Belföld

Reggeli Helyzet – november 23.

Bizonytalanságok a Jegybank körül. (-2) A korrupció rossz fényt vet a kormánykoalícióra. (-1) Zűrzavaros helyzetben a BorsodChem. (-1) Esik a FigyelőBarométer.

Mondja el véleményét!Ön szerint milyen a gazdaság hangulata? Merre mozdítaná el a FigyelőNet Gazdasági Barométerét? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!

Kattintson ide!

Immár sorozatban látnak napvilágot találgatások és rejtett politikai üzenetek a Magyar Nemzeti Bank jövője felől – pedig éppen ez az, amit messze el kellene kerülni. Hetente hallhatunk olyan pletykákról, hogy ki lesz Surányi György utódja márciustól – amikor is mandátuma lejár -, amit a hírbehozottak természetesen tagadnak. Járai Zsigmondot, jelenlegi főfiskusunkat tartják a legesélyesebbnek a pozícióra, ami önmagában nem is lenne probléma, hiszen szakértelmét senki sem kérdőjelezi meg. Ma már az állítólagos forgatókönyv is napvilágot látott, amelyben Járai akár már január elsejével lemondhat jelenlegi miniszteri pozíciójáról, és teljes erőbedobással az új feladatra összpontosíthat. A bajunk csupán az, hogy az ilyen fontos kérdéseket nem így, a sajtón és mindenféle híreszteléseken keresztül kellene a szakmának és a politikai döntéshozóknak “megvitatniuk”. Mindezzel ugyanis valahol lejáratják a monetáris politika legfőbb szervét, és megingathatják a korábbiakban nemzetközi hírnévre szert tett magyar jegybank pozícióját is a gazdasági szereplők szemében – legyenek bel- vagy külföldiek. Találgatások helyett egyértelmű, jól kommunikált döntést kellene nyilvánosságra hozni, és nem szabadna hagyni, hogy ilyen kérdéseket csupán a pletykák szintén lehessen megtárgyalni. A piac ugyanis a tiszta viszonyokat szereti – amennyiben a politika önfejűen ezt nem hajlandó megérteni, úgy csak zűrzavart okozhat. Azt pedig nem szeretnénk.

Nem elég, hogy a Kisgazda Párt rohamosan veszít népszerűségéből, most már egy meglehetősen kellemetlen területen, a hazai korrupciós pártlistán is messze elhúzott a mezőnytől. A két dolog persze szorosan összefügg egymással, annak azonban nem örülhetünk, hogy a kormánykoalíció egyik pártját a választások után lassan 2 és fél évvel így értékelik a megkérdezettek. Orbán Viktor egyelőre távol tartja magát az ilyen kérdésektől, lassan azonban neki is el kell gondolkodnia azon, hogy az efféle ügyek mennyire ártanak a koalíciónak és az országnak. Ez a problémánk a vagyonnyilatkozatokkal is: amíg képviselők sorra teszik elérhetővé bevallásaikat a széles nyilvánosság számára is (SZDSZ-es képviselők, Fideszes képviselők), addig Torgyán József még mindig mélyen hallgat – céljával így épp ellentétes eredményt érve el. Emlékezzünk csak arra, ahogy Bush elnökjelölt reagált a 25 évvel korábbi ittas vezetés most felhánytorgatott vádjára: azonnal kiállt a nyilvánosság elé, és mindent elismert. A politikus is ember, ő is hibázhat, ráadásul ha ezt “jól is reagálja le”, még a maga malmára is hajthatja vele a vizet. Torgyán persze ismét nem hisz az ilyen “közvélemény-manipulálásoknak”…

Már-már túl feszültnek is aposztrofálhatnánk a BorsodChem (BC) körüli hangulatot, a helyzet ugyanis nemes egyszerűséggel az, hogy senki nem tud semmi biztosat. A pénzügyi felügyelet tegnap már arra kényszerült, hogy felszólítsa a társaság részvényeseit, hozzák nyilvánosságra tulajdoni részesedésüket – a helyzet komikuma, hogy a PSZÁF felszólítását maga a cég helyeselte leginkább. Az érintettek – főleg az orosz érdekeltségbe tartozó részvénytulajdonosok – azonban ködösítenek, így holnap, a BC közgyűlésén akár vaskos meglepetés is érheti a befektetőket – és magát a cégvezetést is. Az utóbbi időszakban ugyanis rejtélyes részvényvásárlások történtek a börzén, még bonyolultabbá téve ezzel az amúgy sem egyszerű viszonyokat. A vezetőség egyetlen fegyvere az a szabályzat lehet, amely kimondja: amennyiben bebizonyosodik, hogy valamelyik tulajdonosi csoport a felvásárlási szabályokat megszegve – vagyis nyilvános ajánlattétel nélkül – szerez 33 százaléknál nagyobb tulajdonrészt, a közgyűlés határozatait (egy esetleges menedzsmentváltást) a felügyelet megsemmisítheti. (Interjú Kovács F. László elnök-vezérigazgatóval)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik