A szívásról…
A szivart mindig ajkaink közé vegyük, ne a szánkba, és semmiképpen ne “harapjunk rá”. A szivar fejét ne nedvesítsük át – maradjon teljesen száraz. Legfeljebb fél percenként szippantsunk egyet – ha gyakrabban teszünk forró lesz a rúd, s ezáltal az aroma keserűvé válhat. A szivarfüst az erjesztési eljárás miatt lúgos hatású, így nem ajánlott az “inhalálás”, ám néhány másodpercig szánkban tarthatjuk, átengedhetjük orrgaratunkon, élvezhetjük finom ízét, illatát.
A szivardohány nagyon erős – erősebb, mint a cigarettáé -, ezért nem tanácsos “mellre szívni”. A dohányfüstöt azért se tartsuk túl hosszan a szánkban, mert előbb-utóbb arra kényszerülünk, hogy lenyeljük, ami könnyen a klasszikus szivarbetegséghez vezet: nemcsak a világ, de gyomrunk is forogni kezd…
A szivarderékon lévő cimke
Ez hatalmas vitakérdés a szivarvilágban, a vélemények meglehetősen eltérnek. Nem elismert szabály, de ajánlható, vegyük le még az elején (ne lássa senki, mennyi pénzt füstölünk el). Amennyiben erősen oda van ragasztva, fennáll a lehetősége, hogy levétele közben a fedőlevél megsérül, úgyhogy csak óvatosan! Néha pár perc szivarozás után a meleg miatt magától leválik.
A felvágás
Szükséges egy éles olló. A vágásnak tisztának és egyenesnek kell lennie, hogy elég füst jöhessen ki a nyíláson. A fedőlevélre ekkor is vigyázzunk! A Guillotine-vágó, illetve a körvágó a legjobb. A vágás átmérőjének kisebbnek kell lennie, mint amilyen a szivaré, hogy a fej gömbölyítését megőrizze. Így megakadályozhatjuk, hogy a fedőlevél a szivarozás alatt felválhasson. Nem ajánlott megszúrni a szivart, mert a keletkezett csatorna túlságos kátránylerakódást eredményez, csökkenti az élvezeti értéket. A V-vágást is csak jobb híján alkalmazzuk, mert úgy könnyen kirojtosodik a perem.
Elő kell melegíteni a szivart?
Régi bevett szokás, bár elavult: a 60-as évekig a fedőlevél megerősítéséhez ragasztóanyagot használtak. A melegítés lényege az volt, hogy először elpárologjon a ragasztóanyag aromája. A 60-as évek végétől viszont szag és íz nélküli ragasztókat használnak, vagy egyátalán nem alkalmaznak semmit – ezért a procedura szükségtelenné vált.
Hogyan és mivel gyújtsuk meg?
A megszállottak a cédrusfából készült “gyufára” esküsznek – de természetesen megteszi egy normál gyufa is (várjunk a gyújtásnál, míg a gyufa kénes feje valamelyest elhamvad.) A benzinöngyújtó vagy a viaszgyertya csökkenti az élvezeti értéket – inkább gázöngyújtót használjuk.
Bármely lángot alkalmazzuk is, soha ne tartsuk bele a szivart! Forgassuk 1-2 centire a láng fölött, hogy egyenletesen átperzselődjön a vége, miközben finoman beleszippantunk.
Meg lehet-e újra gyújtani?
A tapasztalt szivarozónak is elalszik néha a kezében a rúd… Fontos, hogy mindjárt újra meggyújtsuk, mielőtt kihűlne. A hamut óvatosan ütögessük le, s kezdjük el a láng felett forgatni. Egy jól előkészített és minőségi szivar hosszúlevél-betéttel készül, így a hamu hosszúsága 2-3 cm is lehet, melyet óvatosan a hamutálba kell ejteni – soha ne ütögessük úgy le, mint egy cigarettát!
Bármily nehezen válunk is meg kedvenc szivarunktól, nem szokás végigszívni (a negyedét hagyjuk meg). Elnyomni pedig…, nos, az felér egy becsületsértéssel! Ha valóban tiszteljük a természet e csodás ajándékát, hagyjuk méltósággal elhamvadni.
Forrás:
