Belföld

Antenna részvénykibocsátás

Jövő hétfőtől jegyezhető le az Antenna Hungária Rt. részvénypakettje. Sokan a Vivendit tartják a legesélyesebbnek a műsorszóró megvásárlására.

Hogyan lehet jegyezni?

A tegnapi nyilvános ajánlattétel alapján a műsorszóró cég közel 5 millió részvényét jövő hétfőtől lehet lejegyezni, egészen csütörtökig. Túljegyzés esetén azonban akár szerdán is lezárható az aukció.

Antenna részvénykibocsátás 1Magánszemélyek számára legalább 250 ezer részvény áll majd rendelkezésre, amelyből a tulajdonos, az ÁPV Rt. kétszázezret kárpótlási jegy ellenében, alanyi jogon kárpótolt belföldi és külföldi magánszemélyek számára kíván értékesíteni. A maradék ötvenezer részvényt belföldi magánszemélyek vehetik meg, készpénzért. Személyenként maximum 20 papírt kedvezménnyel, részvényenként 500 forinttal olcsóbban is le lehet jegyezni.

A hazai és nemzetközi intézményi befektetők a belföldi nyilvános értékesítéssel egy időben nemzetközi zártkörű tranzakció keretében jegyezhetik le a részvényeket.

A pontos kibocsátási árfolyamot december 4-én hirdetik ki, a maximális árat azonban már pénteken nyilvánosságra hozzák. Elemzők valamivel 6 ezer forint feletti értékesítési árral számolnak.

Érezhetően megnőtt a potenciális befektetők érdeklődése az utóbbi hetekben az Antenna Hungária Rt. (AH) iránt. Október második felében a műsorszóró társaság részvényei még 5300 forint körüli mélyponton voltak. Egyetlen hét alatt azonban 7050 forintra emelkedett az áruk, s bár ma éppen 6000 forint körül folyik a kereskedés, a közelmúltban volt olyan nap, amikor 7300 forintot is megadtak a papírért.

Nehézségek• A most vásárra kerülő közel 5 millió részvény értékesítése nem lesz egyszerű feladat. Hatezer forintos árral számolva ugyanis ez 80 millió dollár összérték feletti részvénycsomagot jelent, nem biztos, hogy a jelenleg gyengélkedő tőkepiac ezt fel tudja szívni.

• Hiába számít az Antenna 9,5 milliárd forintos bevételre a mostani kibocsátás alkalmával, a telekommunikációs iparág ennél sokkal nagyobb tőkebefektetéseket igényel majd a közeljövőben

• Rövid távra spekulálóknak nem ajánlatos most részvényt jegyezniük, mivel legkorábban csak januárban lehet értékesíteni a papírokat.

Miért lehet érdemes vásárolni?

• A közelgő kibocsátást megelőző gyors emelkedés mögött az elemzők szerint csak kisebb részben áll a cég és a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) közös távközlési vállalkozásának híre. Mint ismeretes, a két fél 50-50 százalékos részesedésével még az idén megalakuló szolgáltató az anyavállalatok gerinchálózati kapacitásait hasznosítja majd. A beruházás induló költsége a becslések szerint 1,0-1,5 milliárd forint, és elsősorban az üzleti adatátvitel területén érhet el jelentős sikereket.

• A látványos tőzsdei szereplést sokkal inkább lehet magyarázni a műsorszóró teljes privatizációjának lehetőségét előrevetítő kormányszóvivői bejelentéssel. A társaság összes állami tulajdonban lévő részvényének esetleges eladása ugyanis megnyitná az utat a szakmai befektetők előtt. Jelenleg a 86 százalékos tulajdoni résszel bíró ÁPV Rt. a tavaly elfogadott terv szerinti második, privatizációval egybekötött tőkeemelést hajtja végre. A törvény szerint a mostani értékesítés után a vagyonkezelőnél maradó tulajdonhányadnak meg kell haladnia az 50 százalék plusz egy szavazatot.

• Az AH egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága a telekommunikáció, amely jelenleg ugyan csak igen kis mértékben járul hozzá a teljes árbevételhez, ám a cég stratégiája nagyban erre épít. A tervek szerint 2004-ben már ebből az ágazatból származik majd a cég árbevételének fele.

• Elemzők a részvény legnagyobb, hosszútávú előnyének azonban azt látják, hogy az AH jelen van a mobilszolgáltatók piacán is. A műsorszórónak ugyanis jelenleg 20 százalékos részesedése van Antenna részvénykibocsátás 2a V.R.A.M. Rt.-ben, amely a Vodafone mobilszolgáltatót üzemelteti Magyarországon. Bár ez a részesedés egyelőre csak a veszteséget növeli – június 30-áig 4,7 milliárd forint -, a mobilkommunikációban való jelenlét sok szakmai befektetőnek értékes lehet. Főleg ha tudjuk, hogy az AH-nak ezen felül még 5 százalékos részvénypakettra is opciós szerződése van a Magyar Postával. Amennyiben a Vodafone dinamikusan tudja növelni piaci részesedését, nincs kétség afelől, hogy az Antenna árfolyama meredeken felfelé fog ívelni.

Verseny a jövőértPolányi szerint a Vivendi számára az AH Rt. többségének megszerzése nagy lépést jelentene a következő évtizedek piaci kihívásainak megfelelni tudó, “univerzális távközlési szolgáltató” kialakítása felé. A küszöbön álló liberalizáció után leginkább azon cégeknek lesz esélyük a versenyben való helytállásra, amelyek egyaránt működtetnek vezetékes és mobil telefonhálózatot, továbbá saját internetszolgáltatót.

Lehetséges vevők

A spekulációk szerint a műsorszóró megvásárlására a Vivendi Telecom Hungary (VTH) látszik a legesélyesebbnek. Egyes vélekedések szerint az Antenna-részvények iránti kereslet október második felében tapasztalt megugrása is a Vivendi nevével hozható összefüggésbe.

Az éppen átalakulóban lévő, dinamikusan terjeszkedő társaságnál ezzel együtt egyelőre csak mint üzleti partnerről, nem pedig mint kedvező befektetésről beszélnek az AH Rt-ről. Polányi Sándor, a VTH vezérigazgatója nemrégiben azonban kijelentette: cégük nem vásárolt egyetlen Antenna-papírt sem. Őket akkor érdekelné a társaság, ha legalább 70-80 százalékos részesedést tudnának szerezni benne; kisebbségi részesedésre a Vivendinek nincs szüksége. A vétel azért lehetne igazán előnyös a Vivendinek, mert műsorszóró hálózatán keresztül az AH Rt. csaknem valamennyi magyar háztartásba eljut. Ennek jelentősége pedig a digitális televíziózás következő években várható elterjedése révén valószínűleg felértékelődik majd.

Starégiai lépés

Megfigyelők szerint lényegesen javíthatja a magyarországi vezetékes telefonszolgáltatások területén 15 százalékos részesedésű Vivendi esélyét a többségi tulajdonra, ha a mostani részvényértékesítés alatt, illetve utána komolyabb Antenna-csomagot vásárol össze. Valószínű ugyanis, hogy ha a kormány valóban megpróbál túladni valamennyi részvényén, akkor pályázatot ír ki a szakmai befektetők számára. Egy ilyen megmérettetésen az AH Rt. kisebbségi tulajdonosaként a Vivendi jobb pozícióból indulhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik