette be, hogy 100 millió dollárt invesztál a most létesített élettudományok üzletágába. Az induló összeg elég szerénynek tűnik, annak fényében, hogy a Kék Óriás elemzői szerint 2003-ra az élettudományok információtechnológiai ráfordításai elérik a 9 milliárd dollárt. Ebbe az irányba mutat ugyanis az IBM-nek a hatalmas mennyiségű, kifejezetten biotechnológiai adattömegek feldolgozására, háromdimenziós megjelenítésére, szimulációs feladatok és hasonlók megoldására szolgáló Blue Gene (Kék Gén) szuperszámítógépének kifejlesztése is.
COMPAQ. A társaság szeptember végén hozta nyilvánosságra, hogy ugyancsak 100 millió dollárt fektet az élettudományokba. Egyik módszerük, hogy létrehoznak egy kockázatitőke-alapot az induló vállalkozások támogatására. Ennek jelentősége nem is annyira a kockázati tőke ráfordítások visszatérülésében rejlik (bár a cég vezetése abban bízik, hogy ezek is csinos summát hoznak majd), hanem a hálózatosodás elősegítésében.
Max Perutznak, az osztrák származású, de Angliában élő Nobel-díjas biológusnak még 22 évi izzadságos munkájába került, hogy az ötvenes évek végére kimutassa a hemoglobin fehérje struktúráját. Azóta exponenciális ütemben nőtt a megismert és leírt fehérjék száma, olyannyira, hogy jelenleg az ezeket tartalmazó adatbankban mintegy 13 ezer egyedi struktúrát találhatnak a további feldolgozást végző kutatók.
A technológiai folyamatok eredményeként rendezésre, elemzésre váró “nyers” adatok irdatlan tömege jelenik meg, feldolgozásukhoz pedig hatalmas számítási kapacitások és bonyolult, speciális szoftverek kellenek. A vázolt fejlődés egyik döntő tényezője, hogy a strukturális biológusok manapság a legfejlettebb műszerekkel dolgoznak: egyebek között kromatográfokkal, röntgen-sugaras diffrakciós készülékkel, mágneses magrezonanciás (NMR) spektroszkópiával.
Nem véletlen tehát, hogy a genetika az informatika egyre nagyobb mértékű alkalmazása mellett manapság genomatikává alakult. A bio- és főként a géntechnológiai kutatások (amelyeknek fő “fogyasztói” a gyógyszergyárak) rendkívül költségesek, viszont szerepük életfontosságú. No nem elsősorban a betegek számára, hanem inkább a piaci szereplők szempontjából, hiszen nagy profitot ígérnek az újdonsággal elsőként megjelenőknek, a mai éles piaci versenyben, így azután egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy leálljon a fejlesztésekkel.
Az elmúlt években sorozatos cégegyesülések mentek végbe a gyógyszeriparban. Úgy tűnik, a tőkekoncentráció imperatívusza törvényszerű, de legalább is igazolhatónak látszik, ha csupán a kutatás-fejlesztés költségeit nézzük. Míg a nyolcvanas években az évi 1 milliárd dolláros K+F ráfordítás álomértéknek számított, addig például jövőre egyetlen nagy cégnek, a Pfizernek az erre szánt büdzséje mintegy 5 milliárd dollárt tesz majd ki. Ekkora összegekkel már csodálatos kutatási infrastruktúra alakítható ki. E folyamatokat és a távlati trendeket ismervén teljesen természetesnek hat, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek sztárágazata, a mára mind inkább telítődési jeleket mutató informatikai ipar is felfedezte magának a nagy lehetőségeket. Szinte egy időben, alig egy-két hetes eltéréssel kapott szárnyra az a két hír, hogy az informatikai ipar két nagysága – először az IBM, majd a Compaq – jelentékeny összeggel nyomul a biotechnológiába.
Egyébként a két nagyvállalat törekvései sok tekintetben átfedik egymást, annak ellenére, hogy kezdeti közelítési módszereik látszólag eltérnek. Az IBM is segíti a biotechnológiai vállalkozókat kockázati tőkével és a saját kapcsolataival a hálózatosodásban, ugyanakkor a Compaq is belevágott speciális berendezések és rendszerek kiépítésébe, mint például a gének feltérképezéséhez és egyéb génkutatásokhoz alkalmas új tároló-rendszer fejlesztésébe.
Nagyon valószínű tehát, hogy a nagy informatikai cégek rövidesen egymás sarkán taposva invesztálnak majd a hatalmas lendülettel bővülő biotechnológiába, s hamarosan ebben a szegmensben is beindulnak a cégfelvásárlások és egyesülések.
